"Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga" - Mediawave, 1. nap

Ezt a feliratot az almásfüzitői alumíniumgyár sztálinbarokk fő portálján olvastam, a vonaton száguldva Győr felé, ahonann a filmhu lelkes csapata készül tudósítani titeket a következő napokban. Jelmondatunkká is válhatna e jelszó, gondoltam. Csak hát a körülmények... Hiszen az érkezés után rengeteg kedves ismerőssel kellett elfogyasztani legalább egy kisfröccsöt, ami a beszámolót szinte teljes egészében ellehetetlenítette. De hát egy fesztivál első napján úgysem történik semmi. Aki tehát hosszas idézeteket várna a megnyitó-beszédekből - három is volt - csalódni fog. Rövidet sem tudnék idézni. Mégis, zanzásítva a történéseket:

Ladányi Andrea és táncosai bemutatóját láthattuk, aholis a művésznő táncba öntötte - mit is? Aztán megnyitó beszédek következtek - megnyitóbeszéd egy, megnyitóbeszéd kettő, megnyitóbeszéd három. Hartyándi Jenő is szót kért és kapott, elmondta az ilyenkor szokásost. Kiosztották a "média-csóka" fiait (lányait - Durst György kuratóriumi elnök, producer, stb. múlt hét pénteken még nem tudott biológiailag elfogadhatóan alátámasztott meghatározást adni a madarak nemiségéről), A díjat civil polgárok és párhuzamos művészek kapták, első körben a jelenlévő Jancsó Miklós, a később koncertet is adó Big Lucky Carter, de megbízható forrásaink szerint a megnyitót kihagyó Tolnai Ottó, Eötvös Gábor és Timofi László is hozzájut a díjhoz.
A koncertekről beszámolnom nehéz, egyrészt mert nem értek a zenéhez, és ez akár elég is indoknak. Abban a megközelítőleg húsz percben amit a koncerteken eltöltöttem, legfeljebb olyan kategórikus, ámde buta általánosításokra futná, hogy: Big Lucky Carter öreg, a tibeti énekesnő idegesítő fejhangon énekelt, Balogh Kálmán meg nagyon fasza volt, csak a közönség punnyadt. Kint mindenféle emberek önmegvalósításait figyelhettük, ami általában egy olyan dolog ami hiányzik mindennapi tapasztalataim közül, de ilyen mennyiségben egy idő után zavaró.
Gyertek le!

Király András

Győri keksz és kell-e öltöny? Két érdekes felvetés, és nagyjából vezérfonal a megnyitón. Megyei, városi és országos tisztviselők köszöntötték a fesztivált, és a megnyitóra még a királyi tévé kamerái is kivonultak. "Lehet, hogy jövőre csak 100-150 embernek rendezünk fesztivált" nyilatkozta a filmhunak Durst György egy hete, és ez a mai napig téma maradt. A megnyitó szövegek tréfás gondolatritmusa így az öltönyviselésre épült. (Zakó? Hehe!)

Ladányi Andrea Éjféli Maraton ciklusának egy darabját láthattuk - az izmok megfeszültek, a fájdalom az arcokra égett, és a végén a müvésznő olyan határozottan nézet rá egyik kolégánkra, hogy el kellett fordulnia. Big Lucky Carter lazábban állt fel, kedvesen elprüntyögött elektromos gitárján, csend, nyugalom, béke.
Cartert a Lantos Quartett jazzy-folkja követte, komoly zene komolyan előadva. Namgyal Lhamo tibeti énekesnő authentikus tibeti - számomra megnevezhetetlen, mondjuk szitár - hangszeren kisérte önmaga authentikus énekét. Többek között meghallgathattuk a "madarak és a szél döngése" című felejthetetlen slágert is. A Művészetek szentélyének programját Balogh Kálmán és zenekara zárta.

Tompa

A zsinagógában a 80 éves Big Lucky Carter 20 perces koncertjét, a fiatalosabb, 79-nek alig kinéző Jancsó laza, szemrátételes figyelemmel követte. De még sokan mások is ültek a nézőtéren. Mindenki, aki nem bírta a kinti izgalmakat, és véleményütközéseket, szintén bejöhetett egy-két perc csendes nyugalomba, hogy aztán újult erővel kapcsolódhasson a művészetek szentélyének kerti vitájába. Elmegyünk- e Kossuthtal, ha hív az új, filmes regimentbe?- kérdezik az első generáció tagjai, akik az évtizedes, filmes zsarnok-uralmat szeretnék megdönteni. Logójuk, a győri Mediawave ellenlogója: Kossuth arcképe nemzeti lobogóval, és számtalan elvbarát (Durst György vezetésével) aláírásával. Egy, az ellenséghez átpártoló dekadens fotósnak sikerült 10 percre elrabolni az eredeti példányt, de a filmhu két munkatársa a helyzet komolyságának felmérése után agyoncsapta az illetőt, és így sikerült két darabban visszaszerezni az ereklyét. Az idősebbek, 25-30-asok, aggódva figyelték a terminátori küzdelmet, és nem tudták melyik táborba álljanak, mert sajnos Jancsómikibácsi elrévülése miatt nem tudta aláírásával eldönteni a kint zajló vitát, ami végül unicumba fulladt.

Karcsi

fotó - Gőzsy Kati