Nagy könyv, sok könyv

Tévékritika

A könyv, vagy másként szólva, az olvasás, vagy az olvasásra történő késztetés nem kifejezetten audiovizuális sikertéma. Ahhoz föl kéne támasztani Homéroszt, Lukács evangelistát, hogy látványos mélyinterjúban adjanak számot, mégis miről tanúskodnak úgy két-háromezer év magasságában: melegek voltak-e Akhilleusz és Patroklosz?, hitetlen Tamás tényleg befúrta-e nagyujját Jézus oldalába? Mégis, hogy állunk azokkal a híres gyógyításokkal?

A magyar közszolgálati kettes csatorna szerkesztői, szorosan a BBC gegmenjei után nyomakodva nálunk is beindították A nagy könyv- akciót, máris nyertek vagy 300 ezer szavazót, még nem sejthető, mennyi potenciális új olvasót (?) + milyen minőségű könyv várományost? Ez szinte mindegy is. A brit szigetországi adatok szerint a "nagy könyv versengés" óta jóval többen legeltetik szemüket nyomtatott sorokon, mint annak előtte. Náluk se Swift, se Fielding, se a Nobel-díjas Golding jött be, hanem inkább a paperback. Mi a baj? - addig se rugdosódnak, rabolnak, öklelődznek annyian meccsen vagy a sri lankai lakónegyedekben.

Nálunk a versengés első stációjában roppant demokratikus módon szelektálhattak, kínálgathattak sportolók, médiafigurák, írók, popzenészek, politikusok és mások kedvenc olvasmányaikból. Esterházy P. már az első százba se jutott be imádott Fontane regényével. Rejtő Jenőt (helyesen! bár megkésve!) három regénye is ünnepelte a próza-Olümposzon. Valahogy megsejtődött (?), hogy a magyar irodalom is, meg a világirodalom is kényes halmaz. Svejknek adtak esélyt, de Cervantes labdába se rúghatott. Flaubert körül néma csend. Krúdyt, Tersánszky J. Jenőt a Kakuk Marcijával már eleve törölték, ki tudja miért? Tán azért, hogy Jókai, Mikszáth őrizze posztját a kitűnőségek listáján? Hogy fedjék a hiányt: Csáth, Gozsdu, Füst Milán, Kosztolányi, Kassák, Ottlik művei helyett az éktelen repedéseket?

Az angol lelemény, miszerint bírósági, esküdtszéki processzus döntsön irományokról (Tolsztoj kontra Egri Csillagok, Szerb Antal kontra Umberto Eco stb...) egy játékos szertartás keretébe vonva helyt ad némi komolykodásnak s némi paródiának. Réz András és Lévai Balázs a jog álcájában érvelnek, fontoskodhatnak "védett műveik" ügyében, Krizsó Szilviának is jót tesz, hogy a napi politikai dágvány helyett valódi kulturális értékeket kell képviselnie. S a könyvtárosok! - helyükben én is lelkesednék, hogy végre szabadon s értékarányosan adhatom voksomat a Háború és béke örökérvényű hőseire, függetlenül attól, hogy jelenkorunk magyar olvasói felnyitják-e a regényt vagy sem.    

A műsornak azért van itt-ott némi bibéje. Kezdve az un. hasznos perceken, amelyek egy napi műsorfolyamban nem többek félórányinál, ami nonszensz az érzelgős/pisztolydurrogatós folyt. köv. műsorok áradatához viszonyítva. Tematikus kérdés: hasznos-e a perc, ha a mi kedvenc Gárdonyinkat kényszerítik egy súlycsoportba az orosz titánnal? Jogos kérdés: képes-e a mi lerohadt televíziónk parallel műsorfolyamban az irodalom dramatizált ópuszait sugározni, hogy az egész ne menjen veszendőbe? Stratégiai kérdés: van-e korhű paradigmatikus elképzelésünk az irodalom gyönyörű hasznáról?