Minarik, Sonnenschein és a többiek
Jókor érkezett ez a könyv. Késve, de talán még időben. Aki a mai Magyarországon él, az tudja, milyen nehéz a hazai zsidóságról, ennek a kulturális etnikai közösségnek a sorsáról, múltjáról, jelenéről beszélni. Az egyik legellentmondásosabb társadalmi taburól van szó, a kimondatlanul is kimondott utalások tárgyáról. Ne legyen illúziónk, Magyarországon a zsidóságról nyilvánosan beszélni nem egyszerűen kulturális eszmecsere, hanem sokszor még ma is falbontás, mementó, szókeresés, leletmentés és kiállás. Kényszerű módon még akkor is, ha a beszélő hárítaná, menekülne ez elől.
A temetetlen, ki nem beszélt tragédiák feszültsége a mai napig kísért, a választott társadalmi reakció, a hallgatás és mesterséges amnézia tökéletes csődnek bizonyult. Magyarország nem gyászolta meg sem a háborúba fagyott katonáit, sem a gyűlöletben elégni engedett ártatlan, civil polgárait, és ez a gyászra és megváltásra való képtelenség máig ezer módon mérgez.
Ezeknek a görcsöknek a feloldására a legszerencsésebb – és talán egyetlen lehetséges – mód az, amit a jelen kötet szerkesztői, szerzői tettek, feltörték a hallgatás burkát, kiválasztották a megfelelő színeket, és igyekeztek – mintegy utólag – kimondani az elhallgatott mondatokat, megfesteni a hiányzó részleteket. Mindehhez a zsidó sorsok magyar filmen történő ábrázolásának filmszakmai fénytörését választották, de természetesen szinte minden szerző, – mintegy belső kényszernek engedelmeskedve – általános sorsanalízist is ad, igyekszik pótolni a hazai zsidóság általános történetének meg nem írt, vagy hiányzó lapjait. Megfordítják a képletet, mondván: amiről nem lehet hallgatni, arról beszélni kell.
A könyvből megismerhetjük a 20. század eleji, a film fiatalkorában készült művekben ábrázolt zsidó-tematikák jellemző típusait (Götz Eszter tanulmánya), Sándor Tibor írásának segítségével bepillantást kaphatunk a magyar filmgyártás, moziüzemeltetés zsidó vonatkozásaiba, megismerhetjük a jelentős képviselőket, a szerző kitér a zsidótörvények hatásaira, számba veszi a fontosabb fordulatokat. A könyv legnagyobb részét természtesen a valamilyen formában a Holocausthoz köthető témájú filmek elemzése teszi ki, mint ahogy a vészkorszak és előzményeinek, következményeinek említése tulajdonképpen minden írásban megtalálható, mint egy borzalmas origo szervezi a szövegeket a zsidó-sors (és ezen keresztül az emberi morális fundamentum) földrengésének epicentrumaként. Heller Ágnes Jeles András filmje, a Senkiföldje kapcsán beszél a témáról, Schubert Gusztáv Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól című filmjét állítja elemzése középpontjába, Jelenits István a Jób lázadása (Gyöngyössy Imre és Kabay Barna alkotása) alapján töpreng el a kérdésen. Az írások egy csoportja a Holocaust utóhatásait, a feldolgozhatatlan feldolgozását, a visszaemlékezés (főként dokumentum)filmjeit vizsgálja. Csepeli György Forgács Péter Privát Magyarország című filmje kapcsán, míg Pécsi Katalin Gazdag Gyula Társasutazás című munkáját elemezve beszél erről az utólagos gyászmunkáról.
Stark András és Halász Tamás egy-egy neves alkotó, Jancsó Miklós és Szabó István életművében követi végig, és fejti fel a zsidósággal kapcsolatos motívumok, utalások ágbogas rendszerét.
Ezek mellett érdekes írások találhatók a kötetben például a magyar zsidóság és a kommunista mozgalom viszonyáról (Szabó Miklós tanulmánya), vagy a zsidóság asszimilációjáról, hagyományőrzéséről és identitásvesztéséről (Catherine Portuges).
A szerkesztők a könyv végére helyezték a könyv talán egyik legérdekesebb olvasmányát, a Zsidó sorsok magyar filmen című háromnapos rendezvény befejezéseképpen sorra kerülő kerekasztal-beszélgetés szerkesztett szövegét. Mindazt, amit a könyvben a szerzők hatalmas tudásanyag mozgósításával, érzékenyen, okosan írtak körül, azt ebben a beszélgetésben a résztvevők (Bikácsy Gergely, Herskó János, Kovács András, Lengyel László és Simó Sándor) szikáran, nyersen, sőt olykor profán nyíltsággal foglalják össze.
A legtömörebben talán Herskó János fogalmaz: „Hogy mi történt itt akkor (Magyarországon a Holocaust idején – a szerk.), erre senki nem felelt. Sem a szociológusok, sem a filozófusok, sem a filmesek, még az irodalom sem dolgozta fel kielégítően.”
Hogy hogyan és miért nem, illetve hogyan próbált vagy beszélt mégis a zsidó sorsokról a magyar film, erről szól ez a rengeteg tanulságot magába sűrítő kiváló könyv.
A tanulmánykötet a Szombat, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóirata, A magyar-zsidó irodalom létformái, a Diaszpóra (és) művészet és a Zsidó sorsok magyar színpadon című konferenciái sorába illeszkedő Zsidó sorsok magyar filmen című 1998. december 12-14. között rendezett, vetítéssorozattal egybekötött szimpóziumának szerkesztett anyagát tartalmazza. Az előszót Jancsó Miklós írta. A kötet a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és folyóirata, a Szombat gondozásában jelent meg 2001-ben, Budapesten.
