sex hikaye

"Mindig arra jutottam: nincs visszaút"

Miskolci Boni és Klájd

2003. augusztus 22. - Horeczky Krisztina
A bankrabló szerelmespár, a miskolci Boni és Klájd története 2000 legnagyobb bűnügyi szenzációja volt. Az „igaz történetben” azonban nem Hollywood ihletése a döntő, hanem a magyar nyomorúságé. Az otthonról menekülő Novák Tünde, és a nála kilenc évvel idősebb, huszonöt éves – bankban dolgozó - biztonsági őr, Fekete László 1995. nyarán  ismerkedett meg és szeretett egymásba, Nyíregyházán.
Július 31-én éjfélkor az új helyre költöző bankból 27 millió 570 ezer forintot vittek el. Mindehhez különösebb leleményre nem volt szükség: a páncélterem kulcsát a bank valamelyik munkatársa az egyik íróasztal alá „rejtette”, egy papírzacskóba. A pár (bankók egy hátitáskában és nejlonzacskókban!) biciklivel sátorozni indult. Szeptember közepén érkeztek Miskolcra, ahol öt évig éltek, tíz bérelt lakásban, hat macskával, egy kutyával. Időközben kiraboltak egy élelmiszerboltot, majd a Nagy Tettre, egy gyűjtőkocsi kirablására készülve, rendőrnek öltözve, fegyverrel, elloptak három gépkocsit.  Fekete László kétszer nyúlt lőfegyverhez – egy rendőr életveszélyes sérüléseket szenvedett. Novák Tündét és Fekete Lászlót, akciófilmbe illő üldözés után, 2000 április 12-én fogta el a rendőrség –  mivel barátaik feldobták őket. A páros öt nappal később előzetesben ült, majd július 12-én Fekete öngyilkosságot követett el. Novák Tünde elkezdte írni regényét, amely rá egy évre jelent meg a legrangosabb szépirodalmi kiadónál, a Magvetőnél. A könyvből – Miskolci Boni és Klájd munkacímen - Deák Krisztina forgat filmet.

A magyar-francia koprodukcióban készülő film főszereplője Ráczkevy Ildikó (Lili), tizenhét éves gimnazista és Karalyos Gábor (Pali). A főbb szerepeket Haumann Máté és Hámori Gabriella alakítják, az ügyvéd szerepét Gazsó György vállalta. Deák Krisztinával egyebek mellett a „klasszikus” páros(ok)ról, a forgatókönyvírás szépségéről, egy különös írói pályáról, és a visszafordíthatatlan életutakról beszélgettünk.

filmhu: Újraolvastam a Bonnie és Clyde-változatok című, 1996-os tanulmányt a Filmvilágban. Ebben a szerző a következőt állítja: minden film, amely arra az ősi toposzra épül, hogy „szerelmesek ütköznek törvénybe, együtt és egymás mellett érnek véget” (így: Tiszta románc, Született gyilkosok, Keretbe feszítve, Elátkozott nemzedék, Kalifornia – a halál nem utazik egyedül) valójában Arthur Penn 1967-es Bonnie és Clyde című opuszával felesel.

Deák Krisztina
: Nagyon szeretem ezeket a filmeket. Leginkább a Tisztarománc, és a fölsorolt munkák közül hiányzó Vad vidékek érdekel. Ennek ellenére mégis egy, a Népszabadságban közölt cikk kapott el engem annak idején, amelynek szerzője kiválóan írta meg Novák Tünde és Fekete László esetét. Arra gondoltam: de furcsa, hogy Észak-Kelet Magyarországon – dramaturgiai szempontból - ugyanúgy történik meg valami két emberrel, mint ezekben a filmekben. És hogy ez biztosan nem véletlen. Érdekességként mondom neked, hogy a Bonnie és Clyde-ot először Truffaut akarta megcsinálni a Lőj a zongoristára! után, majd Godard. Végül Parker filmjének férfi főszereplője és producere, Warren Beatty szerezte meg a jogokat. Novák Tünde és Fekete László történetében megvan minden, ami ezekben a klasszikus filmekben látható. Adódik a kérdés, azért történtek-e így a dolgok, mert ezeken a filmeken nőttek föl?

filmhu:Kaptál erre választ?


D. K.: Annyit tudtam meg, hogy rengeteg filmet néztek. Öt éven keresztül videóztak, házi mozijuk is volt. Talán az említett filmeket is látták. Tünde nyilván ezekből meríthetett bizonyos viselkedésmintákat is.

filmhu: Novák Tünde az Igazságügyi Megfigyelő Elmegyógyító Intézetben kezdte el írni regényét, 2000 júliusában. Az IMEI-ben, ahová Fekete László öngyilkossága után vitték, egy hónapot töltött. Miután regényíróként közel olyan ismertté vált, mint bűnelkövetőként, mit tapasztaltál: irodalmi szempontból mennyire tájékozott?

D.K.: Nem olvasott semmit. Hiába mondtam neki, hogy a Magvetőnél jelennek meg Esterházy Péter és Kertész Imre művei is, ez a tény különösebb hatást nem gyakorolt rá. Azt hiszem, én adtam neki az első könyvet, amit elolvasott: Stendhaltól a Vörös és Feketét. Mondtam, írja meg nekem, hogy’ tetszett, és akkor küldök még könyveket. Tünde erre írt egy olvasónaplót, arról, miről szól neki a Vörös és Fekete. Az olvasás élménye is írásra késztette. Én voltam az első, aki elolvasta a regény kéziratát, ami igen remekül volt megírva. A vonaton kezdtem el olvasni; a Nyugati pályaudvaron leszálltam a vonatról, leültem egy padra, és egy ültében végigolvastam. Sokan mondták: ez ilyen olvasmány.

filmhu: Tudod-e, mit gondoltak a kiadó írói arról, az egyébként igen  kockázatos és bátor döntésről, hogy a Magvetőnél jelentetik meg Novák Tünde regényét?

D.K.: Tetszett nekik az ötlet. Morcsányi Géza (színházi dramaturg, a Magvető Kiadó igazgatója – filmhu) odaadta a könyvet Závada Pálnak, Parti Nagy Lajosnak, akik azt mondták, így kell megjelentetni az írást. Nem szabad hozzányúlni a kézzel és géppel írt kézirathoz, amelyben alig volt helyesírási hiba, és éppen a naivitásában van az ereje. Amikor Orbán Ottó mellettem ült egy társaságban, arra lettem figyelmes, hogy azt meséli Györgyi Klárának, most jelent meg a kiadójánál egy börtönbüntetését töltő lány visszaemlékezése. És ha neki meg kellene neveznie azt a fiatal regényírót, aki az elmúlt évben arról szólt, milyen Magyarország ma, akkor ő Novák Tündét mondaná. Ottó nem tudta még, hogy már foglalkozom ezzel a történettel. Megéreztem, hogy a regényben a hitelessége, a narrációja révén benne van egy filmsztori lehetősége, emellett világosan látom, hogy valamilyen mély törvényszerűség folytán a dolgok a helyükön vannak. Elmegyek, megnézem a helyszínt, és tényleg letört a garázstető, és tényleg odaírták, hogy Tünde és Laci szeretik egymást. Olyan ez, mint Ottliknál a Minden megvan-ban. Semmi mást nem kell tenni, csak odamenni és lejátszatni a történetet.

filmhu:Novák Tünde és Fekete László professzionális bűnözővé válásának története is meggyőző volt számodra?

D. K.: Én nem gondolom, hogy profi bűnözővé váltak. Ellenkezőleg: elképesztő amatőrizmust, gyermetegséget, dilettantizmust látok. Ez már azért is különös, mert Tünde nagyon intelligens, kivételesen erős, sugárzó személyiség. Mégis „káprázatos”, milyen tragikomikusan zajlottak le – mondjuk - a rablások.

filmhu: A páros - a banki „rablás” után két évvel - elkövetett egy élelmiszerbolti rablást, majd, készülve a „Nagy” bűncselekményre, elloptak három gépkocsit, kétszer használtak lőfegyvert, melynek következtében egy rendőr – végül is tisztázatlan körülmények között – életveszélyes állapotban kórházba került.

D. K.: Az egyik lopott kocsi, ha emlékszel, egy motorhibás járgány volt…

filmhu:… lényegében egy roncs.

D. K.: Ezért nem érdemes éveket ülni.

filmhu:Amit fontosnak tartok: tudatosan készültek a bűncselekményre. A Kaliber és a Zsaru magazinból aktákat készítettek, egy egész fegyverarzenált gyűjtöttek össze maguknak, rendőr- és kommandós ruhákat, golyóálló mellényeket gyártottak, URH-rádiójuk volt, és a kocsikat is rendőrautóvá akarták átalakítani. Nem látsz ebben profizmust?

D. K.: Azt hiszem, hogy két, egészséges, életerős fiatalembernek – a bankrablást követően – egész egyszerűen nem volt semmi dolga. Tehát tenniük kellett valamit.



filmhu: Mert „unatkoztak”.

D. K.: Éppen ezért mindent nagyon precízen csináltak. Ez volt a munkájuk. Ami nagyon megfogott: a bérelt otthonaikat - bár két-három hónap után mindegyiket el kellett hagyniuk - tökéletesen berendezték. Valaki meg is említette nekem: Novák Tündének fontosabb volt, mert pontosabban írja le, milyen színű volt a tapéta, vagy hogyan cserélte ki a konnektort, mint hogy milyen úton-módon szerezték meg (fegyverrel) egy gépkocsi kulcsát. Alapvető azonban, hogy nem dokumentumfilmet csinálok, így  nem egy – minden szereplője számára – megrázó bűnesetet kívánok filmre vinni. Novák Tünde irodalmi művéből forgatok filmet. A film tehát fikció, amelynek csupán a motívumait képezi az eredeti történet. Filmem két gyerekről szól – egy, a bankrablás idején tizenhat éves lányról, és egy, csupán a kora alapján felnőtt huszonöt éves fiúról, aki sokkal naivabb, mondhatni: ártatlanabb, köznapibb, egyszerűbb, jóval kevésbé határozott, mint a lány. Az öt év történetét belesűrítettem egy évbe. Huszonnégy órát együtt lenni öt éven keresztül nem mindennapi cselekedet: olyan, mintha együtt éltek volna huszonöt évet - normális körülmények között. Nagy kapcsolat volt ez. Nagy összetartozás. De ahogyan Hitchcock mondta: a film olyan, mint az élet – csak az unalmas részeket kihagyjuk. Két filmtörténet indul el egymás mellett a forgatókönyvben – az egyik a börtönben zajlik, az elfogásuk után, a másik pedig maga a menekülés. Egy adott ponton, a film kétharmadánál, összeér a két idősík. A forgatókönyvírói workshopokon az amerikaiak általában az egyszerű, szép, lineáris történetmesélést részesítették volna előnyben. Az európaiakhoz közelebb állt ez a gondolkodás, ez a filozófia, szerkezet. De végül az utolsó változatot elolvasva a filmes szakemberek egyöntetűen megerősítettek minket abban, hogy jól döntöttünk. Most adta valaki a kezembe a Tiszta románc forgatókönyvét, Tarantinótól. Ugyanolyan a dramaturgiája, mint a mi forgatókönyvünké – csak Tarantino írását a rendezői, produceri szándék „kiegyenesítette”. Ráadásul az eredeti forgatókönyvben meghal a fiú. 

filmhu: Forgatókönyvíró társad (miután az „intimpisták” mindig lesben állnak, cselezzük ki őket), lányod, Esztergályos Krisztina, a kész forgatókönyvvel ment ki a workshopokra?

D. K.: Nem, egy szinopszissal ment ki a Sources 2-ra, majd a Mediterranean Film Institute workshopjára. A szinopszis után született meg az első, lineáris forgatókönyv, ami nem volt elég jó. Részben azért, mert bár hőseim élete nagyon izgalmas volt, de nem minden pillanatában.

filmhu:Mennyire értették a film szüzséjét Angliában, Németországban és Görögországban?

D. K.: Kiváló történetnek találták. Engem is meglepett, mekkora érdeklődést keltett. Nagyon sokan ajánlották fel, hogy továbbfejlesztik a szinopszist, sőt, hogy megrendezik a filmet. Ők – velem ellentétben – nem látták ezt nagyon magyar történetnek. Arról lehet tehát szó, amit mondasz: az én történetem is
toposz-film, amit beleraktak abba a sorba, amely a Bonnie és Clyde-del kezdődik. A történet érdekessége azonban egyértelműen a „hogyan”-ban van. Nincs az a filmes, vagy dramaturg-elme, aki képes volna kitalálni azokat a szituációkat, amelyek az életben megestek. Ez a könyv erénye is: sosem érzed csináltnak azt, ami történt.

filmhu:Már a Jadviga kapcsán is észrevettem – amit Závada Pállal írtál, és részt vettetek a Sundance workshopján is -, hogy milyen sokat foglalkozol a filmjeid forgatókönyvével.

D.K.: Imádom a filmírói munkát. Nagyon hiszek is benne. Fantasztikus társasjáték. Eleinte a legszabadabban mozoghatsz a szereplőiddel. Egy idő után aztán keretek közé vagy szorítva, de amíg írod, szabadon szárnyalhat a fantáziád. Hogy’ is mondta Billy Wilder? Jó forgatókönyvből lehet rossz filmet forgatni, de rossz forgatókönyvből nem lehet jó filmet csinálni. Az ember gyorsan szeretné elkezdeni a forgatást, de ha már a finanszírozási rendszer lehetővé teszi, hogy workshopokon fejlesszük a forgatókönyvet…

filmhu:… sőt, ez egyenesen a finanszírozási rendszernek köszönhető…

D.K.: … ez pontos; élni kell a lehetőséggel. Ennek a forgatókönyvnek három-négy változatát véleményezték a legkülönfélébb nemzetiségű, gondolkozású, filmes szemléletű szakemberek. A workshopok összesen egy évig tartottak. A forgatókönyv legutolsó változatát két „tutor” utólag, írásban véleményezte.
A főiskolán abban a szerencsében volt részem, hogy egy évig Nádasdy tanította nekem a dramaturgiát. Azt vallotta, a filmezés és a forgatókönyvírás „közös” műfaj. Mindenkinek van egy jó mondata. A rendező az, aki tudja, melyik az a mondat, amit el lehet fogadni, és melyik az, amit nem.

filmhu: A nemzetközi workshopok nyelve angol. A részvétel egyik feltétele, hogy a szinopszis és a forgatókönyv angolul íródjon, illetve, hogy lefordítsák angolra.

D. K.: Esetünkben több mint háromszor. Ez nagy munka, nagy ráfordítás. A könyvet Szász Imre felesége, Szász Lise ültette át az anyanyelvére, angolra. Mindenhol nagy tetszést arattunk vele.

filmhu: Ha lineárisan mesélted volna el a történetet, valójában akciófilmet forgatnál. Neked azonban nyilvánvalóan teljesen más a fontos ebben a történetben.

D. K.: Az érdekel, mi van akkor, ha két gyerek eldönti, hogy csak egy picit jobban akar élni, mint ami adatott neki. Mit tesznek meg ezért? És meddig lehet elmenni ezen az úton? Végül is semmi másról nincs szó – és ez az, ami ebben a történetben számomra a legmegrendítőbb - , mint hogy ez a két ember nem vágyott másra, csak egy meghatóan nyugodt, kispolgári-családi életre, az Avas lakótelepen, Miskolcon. Nem akartak elmenni az országból. Nem akartak eljutni a tengerhez, nem akartak szállodában lakni, nem akartak nagy autót, kaszinót… Vagyis: semmit sem akartak mindabból, ami azokból a filmekből, amelyekről az elején beszéltünk, kihagyhatatlan. Mert nekik Miskolc olyan volt, mint London, Párizs, Los Angeles egyszerre. Ami még nagyon megrázó: ha egyszer elindulsz egy úton – játékból, kalandvágyból, vagy mert rosszul szocializálódtál – akkor arról nem tudsz letérni. Sokat gondolkoztam a történet bizonyos pontjaihoz érve: vajon mikor lehetett volna kiszállni? Mindig arra jutottam: nincs visszaút. Elég egy rossz lépés, és vége. Semmiképp sem akarom fölmenteni filmem főszereplőit. Nyilvánvalóan két bűnelkövetőről van szó. De nem bűnözőkről. És – noha nálam is eldördül a lövés, ami a rendőrt érte – különösen nem gyilkosokról!

filmhu: Novák Tünde leírja a regényben: édesanyja élettársainak „köszönhetően” tanult meg bűnöző módjára gondolkozni – már hét-nyolcéves korában. Magyarán: a förtelmes „gyermekkor” tette alkalmassá a bűnözésre.
 
D. K.: A személyiségét, gondolkozását tekintve ez igaz lehet. Ugyanakkor szeretnék ettől elvonatkoztatni – még akkor is, ha a filmem megtörtént eseten alapul. Izgalmas egyébként, hogy egy valós történet mennyire hitelesít egy filmet: múltkor a Fargo kapcsán hallottam, kifejezetten emiatt írták ki a filmre, hogy valós eseményeken alapul. Aztán a nagy művészi szabadsággal végül is azt csinálhatsz, amit akarsz.

filmhu:Fekete László – az előzetesben – 2000 július 12-én öngyilkosságot követett el. Aznap öt éve ismerte meg Novák Tündét.

D. K.: Mindvégig benne volt a történetben, hogy a fiú feladja. Azt hiszem, ez egyszerűbb volt, mint börtönben életben maradni. Egyedül hagyni valakit (különösen mielőtt vallomást tett volna) becsapás, árulás. Ráadásul elmaradt a hősi tett: hogy mindent magára vállal, majd pedig véget vet az életének.

filmhu: Novák Tünde is „árulásként” éli meg mindezt?

D. K.: Külső szemlélő látja csak ezt így. László volt az egyetlen ember Tünde életében, akihez mély kapcsolat fűzte – szeretet, szerelem. Tünde ezt semmilyen módon nem fogja megtagadni. Éppen ezért soha nem vallott ellene. A szerelme, bűntársa meghalt, mielőtt vallott volna. Tünde mindent rákenhetett volna. Kettőjük kapcsolatában mégiscsak a fiú volt a felnőtt, a fegyverrel bánni tudó biztonsági őr. Tünde azonban– mint ezt a bíró is elmondta – teljesen értelmetlenül, bizonyíthatatlanul mindent magára vállalt. Ez az érzelem, vagy ennek az embernek a holtában történő tisztára mosása mindennél fontosabb volt számára. Ennek a heroikus cselekedetnek nyilván semmilyen „praktikus” oka nem volt. Valaki azt mondta Tündéről: az egész élete katasztrófa volt. Néhány boldog év jutott neki, akkor azonban lényegileg megállás nélkül menekülnie kellett. Most pedig, huszonnégy évesen, hosszú börtönbüntetését tölti Kalocsán.

filmhu:Két ember öt éven keresztül élt egy városban, összesen tíz, bérelt lakásban, számos macskával, korántsem bujdokolva. Ráadásul úgy, hogy többször belefutottak rendőrökbe, vagy azok csöngettek be hozzájuk – lévén, mondjuk, bűntény történt a környéken.

D. K.:
A bankrablás helyszíne, Nyíregyháza, pedig egy óra járásnyira van Miskolctól. Soha, egyetlen főbérlőnek nem tűnt fel, hogy fél évre előre kifizettek egy lakást, amit felújítottak, majd rövidesen továbbálltak. A vacak anyagi haszon miatt eszükbe nem jutott, hogy éljenek a gyanúperrel. Mindebből az következik, hogy senki nem figyel a másikra. Fölteszik a kérdést, de elszáll fülük mellett a válasz. Vagy megválaszolják a kérdést maguk. Ugyanilyen fontos emberi tényező, hogy ez a két ember sosem bukott volna le, ha nem árulják el őket. Ha megállják, hogy nem barátkoznak senkivel.

filmhu: Novák Tündét a filmben nem alakíthatja más, csak „amatőr” szereplő. Igen hosszú casting után találtad meg a lányt.

D. K.: Rengeteg lányt néztünk meg. Mivel nyíregyházi lányról van szó, így Nyíregyházán, Miskolcon, Nagykállón és környékén rendeztük a válogatásokat. Remek drámai szakos iskolák vannak Szentesen, Debrecenben, Nagykállón. Nem is színésznők, színészek akarnak lenni a gyerekek, hanem a tehetségük folytán valamilyen önkifejezési formára van szükségük. Ezekben az osztályokban nehezebb életű gyerekek vannak, mint a többiben. A közel háromnegyed éves próbafelvétel-sorozat után rettentően sokat megtudtam erről a korosztályról. Szívesen készítenék erről dokumentumfilmet. Mert ilyen helyzetben olyasmiket mond el magáról egy fiatal lány a kamera előtt, amikor meg akarja magát mutatni, mint soha máskor, senkinek. Hiszen érdekes akar lenni, hogy kiválasztódjon a szerepre. Sok mindent beleraktam ebből a filmbe. „Kiválasztottamra” Miskolcon találtam rá, tizenhét éves, övé volt a hetes sorszám – az ötszázvalahány sorszámú lány között. Ráczkevy Ildikónak hívják, jogásznak készül. Megdöbbentő metamorfózison esett át a fél év során, mióta tudja, hogy ő lesz a főszereplő. Megkerestük, milyen is szeretne lenni valójában. Hogy milyen eredetileg. Semmi mást nem tettünk, csak megpróbáltuk lehántani róla a divatot. Azt láttam, hogy minden fiatal lány arca teljesen egyforma. Mert mindegyikük kozmetikusa ugyanúgy szedi ki a szemöldöküket. És azonos színű hajfestéket használnak.

filmhu:Novák Tünde öltözködése meglehetősen egyszerű volt. Lényegileg mindig szabadidőruhát viselt.

D. K.: Érthetően; nem akart(ak) kiríni a tömegből. A jelmeztervező szempontjából (Benedek Mari – filmhu) ez a legnehezebb. Megtalálni azt az egy, jó ruhát, amiben valaki végigjátssza a filmet. Ehhez filozófia kell, és emberismeret.

filmhu:Ki játssza Fekete Lászlót?

D. K.: Karalyos Gábort színpadon Hamletként láttam meg. Olyan karaktert kerestem, mint a Roccóban Alain Delon. Nehezen választottam, de itt alapvetően „együtt” döntésről volt szó: milyen a fiú és a lány együtt. Bízom bennük nagyon. (Karalyos Gábor volt Török Ferenc Moszkva tér című filmjének főszereplője – filmhu)

filmhu:Hogyan látod: ilyen élet, ilyen kapcsolat, és a nagyon hosszú börtönbüntetés után milyen esélye van Novák Tündének az újrakezdésre?

D. K.: Szigorúan külön választom a filmet, a könyv íróját, és azt a lányt, aki jogos börtönbüntetését tölti Kalocsán. Mi nem egy bűnözővel, hanem egy íróval kerültünk kapcsolatba. Márton László egyebek mellett az elsőkötetes szépírók számára alapított Bródy Sándor Alapítvány kurátora. Novák Tünde 2001-ben az első három Bródy-díjra jelölt szerző között szerepelt. A Műcsarnokban rendezett esten magnóról szólt az a regény-részlet, amelyet a börtönben olvasott fel. Márton nagyon hisz Tünde írói tehetségében, így vállalta, hogy írói feladatokat ad neki. A novellákat javítja, véleményezi, visszaküldi, és segít, ha azokat kiadásra alkalmasnak találja. Azt mondta Tündének, semmiképpen se a börtönről, hanem szigorúan a gyerekkoráról írjon. Ami szintúgy nem nevezhető élményszegénynek. Esély van arra, hogy Tünde bekerüljön egy olyan gimnáziumi osztályba, ahol négy évnél hamarabb leteheti az érettségit. Megpróbáljuk tehát segíteni egy feltétlenül tehetséges ember írói pályáját, és ösztönözni arra, hogy ha kijön a börtönből, tanult ember legyen belőle. Semmilyen más lehetőséget nem látok arra, hogy ki tudjon lépni abból a környezetből, világból, ahová került. Így is iszonytatóan nehéz, és sokesélyes lesz az újrakezdés. Egyébként utánanéztünk, és nem találtunk a világirodalomban börtönben élő írónőt.

fotók: Gáspár Miklós

Címkék

interjú , werk



nka emblema 2012