Mészi CYTHERA/4
Elafonissiből Anita csöppnyi fiatjában zötykölődünk a hegyek között és úgy eltévedtünk, mint a pinty. El se tudtam eddig képzelni, hogyan lehet egy szigeten eltévedni, de itt el lehet. Anita boldog volt, minden sikerült, megkönnyebbült.
- Látod még egy-két nap, ti eltűntök és minden olyan lesz, mintha meg se
történt volna.
- Tudod mindennek nyoma marad.
- Te ilyen filozófus vagy?
- Nem, csak egy doku-film jutott eszembe, ott volt erről szó.
- Igen? Meséld el!
Előttünk kanyarogtak a hegyek és lassan besötétedett.
- Ella amolyan rokonféle volt, balkézről. Vele készítettünk interviewt.
- Ehhez a filmhez?
- Pszt. Te csak vezess. A francia TV-nek forgattunk, a magyar zsidóság történetéről. És Ella megjárta Auschwitzot, hát filmre vettük. És csapó, kamera, minden, és akkor arra az jutott eszembe, ne csak egy beszélő fejet lássunk, elindítok egy kicsit képies történetet vele. Úgyhogy rögtön a felvétel elején megkértem: "Ella, mutasd meg a tetoválást a
karodon!" Vártam, hogy az Auschwitzban szokásos tetkót fogjuk látni. Ella komótosan kezdte feltűrni blúzának ujját, lemeztelenítette a karját. És közben mesélt.
"Az ötvenes években, elmentem egy sebészhez, csináljon valamit. Nem akarom életem végéig viselni ezeket a számokat a testemen. Vegye ki, törölje el. Törölje el ezeket az éveket. És kivette a tetoválást a bőrömből." Ekkor feltárult a csupasz kar: a tetoválás helyét forradások
borították. A számokat nem lehetett elolvasni, de a nyomuk kitörölhetetlenül ott maradt. A történelmet nem lehet kitörölni.
A stáb már a vendéglőbe készülődött, mondtam ott majd találkozunk, nekem még vissza kell vinnem az álomkerékpárt az ötödik faluba. Mire visszaértem, már mindenki jóízűen beeszegetett beiszogatott. Másnap 4-kor kelünk, a repülőnk 7-kor dobbant, próbáljunk addig néhány órát aludni!
Még sötét volt, mikor hajnalban megérkeztünk a reptérre. Kirámoltuk a ládákat a buszokból és a parkolóba álltunk velük. Becsekk, minden probléma nélkül, bár a túlsúly miatt alul-felül szorítottam, de a görög személyzet széles mosollyal legyintett és átengedte a csomagokat.
Már csak a biztonsági kapu maradt hátra. Szerettük volna a minimális röntgensugárnak kitenni a forgatott anyagot. Mielőtt útra keltünk, a budapesti görög követség sajtósa szerzett nekünk egy forgatási engedélyt, görögül, amit valamelyik minisztérium állított ki. Ezt a faxot lobogtattam a biztonságiak előtt, mutogatva, hogy szeretnénk a filmjeinkkel megkerülni a röntgen ajtót. Kicsit zavarban voltak a biztonságiak, de végül engedtek.
8-kor már Athénban landoltunk és 7 órás várakozás után szállhattunk csak át. A csapaton a bomlás jelei mutatkoztak amihez a kialvatlanság bambasága járult. Kiosztottam a napi kajára valót és a stáb fele bebuszozott a városba. Ott azután teljesen különszakadtunk, ment
mindenki az orra után, bár tudtam, hamarosan ismét összeakadunk, ha másutt nem, hát az Akropolisznál.
Ott azután Tóth Bandi rávett, hogy törjünk át a turistahordákon és lépjünk be, nézzük csak meg ezeket a köveket közelebbről is. A mai napig hálás vagyok érte. Beszéltünk színházról, filmről, csajokról, miről is dumálhatna két pasi. Meg arról, hogy fura egy forgatókönyv ez, olvasván az ember semmi különöset nem talál benne, és akkor jön a Mészáros meg a
Marosi és mégis olyan filmet varázsolnak belőle, hogy... reméljük. Azután megint repülőtér, és már Pesten is voltunk.
A csapat pillanatok alatt felszívódott, csak Marosival kutattunk meg-nem-érkezett hátizsákja után. A pesti utcákon rohamrendőrök hajkurászták az egymásnak esett angol- és fradista szurkolókat. Beállt a város. Másnap leadjuk előhívásra az anyagot, találkozó a muszteren.
Jövő héten Szemzőt nézünk, és azt, hogy áll Nemes Gyula a filmjével, Mészi csapatát pedig átveszi Totó (Komjáthy), a Stammbuch produkcióhoz, úgy tűnik minden folyik a maga útján, azt gondoltam, megúsztuk nagyobb katasztrófa nélkül.
A látszat csal, de ez már egy új történet része lesz.
Sziasztok, vége a forgatásnak. Üdv mindenkinek, aludjatok jól.
Dudi
Utóirat, hogy senki se sérüljön: Természetesen ez a blognote teljesen kitalált történet, mint ahogy Cythera sem létezik Krétán, a szereplőkkel való esetleges egyezés a véletlen puszta játéka, a fotókon szereplő személyek pedig a virtual-reality programmal készültek. Grünt csak azért nem írtam G.-nak mert tekintettel voltam a hölgyek érzékenységére.
