sex hikaye

Plakátok a német filmgyártás hőskorából

2001. szeptember 20. - filmhu
Szeptember 26-ig látható az UFA-plakátkiállítás az Örökmozgóban. A gazdag dokumentáció az 1918 és 1943 közötti időszak filmjein keresztül mutatja be a német filmgyár fényes-borús történetét. A Goethe Intézet segítségével megvalósuló kiállítás keretében korabeli filmeket is vetítenek a moziban.

Az UFA (Universum-Film Aktien Gesellschaft) 1917-ben jött létre kisebb cégek összeolvadásával. Az állami támogatást azért kapta, hogy filmjeivel javítsa a lakosság hangulatát az I. világháborúban. Németország veresége után a Deutsche Bank lett a főtulajdonos, és az UFA felvirágzott. Erich Pommer producer vezetésévvel a huszas évek közepére az UFA óriási vállalkozás lett, s már az amerikai film hegemóniáját fenyegette. Hollywood a verseny helyett a bekebelezés módszerét választotta: Amerikába csábította a legjobb rendezőket és színészeket, sőt magát Pommert is. Közben az UFA -t gazdasági csődbe sodorták olyan szuperprodukciók, mint Lang Metropolisa.

A hangosfilm megjelenésekor az UFA könnyű operettekkel aratott sikert. E fényes korszaknak az újabb állami beavatkozás vetett véget. Az UFA-nak nacionalista propagandát és kikapcsolódást nyújtó filmeket kellett produkálnia. A háború után megint állami irányítás alá került (DEFA), csak most Sztálin keletnémet tartományának gyártotta a filmeket.

A vetítésekről bővebben itt olvashatsz.


Címkék

fieszta



nka emblema 2012