Nagy Zsolt

A film mindig ajándék

filmhu:  A filmszemlén két filmben is láthatnak majd: a Kontrollban a zöldfülű ellenőrt, Tibit alakítod, a Szezonban pedig főszereplő vagy. Hasonló, vagy egyáltalán hasonlítható egymáshoz a két szerep?

Nagy Zsolt:  Nem, a két figura más. A Kontroll Tibije szerencsétlenebb gyerek, és lúzerebb is. Őt nem vezérli olyan igazságérzet, mint a másik szereplőt, Gulit. Tibinél adott volt a feladat, megpróbáltam új figurát hozni a Kontroll ellenőrbandájába, amiben ott volt Badár a maga „badarizmusával”, Kapa, a kicsit szikárabb stílusával, Pindroch a narkolepsziájával, Sanyi a komolyságával és igazságérzetével. Kellett egy olyan figura, aki vidékről jött fel, és semmi köze nincs ehhez az egészhez. Egyszer csak belecsöppen ebbe a nagyvárosi életbe, és tapogatózik. Megpróbáltam megfogalmazni valamit azokból az érzésekből, amiket akkor éltem meg, amikor felkerültem Pestre, és azt, ahogy akkor álltam a világhoz. Nekem is meg kellett tanulnom viselkedni, kommunikálni az emberekkel, és ez olyan nehézségekkel járt, mint amilyenekkel Tibi is szembesült. Guli jóval erősebb ember. Amikor elmentünk a castingra Török Ferihez, a rendezőhöz, akkor Feri mondta, hogy Virág - a másik pincér srác - és Guli, két nagyon erős ellenpont, akik a filmben végig szemben állnak, de ez sohasem jön ki látványosan, durván. Soha nem megyünk egymás ellen, de másfajta értékrendet képviselünk. Itt is megpróbáltam megfogalmazni azokat a gondolatokat, amik a forgatókönyv elolvasása után először eszembe jutottak. Ez persze nem mindig jó, és talán ennek köszönhető, hogy Guli egy komorabb világ felé indult el. Az nem úgy van, hogy eldöntöd, „én most ezt a figurát fogom megcsinálni a filmben”, hanem próbálkozol, és előbb-utóbb belekerülsz a folyamatba, ami aztán visz magával.

filmhu:  Török Feri a filmhu filmklubjában elmesélte, hogy amikor film elején látható jelenetben, a karcagi kávézóban visszaadod a pincérnőnek a cukrot a kávé mellől, akkor az teljesen impró volt, és nagyon örült neki, hogy ennyire együtt éltél a szereppel. Ez tényleg így volt?
N.Zs.:  Török Ferivel sokat beszélgettünk a cukorról – Guli cukor nélkül issza a kávét, utálja, nyilván azért, mert az anyja a cukorgyárban dolgozik, és cukorgyári munkásokkal fekszik le. Kicsit semmilyennek éreztem a jelenetet, és tudtam, hogy az a lány, a pincérnő, segíteni fog nekem. Nem is a cukorral volt problémám, hanem az előző jelenetben rúgtak ki, és kellett valaki, akin ezt a feszkót levezethetem. Általában az ember a legártatlanabbon vezeti le a feszültséget, és erre ott volt Böbe, akihez a film szerint mindennap bejártunk. Meg akartam lepni, hogy legyen egy pillanata a filmben, és nekem is erősebb lett így a kezdésem. Ez ott épp jól sikerült.

filmhu:  Volt még ilyen a forgatás során?
N.Zs.:  Hirtelen nem tudok másikat felidézni, de az improvizáció végig bennem volt. Az improvizációban sohasem tudhatod, hogy mikor lesz jó. Ez a színházban is így van: elindulunk egy vonalon, adva vannak a paraméterek, és ahhoz képest kell valamit improvizálni. Sok improvizáció közül egy, biztos, hogy jó, vagy legalábbis használható. Ebből izgalmas dolgok kijöhetnek a vágóasztalon. Azt gondolom, hogy így termékenyen, konstruktívan lehet dolgozni a rendezővel. Szabadon kell kezelni az anyagot. Az a jó, ha a rendező megadja a szabadságot. Ferivel ezért is nagyon jó volt dolgozni.

filmhu:  Más érzés volt nem a megszokott színházi körrel együtt dolgozni, hanem egy idegen stábbal?
N.Zs.:  Két éve forgattam Szófiában egy francia filmet, az volt az első nagyjátékfilmem. Phillipe Grandrieux volt a rendezője, és mindig ahhoz viszonyítok, hogy ő mennyi szabadságot adott nekem. Bár még nagyon fiatal vagyok a filmezésben - a Szezonnal együtt összesen három nagyjátékfilmem volt - mindig az a meghatározó, hogy mennyi szabadságot ad nekem a rendező, hogyan viszonyulunk egymáshoz, hogyan kommunikálunk. Egyáltalán nincs az, hogy nyersanyag-nyersanyag, és kész-kell-lenni, és ezt-és-ezt kell csinálnod, hanem elengedi a kezemet. Ez nekem nagyon fontos. Nimródnál is nagyon jó csapattal dolgoztunk együtt, és iszonyat nagy szabadságot is kaptunk. Rengeteget tudtunk produkálni. Azon túl, hogy mekkora siker lett, igazi színészi munka látszik benne, és az, hogy nagyon jól tudtak együtt dolgozni a színészek. Amikor jött Török Feri, sokat gondolkoztam, hogy vajon milyen lesz a stáb, és milyen lesz Ferivel dolgozni. Nem csalódtam, nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ilyen emberekkel találkozhattam. Három nagy ász: Grandrieux, Antal Nimród, Török Feri.

filmhu:  És a többi színész?
N.Zs.:  Nekem azért is jó a filmezés, mert állandó társulatban játszom - a Krétakörben - és mi nem dolgozunk más színészekkel. Nagyon jó volt találkozni Csujával, Sinkóval, Kútvölgyivel, Hegedűs D. Gézával, Kerekes Évával. Nagy Ervinnel is nagyon régóta szerettem volna játszani. A filmben az a jó, hogy megismerhetsz embereket - akikkel máskülönben nem találkoznál -, és azt, ahogyan dolgoznak. Tényleg nagyon jó volt velük dolgozni. A film mindig ajándék.

filmhu:  Hogyan kerültél bele ebbe a nagyon bizarr francia filmbe?
N.Zs.:  Párizsban találkoztunk Phillipe Grandrieux-vel. Járunk ki oda „színházat csinálni”, és látott a Woyzeckben. Neki akkor már megvolt a bulgár maffiózós-történet a fejében, és egy francia főszereplő: ötven év körüli, bajuszos férfi. Találkoztam is vele - na, ő tényleg úgy nézett ki, mint egy maffiózó, lehet, hogy jobb is lett volna a szerepre. A Woyzeck elég agresszív előadás, sok benne a fizikai akció. Phillippe úgy gondolta, hogy neki ez a fizikai erő kell. Először nem is hittem benne, aztán csak jött a levél, hogy le van szervezve minden, és repüljek Szófiába. Érdekes film lett. A Titanicon láttam először – a vetítésről a mozi háromnegyed része kiment.  Furcsa volt bent ülni, nem igazán jött ki az, hogy mit akart Phillip igazából. Túl erőszakos lett, talán ezért nem tetszett az embereknek. A Kontrollba is bele lehet kötni ezer oldalról. Van egy csomó nyitott kérdés, de ezekre nem is biztos, hogy kell válaszolni. Az új élet is – ez a francia film - egy inzert Szófiáról, arról a világról, arról az életről. Semmilyen kérdést nem tesz fel, semmire nem ad választ, csak úgy megy. Egy nagy flash az egész, egy vízió, egy skicc. Vagy hatással van rád, vagy nem.

filmhu:  A színészi pályafutásod során nagy jelentősége van Gáspár Tibornak.
N.Zs.:  Gáspár Tibi indított el a pályán, két évet voltam stúdiós Békéscsabán. Ő, és Bartos Gyula volt a tanárunk, de igazán nagy hatást Gáspár gyakorolt rám. Nagyon nagy szerepe van abban, hogy ott tartok, ahol tartok. Bár nem igazán tudom, hol tartok.

filmhu:  Ha azt mondom, hogy néha emlékeztetsz rá, akkor arra mit mondasz?
N.Zs.:  Gáspár Tibit nagyon jó színésznek tartom, és ha hasonlítok rá, akkor jó. Ugyanakkor nem szeretnék rá hasonlítani, csak nyilván hasonló jelenségek vagyunk. Inkább abban hasonlítok rá, amit tőle tanultam: hogy igenis tegyél fel magadnak kérdéseket, és ez nem elég, és igenis tovább-tovább.

filmhu:  És neked most hova tovább? Színház vagy film?
N.Zs.:  Szeretném tovább csinálni azt, amit eddig. A színházról nem tudok lemondani, ugyanolyan fontos, mint a film. Egyelőre többet játszottam színpadon, így ajándék a filmezés. Most a szemlén leszek két nagyjátékfilmben. Nagyon szerencsés vagyok.

filmhu:  Nem félsz az ismertségtől? Egy nagyobb réteg számára leszel ismert.
N.Zs.:  Nincs sztár Magyarországon, az ismertség elkerülhetetlen velejárója a szereplésnek. Belső körben már volt rá példa, hogy egy színész, akit én nem ismertem, odajött, és elmondta a véleményét. Utcán azért még nem szólítottak le.

filmhu:  Lehet ebből tanulni?
N.Zs.:  Csak munkából lehet tanulni, véleményekből nem. Ha Gáspár vagy Süsü leül, és másfél órán át magyaráz, az csak irány. Abból lehet tanulni, ha kipróbálod, megtapasztalod, és megvalósítod azt, ami a feladatod.

filmhu: Bármiből?
N.Zs.:  Nem, nem. Meg kell válogatni, valamit nem lehet elvállalni. Vannak igénytelen írások, darabok, forgatókönyvek.

filmhu:  Ezekre nemet mondasz?
N.Zs.:  Ha azt érzem, hogy lehetetlen jól megcsinálni, akkor nemet mondok. Nem vagyok író, hogy átírjam. Nem kell mindent elvállalni. Most hívtak egy gyógyszerreklámba, de nem fogom elvállalni, mert nem érzem magaménak. A jó feladatban kell, hogy láss fantáziát.