"Nem kopok ki egy más dimenzióba" - Beszélgetés Bakács Tibor Settenkedővel
- A Sziget programját böngészgetve úgy tűnt, mintha az első nap előadásai a virtualitás kérdése köré szerveződnének. Te is hasonló témáról fogsz beszélgetni Vágvölgyi B. Andrással a Magyar Hírlap Szabadiskolájában. Miről is lesz ott pontosan szó?
- Egész pontosan a Mátrixról, de az, hogy mi a Mátrix, mint azt a Mátrix című filmből tudjuk, megfogalmazhatatlan. A rendszer maga mindenütt jelen van, és ha meg tudnám fogalmazni, akkor le is tudnám győzni. Valószínű, hogy azért választottuk Vágvölgyivel a Mátrixot és a virtualitást témakörül, mert hogyha alapvető filozófiai kérdés merült fel az utóbbi időben a film oldaláról, akkor a Mátrixot kellene alapkőként felemlíteni. Itt nem a film esztétikájáról beszélek, hisz kétségkívül hollywoodi alkotásról van szó, annak helyenkénti silány megoldásaival, de tényleg úgy látom, hogy az elkövetkező egy-két században alapvető különbséget fog tenni ember és ember között, hogy a film által felvetett kérdéshez ki hogy viszonyul. Másrészt nem is annyira a virtualitás, hanem a valóság maga lett problematikus ezáltal a film által. Az érzékeléseink tisztaságából fakadó ítéleteink igazsága vált megkérdőjelezendővé. Arról nem is beszélve, hogy a Mátrixnak rengeteg előzménye és folytatása volt. Jan Sverak már az Akkumulátor című filmjében ugyanezt a kérdést boncolgatja. Feltehetően a Mátrixnak a Ponyvaregényhez hasonlóan nagyon sok utózöngéje lesz, de, valószínűleg a pontos fogalmazása miatt, ez a film olyan lesz, mint a Blade Runner vagy a Brazil, és hasonló híres utópisztikus filmek, melyek egy időre meghatározzák a gondolkodást vagy a mozit.
- Rögtön a beszélgetés után lehet is követni téged az ÉS Sátorba, ahol minden este 23 órától videoklubot fogsz vezetni. Milyen filmeket láthatunk ott Bakács Tiborral?
- Hogy visszautaljak a Mátrixra, épp ebben a videoklubban szeretném majd Sverak Akkumulátorát vetíteni, azért is, mert átalakulóban van a televíziózás, túlélőshow-k és léttévézés kezdenek kialakulni, s ez részben nagyon is a Mátrixhoz és a Sverak-féle gondolatkörhöz kapcsolódik. Ebben a videosátorban olyan filmeket szeretnék bemutatni, amelyek vagy nekem vannak meg, vagy pedig én nagyon szeretem őket, vagy azt gondolom, hogy örülnek az emberek, ha látnak ilyet - ilyenkor kibújik belőlem az úttörő. Például azt gondolom, hogy Szentjóbi Tamás Kentaur című filmjét nagyon kevesen ismerik, pedig ez a film nekem egy alapvető élményem volt abban az időben, amikor még itt államszocializmus volt, és az irracionális struktúrák uralkodtak, s fölmerült a kérdés: hogy lehet értelmesen létezni, mik a túlélési technikák a diktatúrában? Aztán arra is gondoltam, hogy foglalkoznék valami nagyon aktuális témakörrel is, mint mondjuk a hazaszeretet. Ezzel kapcsolatban Bódy Gábor Amerikai anzixét szeretném elővenni, már csak azért is, mert akkor megtárgyalnánk azt a kétségtelenül zavaró tényt, hogy Bódy Gábor 3/3-as ügynök volt. Alapkérdés az, hogy a hazaszeretet besúgóktól tanulom, merthogy én az Amerikai anzixból merítem a nemzeti hovatartozásomat. Kivételes helyzetemnél fogva szeretnék egy válogatást is bemutatni tíz év kedvenc Mediawave filmjeiből. Egyébként meg egyelőre gondolkodok, mert még az utolsó pillanatban is fogok változtatni a programon.
- Tehát rugalmas lesz a műsor…
- Igen, szeretnék aktuális lenni. Vendéget is akarok hívni, mert a japán film nagyon közel áll hozzám, csak nem sokat tudok róla, de ha Petrányi Zsolt elfogadja a meghívásomat, akkor valószínű, hogy a japán szellemiséggel is fogunk foglalkozni. Ha ez nem jön össze, akkor mindenképpen Wim Wenders Tokyo-Ga című filmjét szeretném levetíteni. Ez egy útifilm, és Wenders filozófiai filmes esszéje is egyben, amelyben éppen egy válságos szituációban gondolkodik a világról, ebből aztán következnek későbbi filmjei, mint például Az erőszak vége. Mindenképpen érdekes, amikor a filmes bölcsészkedik és prófétál, tehát nem annyira a filmi szekvenciákon keresztül építi föl a mondanivalóját, hanem mondanivalójához keres képeket. Körülbelül ez várható.
- Gondolom a klub abszolút interaktív jellegű, beszélgetős lesz.
- Természetesen, mert azt elvárnám, hogy a közönség ne tekintsen Központi Bizottságnak, és azonnal szóljon bele.
- Lelkes támogatója vagy a magyar film új trendjeinek. Van-e valami fölfelé vezető útja szerinted a gyengélkedő magyar mozinak?
- Hát, egyrészről van, mert hála a jó istennek nem a tehetségekben történt itt a megroppanás, hisz most is láthatunk nagyon tehetséges fiatalokat. Név szerint is említhetem a Buharovokat vagy éppen Mundruczó Kornélt, de többször is megy a Szigeten Török Feri Moszkva tere, azt is mindenkinek ajánlom. Sajnos ez az egész ugyanolyan, mint a magyar foci: a tehetségen kívül minden nagyon rossz, a filmek forgalmazása, a filmfinanszírozás, a reklám. Ráadásul a mozgóképes műhelyek is szétestek. Igazából abban bízik az ember, hogy a koroknak van egy öntisztuló szakasza, amely megtisztít ezektől a negatívumoktól, és valamilyen értelemben ki is fejezi magát, ehhez viszont kellenek a tehetségek. Tehát részben azt mondom, hogy nincs olyan nagy baj, mert tehetségeket és gondolkodó főket mind a mai napig látok. Én azt gondolom, hogy szellemi értelemben is kiadott a magyar film sok mindent, és aztán kiüresedett. Ezt a kiüresedést csak tehetségek tudják újból megtölteni. Ami a rendszer problémáját illeti, az meg igazából nem tartozik rám. Nem tudom, lehet, hogy az EU majd mindent megváltoztat vagy a Mátrix, bármelyik hatással lehet a magyar filmre.
- Miért tartod fontosnak, hogy megjelenj a Szigeten a fiatalok közösségében?
- Több okból. Egyrészt mindig szorongok attól, hogy bezárul a horizontom, és generációsan nem fogok megérteni dolgokat. Másrészt fordítva szemlélve az egészet, most rosszabb fiatalnak lenni szerintem, mint mondjuk ’89-ben volt. Tehát, ha ez segítség, akkor én bizonyos értelemben segíteni is akarok azzal, hogy ott vagyok, és nem kopok ki egy más dimenzióba. Harmadrészt Gerendai Karcsi mindig megkér, én meg azt mondom, hogy jó.
- Kicsit megcsavarva ugyanezt a kérdést, te hogy látod, miért fontos, hogy legyen egyáltalán egy ilyen rendezvény, mint a Sziget itt Magyarországon?
- Minden ország büszke arra, ha sikerül valamit csinálnia, ami nagy, mint például Angliában a Glastonbury fesztivál, a magyarok azonban nem tudom, miért, de nem szeretik az értékeiket. Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy miért nem oldódik föl a Szigetben valamiféle nemzettudat. Talán még mindig érvényes az, hogy egy rendi múltú társadalom nem szereti az ilyen individuális mozgásokat, még akkor is, ha azt messziről egy tömegnek, egy masszának látja. Azt tudom, hogy a Sziget zenei minőségében a bármelyik nemzetközi fesztivállal versenyez, és rendkívül olcsón, hisz kétezer forintért sehol a világon nem lehet hallgatni ilyen együtteseket. Nem beszélve arról, hogy az egész kifejez valami szabadságot abból, ami ’89-hez kötődik. Úgy látszik azonban, hogy ez a szabadság provokálja ezt az országot valamiféle értelemben, de csak provokálja is, merthát az a feladata. Csak annak nem örülök, hogy még mindig nem tudja anyaként magához ölelni ezt a dolgot az ország. A butaságnak nagyon komoly filozófiai okai vannak, mert inkább butaságot érzek emögött a hozzáállás mögött, nemismerést és nemtudást.
