sex hikaye

Perlmann Károly: A filmnyelvet Amerikában tanultam meg

Magyar kisfilm Los Angelesből

2009. január 30. - Emri Ágnes
Perlmann Károly: A filmnyelvet Amerikában tanultam meg
Perlmann Károly kisfilmje a Velencei filmfesztiválon már megmérettetett, most a magyar közönség is láthatja a Vacsorát a K2 blokkban a filmszemlén. A Los Angelesben élő alkotó a film utáni sajtótájékoztatón elmondta, örül, hogy szerepelhet a szemlén, hiszen a magyar művészet rengeteget jelent a számára. Elárulta a közönségnek, hogy a következő filmjét is Magyarországon forgatná, egy amerikai turistáról, aki a magyar tanyasi világban bolyong. A vetítés után a Filmhu is elkapta a rendezőt egy gyors interjúra.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok

Filmhu: Volt-e valamilyen különleges incidens a forgatás alatt?

Perlmann Károly: Incidens talán nem is volt, de nekem már az nagyon nagy élmény, hogy először az életemben magyar stábbal dolgoztam. A filmnyelvet én Amerikában tanultam meg. Így kicsit nehézkesebb volt kommunikálni a filmstábbal, nehezebbre esett, hogy kifejezzem maga. Viszont magyarokkal dolgozni nagy élményt jelentett.

Érdekesség még, hogy a díszlet, a ház eleje, amit lehet látni a filmben, az igazából nem a ház eleje volt. Ott tulajdonképpen nem volt semmi, csak egy nagy kukoricaföld. Azt mind le kellett tarolni. A tulajdonos, aki majdnemhogy ingyen odaadta nekünk a helyszínt, ő vágta le a kukoricát, hogy ezt meg tudjuk oldani.




Filmhu:Az ötlet, hogy a disznók megesznek egy embert, az újsághír alapján jutott az eszébe?

P.K.: Nem egészen. Négy-öt évvel ezelőtt Los Angelesben csak úgy összeültünk a haverokkal és valahogy előjött a téma. Arról beszélgettünk, hogy hallottunk már olyanról, hogy a disznók megettek egy embert. Aztán hallottam a hírekben is, és ez elkezdett egy kis magot érlelni bennem. Az édesanyám nem vidéken él, de Budapesten kívül, és tartott disznót, ezért volt mihez kötődni és innen indult a történet.




Filmhu:Észrevettem, hogy a hanghatás nagyon erős, amikor a disznókat halljuk.

P.K.: Nem tudom, milyen hangjuk van, ha marcangolnak valakit, de azt tudom, hogy a disznónak ilyen hangja van, amikor éhes. Ha hallottál már disznót őrjöngeni, tudhatod, milyen rettenetesen hangosak, ezt használtuk fel.






nka emblema 2012