MMM

Gazdagok tárháza

Szívbizsergető érzés a közszolgálati televízió személyeket és műsorokat ki- besodró huzatos átjáróházában valami állandóságot, sőt, színvonalát őrző objektumot obszerválnunk. Ilyen műsor az MMM. Szerkesztői, kis stábja szemlátomást gondos háttérmunkával derítik fel „anyagukat” - akár termékcsaládokról, akár szolgáltatásokról esik szó. Kettős érdeket szolgálva mutatják be a kínálati oldalt is, meg a mi keresleti elvárásainkat is. Igyekeznek tárgyilagosnak mutatkozni, s jó dolog, hogy ez megy nekik. Kifejezetten üdítőnek, kényelmesnek tartom, hogy helyettem, aki nem volnék profi bevásárló, keresik fel, mutatják meg a pompás dugihelyeket, tárgyakat, eszközöket, a fogyasztás élvezeteit.

Az MMM nyomában járva most már tudom, hol rendelhetnék hétvégi tűzijátékot, hol érdemes végkiárusításból megfelelő sportcuccokat beszerezni, miért cserélném le rég bejáratott kávéfőzőmet jobbra?!
Nemrég az egyik adásuk a luxus-ról szólt. Ennyi fényűzés láttán, már úgy összességében nemhogy irigykedni nem volt kedvem, mint a hülye gyereknek, tátva maradt a szám. Ördög tudja, hol kezdjem? A vitorlás yachtoknál (30-130 millió HUF az áruk)? Balatonkenesén is táboroznak, de intim magánkikötőkben is dekkolnak. Igaz, hogy a tóból - elvben - a motorok ki vannak tiltva, de eme tengerjáróképes alkotmányok tartozéka a nagy motor. Hm. A felső árhatárú vízi járművek mozgó lakosztályok, konyhával, vécével, fürdőszobával, értelemszerűen csatornázási, víz-, villany-bekötési lehetőséggel bírnak. (évi 500-600 ezer HUF). Akkor még a kiszolgáló személyzet bére és jattja + a napbarnított, szép hölgyek s a méregdrága italok (a napfény sincs ingyen a bőrápoló pacsmagok magas árai miatt + felhólyagzás, napszúrás esetén „orvos!”). Olyan hobbi ez, amelynek összköltségéből egy árva petákot se lehet kispórolni. Ha éppen Yucatánon nyaralsz, akkor is ketyeg az óra. Tengernélküli országban legföljebb a Nizza-ban parkoló szuperyachtok végett sajog az ember szíve.

Hemingway egyik korai regényében féltékenykedő barátját azzal vigasztalta, hogy „a gazdagok élete unalmas!”, Brodszkij a felsőbb osztályok életéről szóló irodalmat maximum „élvezetes olvasmánynak”, „torzképnek” tartotta. Mindketten Nobel-díjasok, azaz milliomosok voltak. Tudták, mit beszélnek. (s ha mégis tévedtek?!) - no, ezt kéne a hazai kispénzűekkel megértetni.
Az MMM egyik öltözék-szakértője, polemizálva a nagy divattervezőkkel, be is bizonyítja, hogy a 45 ezer HUF-os divatfarmer nem tud „annyival többet”, amint azt márkája és extraára igazolná. Végtére is a farmer örökdivatos tömegtermék lett, a csicsák, a billogok, az ékítmények a ruhadarab egészéhez képest elenyésznek. A probléma a vevőben van: aki meg akarja a különbözésért a „price”-t fizetni. Bizony, látjuk-halljuk, a luxusvevő(nők) például iszonyúan akarnak. Nagy divatházakból származó cuccokat. 300 ezer forintért lenge ruhákat, valódi selymet, kasmírt, Gucci bugyit, Yves Saint-Lauren blúzt, s egyéb rangos miegymást. Ezek - mondja egy top-elárusítónő - sohasem évülnek el. Most ennyibe kerülnek, de tíz év múlva is elővehetők a sifonérból. Egy hazai luxusruha-tervezőnő szerint az ő öltözékei sem maradnak alatta a nyugati termékeknek, de ő - ismerve honi keresletünket -  100 ezernél többet nem számol fel. Így is boldogul.

És hogy mutatnak a göncök a golfpályaszéli büfék hűsítő sátrai alatt! Egyébként nem igaz, mondja a golfmester, hogy a nagy üzletek a golfjáték közben születnek. Aki idejár, az a kemény sportnak szenteli óráit. Filmekből úgy tudjuk, a nagy üzletek a játék utáni frissülés idején köttetnek. Nekem mindegy volna, ha az adózás is rendben zajlana.

Gépkocsi témában az MMM valósággal brillírozott. Nem akarták az autóbuzik idegeit borzolni. Nagyon diszkréten mutatták az eminens példányokat. Alig villantak be a csúcsmenő márkák. S az ár skálák: 50-80 millió HUF körül. Nem demonstrálták, hogy ezeknek a járgányoknak milyen az útfekvése, csúcssebessége, nesztelen féktávja. Ezeket adottnak vették. Nekem az úgynevezett, eleve beépített extrák szárnyaló képzelettel vetélkedő választéka tetszett legjobban: „hátmasszírozó üléstámla”,„Levegőt terelő lamella”, amely szellőként suhantat befelé, s nem az ember pofájába fújat. Különleges fék-revizor, amelytől az elől ülő inkább lágyabban vágódik a szélvédőhöz, mint más közrendűek. A komfort érzetet biztosító elektronika önnön meghibásodását nyomban kijelzi, és így tovább...Kérdés: „az önök csúcsvásárlóit motiválja-e a kivagyiság?” Válasz: „ellenkezőleg, a mi vásárlóink tudatosan ragaszkodnak minden elérhető extrához, ám a luxus kifelé látható jegyeit igyekeznének minél inkább rejtegetni. Joggal félnek a tolvajoktól, a goromba irigyektől, ez érthető. Sajnos, a 'márka' kirí...” Arról nem esett szó (lásd: evidencia), hogy ezen négykerekűek védett garázstól védett garázsig közlekednek, a közutakon láthatjuk suhanni őket, egyebütt nem.

Hosszan tűnődtem. Profi műsort láttam. Engem eme fényűzés nem provokál. Kis feleségem is beéri kevesebbel. Az emberek általában középosztályú biztos megélhetésre vágynak, azért hajtanak. Hogy a félig gazdagoknak kicsordul a nyála? Nekik ajánlom: hajtsanak keményebben. A paradicsom kapui nyitva állanak.