Nem vagyok a barátod

Kisded játékok

Én is megszívtam, te is párszor,/ahogy az időt múlattuk akárhányszor./ Egy sodrott mosollyal az álomból kikel/a kedv, ha épp rá senki nem figyel.”

(Kiss Tibor- Quimby -: Hé, barátom!)

Játszótársuk elvesztése, árulása fölfoghatatlan, értelmezhetetlen

A Love story dallama csendül föl az óvodában, mikor az egyik, muzsikus lelkületű pulya megszólaltatja a fölhúzható, zenélő masinát. Pálfi György harmadik nagyjátékfilmjének elragadó kísérő opusában, a tizenhárom perces Nem leszek a barátod-ban látható a jelenet. Fontos pillanat, ugyanis többé még csak utalás sem történik a szerelemre - noha az eztán következő „városi tragikomédia” háromszögesített liezonok, balvégzetű ménage á trois-k, abszurd-groteszk sorozata. Míg az ovisok számára súlyos érzelmi megrázkódtatás, hogyha társuk rájuk un, és teátrális kinyilatkoztatás után újabb kis baráttal forr szövetségbe, a zavarosban halászgató, kalandos lelkületű „felnőtteknek” ez látszólag (!) meg sem kottyan. Az apróságok számára a hirtelen jött kegyvesztettség, hajdani sors- és játszótársuk elvesztése, árulása fölfoghatatlan, értelmezhetetlen esemény. Egyikük szerint ilyesmi nem is lehetséges. Mivel „Nem szabad, hogy valakit nem szeretünk”, következésképp nincs is olyan, hogy „valaki” már nem a barátunk. Emellett: ebben a korban a galádság még komoly megtorlással jár: „Amúgy megmondalak”.

Háromszögesített liezonok, balvégzetű ménage á trois-k sorozata

A HD-re forgatott Dogma, a Nem vagyok a barátod, kilenc - többségében - amatőr szereplő improvizációja; valójában szabad ötleteken alapuló helyzetgyakorlatok sokasága. A szinopszisban ezért (is) a Pálfi György, Ruttkay Zsófia, Réthly Attila (színházi rendező), és a szereplők jegyezte forgatókönyv-szó idézőjelbe került. Mindez ahhoz a feltételezéshez vezethet, hogy Pálfi húsz nap alatt leforgatott munkája laza, jópofán hanyag szkeccsek füzére. Eloszlatva e tévképzetet: nem az. Bővebben: nagyon nem az. A trükkösen kitalált, kapcsolati hálós puzzle-nak ugyanis minden egyes képkockája a helyére kerül. Poloniusszal szólva tehát: „Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer”.

Körmagyar

A nyitójelenetben Petra (Tóth Eszter) autót vezet, közben az Unom szól a Quimby-től, a lány ezt énekli. A film végén Rita (Országh Gyöngyvér), Sophie (Farkas Kati) és Petra egy vendéglátóipari egységben fájdalomcsillapít, az előbbi kettő egymással táncol, és Postássy Júlia Dal a szívről című sanzonját dúdolja („De jó lenne szív nélkül élni.”) . A két epizód között jó néhány honi kult-sláger csendül föl (többek között Karády Katalintól, Máté Pétertől, a Republictól és a Venustól). Egy dal azonban bajosan kerülhetett volna be a – dramaturgiailag fontos szerephez jutó, és elmésen használt - filmzenék közé. Az „Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én”.

Pálfi György leginkább önmaguktól megfásult, kiégett (anti-)hősei, hősnői úgy próbálják enyhíteni kapcsolati traumájukat, hogy egy másik krízishelyzetet teremtenek. A működésképtelenből menekülnek a döcögőbe; a kifáradtat próbálják csillapítani a punnyadttal; a dekadens hajlamúak az eleve reménytelennel. Ami azonban mindőjük lényegi, közös jellemzője: egyiküket sem hajtja szenvedély. Annál inkább a tehetetlenség, múló pánik.

Egyiküket sem hajtja szenvedély

Csupán egy emberszerű lény van e vidéken, aki – bár fölkavaróan visszataszító -, tudomásul veszi, mi megy körülötte, és legalább nem mutat más, mint azt, ami: a cinikus, romlott, mindenkit semmibe vevő, vérfagyasztóan érzéketlen könyvelő, András (Gosztonyi Csaba).

Súlyosbító körülményként: a kínos románcok szánalmasan belterjes közegben szökkennek szárba. A jelenség leginkább az iwiw-hez, illetve az iwiw-térképhez hasonlítható: hogyha az illető még nem az „ismerősöd”, sebtiben kideríthető, melyik „ismerősödön” keresztül juthatsz el hozzá a „legrövidebb út”-on. Azaz, mindenki a – rendszerbe fagyasztott - hálózat része.

Barátok közt

A sok szempontból „nemzedéki” film minden egyes szereplője érdekes, izgalmas karakter. Pompás a férfi-kvartett: Szülek István (Etele), a bámulatosan természetes Páll Zsolt (Márk), a patologikus infantilizmus és a moral insanity tünetegyüttesét ámulatba ejtően produkáló Gosztonyi Csaba (András). Czene Csaba (Jimmy) briliáns; szellemileg tompa, kriminális figurája a Taxidermia különc, túlfűtött Morosgoványi Vendelével lényegileg egynemű. A hölgykoszorú már korántsem mutat ilyen egységesen nívós képet. Kitűnő az eszköztelen, érzékeny Tóth Eszter (Petra), részint ezért sajnálom, hogy apró epizódszerep az övé. Országh Gyöngyvér (Rita) egyre meggyőzőbbé válik, különösen a helyzetkomikumra épülő epizódokban jeleskedik. Farkas Kati a leggyengébb láncszem. Sophie-ja az ízlésemnek túlságosan harsány, sőt, gyakorta kínosan affektált. Kim Corbisier figyelemre méltó „lolitás”, titokzatos Natasa. Fátyol Kamilla (aki, ellentétben a szinopszisban írottakkal: Czene Csabához hasonlóan ugyancsak hivatásos aktor, nem pedig amatőr) ingadozó színvonalon teljesít.

Kínos románcok szánalmasan belterjes közegben

Pálfi minden kimódoltságtól mentes alkotásának nagy erénye a ragyogó, szellemdús dialógus, a tempósság, a pontos dramaturgia. A minden ízében jelen idejű mozi: játékos, szellemes, okos, könnyed, ugyanakkor át- és végiggondolt, összeszedett, fegyelmezett, megszerkesztett.

Gyanítom azonban, hogy az emberi, érzelemgazdag munka elsősorban nemtársaim rokonszenvét nyerheti majd el. Két okból is: az elénk táruló férfi-tabló – igen visszafogottan - kiábrándító, a keserédes, nőbarát befejezés pedig vigaszt nyújt a megalázó (v)iszonyokba keveredő, ám azokból harcos elszántsággal kievickélő lányoknak, asszonyoknak. Pálfi György opusát ilyen értelemben enyhén idealisztikusnak találom. Ámbátor: ha olykor azért rimánkodunk, bárcsak szív nélkül élnénk, legalább az ideáinkat tartsuk meg - magunknak.