Pozsgai Zsolt: A Zsolnayak kulturális örökségével Pécsről Indiába vezet az út

Interjú A föld szeretőjének rendezőjével

A színház világából is ismert Pozsgai Zsolt új játékfilmmel jelentkezett, amely A föld szeretője címmel Zsolnay Vilmos és az általa gyártott porcelán történetét dolgozza fel, a korabeli Pécset megjelenítve. Tavaly ez a film különösen aktuális volt, hiszen hazánk kedvelt mediterrán települése Európa egyik kulturális fővárosának a nemes tisztjét látta el. A film érdekfeszítően mesél az akkori Pécsről és a Zsolnayak világáról, noha a mesés, költői elemek egy egyszerű ismeretterjesztő filmnél sokkal többé teszik.

filmhu: Honnan jött a film alapötlete: a Pécs 2010 projekt adta az inspirációt?

P.Zs.: Nem, az ötlet már korábbról származott, hiszen Pécsváradra, a nyári színházba folyamatosan jelentkeztem Pécs történelmét feldolgozó darabokkal. Tasnádi Péter, Pécs egykori polgármestere többször mondta, hogy jó lenne egy híres pécsi személyiség életével foglalkozni, és akkor persze kapóra jött a Pécs 2010, de hozzá kell tennem, hogy nem ez a projekt teremtette meg a film anyagi hátterét.

filmhu: Forgatókönyvíróként már több televíziós sorozat, film is fűződik a nevedhez, majd rendezésre is adtad a fejed.

P.Zs.: Én nem tartozom azok közé a forgatókönyvírók közé, akik csupán megírják a könyvet, majd a sorsára hagyják azt. Mindig is szerettem ott lenni a felvételeknél, beszívni a forgatás levegőjét, például amikor Zsigmond Dezsővel, vagy éppen másokkal dolgoztam együtt. És akkor úgy alakult, hogy 2006-ban Mihályfy Sándor megkeresett egy történettel, majd úgy látta, hogy én többet tudnék kihozni a filmből, ha nemcsak a forgatókönyvírója, hanem a rendezője is lennék; így született meg az 1956-ban mártírhalált halt fiatal költő, Gérecz Attila életét feldolgozó Csendkút.

filmhu: Térjünk vissza A föld szeretőjére. Kihez szól a film?

P.Zs: Én úgy gondolom, van egy olyan közönségréteg, akiknek manapság egyre ritkábban csinálnak filmet. Olyanok, akik a színészi játékért, a színészekért mennek moziba, és nem azért, hogy a filmtörténetet előrevivő alkotásokat szemléljenek. Akik szeretik az olyan filmet, amelyben fontos a dramaturgia, a történelmi megközelítés. Én az ilyen közönségnek készítek filmet, az első forgalmazási időszakunk mintegy féléves tapasztalata, hogy erre pedig szükség van. A film, noha tévéjátéknak indult, mégis fesztiválokra került be mozifilmként, és a Szemlén is a játékfilmes versenyprogramban szerepel. És bár én úgy gondolom, egy 35 mm-es mozifilmhez más útvonalon indultam volna el, de azt, hogy A föld szeretője egy televíziós film moziváltozata, azt szívesen bevállalom. Egyébként lehet, hogy furán hangzik, de talán az óceánon túli publikum még inkább vevő az ilyenre: különösen nagy élmény volt számomra, hogy beválogatták a filmem az indiai Goai Nemzetközi Filmfesztiválra, és mivel a fesztivál egészén meghívott vendégként is részt vettem: a filmek nézése közben rájöttem, hogy a mai indiai filmhez A föld szeretőjé-nek sokkal több köze van, mint a fő európai vonulatokhoz.

filmhu: A film Dénes Gizella: A csodálatos fazekas című regényén alapul. Miért az irodalmi háttér, mi a könyv és a film viszonya?

P.Zs: Én először úgy gondoltam, hogy Zsolnay Vilmos élete nem való filmre, első körben nem is érdekelt annyira. Aztán az egykori, megboldogult irodalom professzorom, Tüskés Tibor adta a kezembe Dénes Gizella nagyszerű regényét. A szerző is pécsi, e műve pedig a negyvenes évek egyik nagy irodalmi sikere volt Pécsett. Általa el lehetett vonatkoztatni Zsolnay életétől, és így már az egész sokkal érdekesebb lett: csakúgy, mint a regény, mi is szabadon kezeltük a főhős élettörténetét. A regény költői lebegését is próbáltuk átvinni a filmbe, olyan karakterek használatával, mint az olasz figura, akitől Zsolnay a receptet kapta, vagy a féltékeny kisasszony, aki nem képes túllépni azon, hogy Vilmos nem őt veszi el feleségül.

filmhu: Ha jól láttam, a filmbe a legtöbb színész a színházból érkezett. Nem volt ez túl kockázatos, hogy így túlságosan színházias lesz a film?

P.Zs: Én büszkén vállalom azt, amit sokan fel szoktak róni nekem, tehát, „hogy a filmjeimben is színházi színészeket használok, hogy én túlságosan a színház felől jövök”. Én viszont úgy gondolom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor a színház megtermékenyítően tud hatni a filmre - a színészválasztásban is. A filmben szereplő színészekkel színházban dolgoztam, Békéscsabáról, Veszprémről jöttek: igazi új, „szűz”, tehetséges arcok, és megfeleltek a megmérettetésnek, ahogy azonosultak a filmes szereppel, és ahogy egyre jobban feloldódtak a kamera előtt. Néhány próba után nagyszerűen ment nekik a dolog, és ez külön öröm volt a számomra a forgatás alatt, csak a boldogságot erősítették.

filmhu: Következő film?

P.Zs.: Egy hónap múlva bemutatjuk Stohl András főszereplésével a Janus Pannoniusról és Mátyás királyról szóló filmemet (Janus). Ez más lesz, mint A föld szeretője: mivel egy groteszkebb, ironikusabb világban játszódó történet. Ugyanakkor, ha egy tévés társaság felkérne rá, akkor örömmel megcsinálnám a Zsolnay-film folytatását is, bár itt már csak a rokonok beszámolóira hagyatkozhatnék. Engem egyébként ez a rész érdekel jobban: hiszen a valódi érdekesség akkor kezdődik a történetben, amikor az ipari porcelán elkezd terjedni, és ez rovására megy a művészi kerámiának. Ebbe nem tud belenyugodni az öreg Zsolnay, és az élete vége felé egyébként ez rontja majd meg a kapcsolatát az igencsak piacorientált szemléletű fiával és számos egyéb családtaggal is. Míg A föld szeretője nem az életrajzi történeten, hanem inkább a Dénes Gizella-regényen alapul, egyfajta hommage, tiszteletadás Zsolnaynak, addig a rokonokkal való konzultáció egy ilyen folytatás esetében elengedhetetlen lenne.

filmhu: A kész Zsolnay-film kapcsán mik voltak a rokonok reakciói?

P.Zs.: Változó: volt aki kikérte magának, volt aki boldogan vitte a DVD-t.

filmhu: Mit szólsz a mostani eseményekhez, az új magyar filmpolitikához?

P.Zs.: Én a Mozgókép Közalapítványtól sohasem kaptam jelentősebb támogatást, soha nem tartottam magam oda tartozónak. Inkább az NKA, vagy éppen a Magyar Történelmi Film Alapítvány támogatott. Úgy gondolom, hogy most új erőre kaphat a magyar film, és a korábban kissé belterjes magyar filmes céh új arcokkal, friss alkotókkal bővülhet. Míg eddig filmes generációk sora maradt ki a filmkészítésből, most olyan emberek kerülhetnek be a rendszerbe, akik most lehet, hogy még csak reklámokat, tévéfilmeket csinálnak, de az új szisztéma nekik is lehetőséget adhat: tehát egy friss, tehetséges, fiatal csapat is bekerülhet a körforgásba. Amit sajnálok, hogy a Történelmi Film Alapítvány megszűnik. Az Alapítvány létét azért hiányolom, mert a magyar történelemnek számos korszaka feldolgozható, van olyan és történelmi ábrázolnivalónk, ami Európában, sőt az egész világon is érdeklődésre tarthat számot. Valamint Sára Sándor és társai munkája sokak számára nagyon fontos és értékes volt, ahogy ők is a forgatókönyvtől kezdve a munkafolyamat részletes követésével a filmkészítés egész ideje alatt jelen voltak azoknál a filmeknél, amelyekre pénzt adtak, egyfajta atyai jó barát szerepét is vállalva. Amúgy ugyanerről beszélnek most Havas Ágiék is, ők is végig akarják követni a forgatás fázisait, és ahogy említettem, ez nagyon jó út volt, remélem, hogy ez folytatódik. Én nem szeretnék károgni, bízok a jövőben, és ahogy tudom, segíteni szeretném az új magyar film előrejutását.

filmhu:: A film elkészítésekor fontos szerepet játszott a pécsi identitás, a büszkeség a helyi kulturális örökségre?

P.Zs.: Nem, én nem érzem magam ilyen tudatos pécsinek. Őszintén szólva, most inkább indiainak érzem magam, a Goai Fesztivált követően, annyira közel állt hozzám az ott látott filmekben a történetek, a színészek és a filmkészítés pozitív megközelítése.