Puskás, a varázsló

Beszélgetés Almási Tamással

Almási Tamás két filmen is dolgozik: az idei filmszemlén Ózd-sorozata legújabb darabjával jelentkező rendező a tavaly novemberben elhunyt Puskás Ferenc életét viszi vászonra. A dokumentumfilm (amelyből háromrészes dvd-kiadás is készül) nem elégszik meg azzal, hogy krónikája legyen Puskás történetének, arra keresi a választ: mi a titka a Puskást az egész világon övező, rajongásszerű szeretetnek? Nyáron elkezdődik Almási régóta dédelgetett játékfilmtervének, a Márió, a varázsló-nak a forgatása.

filmhu: Ahogy azt korábban, Ózd-filmjei kapcsán mondta: ezek a filmek „szerelemből születtek”. Most, a Puskás-film kapcsán is azt gondolom, többről van szó puszta érdeklődésnél. Beszélhetünk rajongásról?

Almási Tamás: Imádom a sportokat, korábban magam is igazolt játékos voltam kosárlabdában. Természetesen a futballt is nagyon szeretem, Puskás pedig olyan a futballban, mint Shakespeare az irodalomban: megkerülhetetlen. Gyermekként ami felvételt látni lehetett a moziban Puskásról, azt mind láttam, egészen az ’50-es évek végéig, majd első hazaérkezése, 1981 után ugyanígy a televízióban. Persze, ’57 és ’81 között is átszivárgott róla némi anyag, elvégre világválogatott volt, vagy amikor például négy gólt rúgott a Real Madridban a Frankfurt elleni, 7-3-ra megnyert BEK-döntőn, akkor ezt azért megmutatták a tévében.

A film felkérésre jött, kicsit szégyellem is, hogy nem én találtam ki, de túl populárisnak tűnik a téma ahhoz, hogy én ilyet választanék. Ez nem minősítés, de én valahogy az átlagember átlagproblémáit szeretem feldolgozni, persze nem átlagosan, legalábbis remélem, hogy nem. Amikor a felkérés megtörtént, ezek a vonzások nyilvánvalóan működésbe léptek, úgyhogy pár másodperc után igent mondtam. Azóta sem bántam meg, noha ez irdatlan nagy munka.

Aki ért a dokumentumfilmezéshez, az értheti, hogy miért nehéz a feladat: a hősünk, Puskás Ferenc,amikor a forgatást elkezdtük, már évek óta nem tudott kommunikálni a külvilággal. Magyarul: a film számára nem volt aktív szereplő. Halála után pedig a döbbenet, a család gyásza rendkívüli módon blokkolta a hozzátartozókat, vagyis harmad-, negyedszintű kapcsolatoktól tudtunk elindulni.

filmhu: Idővel azért megnyíltak a közelebbi ismerősök is?

A. T.: Vannak szereplők, akiket nehezebben lehet feloldani, például Puskás özvegye is zárkózott, igen szűken beszélő asszony, akit most már egy pár alkalommal azért sikerült szólásra bírni. Épp most voltunk Athénban, ahol nagyszerű anyagot tudtunk összehozni, bár a muszterek mindig nehezen megítélhetőek.

37 forgatási napunk volt idáig, ebben a rokonok, barátok, tisztelők, rajongók, külföldi hírességek mind ott vannak. Azért van szükség rengeteg anyagra, mert nem csak egy film készül, hanem lesz egy háromrészes dvd-változat, és maga a film is játékfilmes hosszúságú lesz a maga 90-100 percével.

filmhu:Ezek szerint sikerült új finanszírozókat is szerezni?

A. T.:  Neményi Ádám cége, a Next Station mellett már az indulásnál is ott volt a Varga Gábor és Hollósi Zsuzsa nevével fémjelzett Filmplus produceri iroda. A finanszírozásról én keveset tudok, erről a kérdésről a producerek tudnának többet mondani. Nekem természetesen szigorú költséghatárok között kell mozognom, mindig mindenből lehúzunk, de hát ez így van rendjén egy filmes forgatásnál. A lényeges dolgokra azért jut pénz, mint ahogy az is sokat jelent, hogy a Malév támogatásának köszönhetően ingyen utazik a stáb.

„Puskás olyan a futballban, mint Shakespeare az irodalomban” (Fotó: Zsoldos László)

A. T.:  Most megyünk majd forgatni Hagihoz, aki a román futball gyöngyszeme volt, és egy picit hasonló a helyzete abból a szempontból, hogy ő is egy diktatúrából ment a szabad világba futballozni. Az összevetés érdekessége mellett a külföldi sztárok adnak lehetőséget a nemzetközi piacon való megjelenéshez, így a Hagival, Maradonával, Pelével való párhuzamok kiemelése. Bizonyos szegmenseik az életüknek ugyanis kapcsolódnak, és ezeket szeretném ütköztetni.

filmhu: Milyen elemekből áll össze a film?

A. T.:  Az interjúrészleteken kívül vannak még archív felvételek, hiszen ha nincs hősünk – ahogy az előbb mondtam –, akkor meg kell őt valahogy jeleníteni. Erre nagyon jók az archívok, és az egész mögé egy hangkulisszát fogunk tenni levelekből, jelentésekből, Öcsinek a hanganyagaiból. Ezen kívül a róla korábban készült riportokból, filmekből is válogatunk, ezeknek a jogait nyilván meg kell, hogy vegyük a felhasználáshoz. Csak így tudjuk pótolni azt, hogy ő már nincs köztünk.

filmhu: Puskás egész életén végigmegy a film, vagy csak hangsúlyos fejezeteket emel ki belőle?

A. T.:  Ez egy komoly dilemma. Mivel Puskás inaktív volt, emiatt klasszikus dokumentumfilmet nem tudtam elképzelni. A nehézség ebben a dologban egyben szépség is: egy teljes életutat szerettem volna bemutatni, ebben ugyanis hiány van, még a rajongók sem ismerik Puskás életének teljes történetét. Így aztán a film a korai gyermekkorától egészen halálig, sőt, az utórezgésekig követi Öcsi történetét, és ebben van egy csomó újdonság, amit eddig csak azok tudtak, akik ezeket megélték.

A film megpróbál mélyebbre menni annál, mint hogy krónikája legyen Puskás életének. Ezzel ugyan nem lenne probléma, hogy egy izgalmas, nézhető sztorit látnánk Magyarország kétségkívül legismertebb emberéről, de ami engem igazán érdekel, az a titok. Vagyis hogy mi az, amitől ezt az embert rajongásig szeretik?

Most jöttünk haza Görögországból, ahol a Panathinaikosz egyik meccsén is forgattunk – ennek a csapatnak volt az edzője Puskás. Mikor bemondták 30-40 ezer ember előtt, hogy itt van a lelátón Puskás özvegye, és közben bejátszottak képeket Öcsiről, az egész stadion felállva tapsolt. Ez azért megejtő, és nagyon nehéz elképzelni Magyarországon, hogy egy idegenből jött valaki, legyen akármilyen nagy művész vagy sportoló, ilyen, fenntartás nélküli szeretetnek örvendjen.

filmhu: A terv szerint április 2-án, Puskás születésének 80. évfordulóján mutatták volna be a filmet.

A. T.:  Tavaly nyáron kezdtük, és júniusig még biztosan elforgatunk, úgyhogy az áprilisi bemutató kizárt. Nagyon szerettük volna, de valószínűleg túl nagyot markoltunk. Ha elkezdjük bontani Puskás életét, nem hagyhatjuk abba a felénél vagy a kétharmadánál. A külföldi forgatások közül hátra van még a spanyolországi, illetve tervezünk egyiptomi és ausztráliai felvételeket is. Ez utóbbiak azért lehetnek nagyon érdekesek, mert Puskás életének kevéssé ismert szakaszait jelentik, amelyeket eddig még nem dolgoztak fel.

„Mi az, amitől ezt az embert rajongásig szeretik?” (Fotó: Zsoldos László)

Tény, hogy óriási túlforgatással dolgozunk, de ez a dvd-re való tekintettel történik, amelyet meg kell tölteni tartalommal. Persze, ha végiggondolom, hogy mi mindent csináltunk, nagyon nagy probléma lesz eldönteni, hogy mit hagyunk ki és mit teszünk be. Ebben egyébként filmrendező kollégám, egyetemi tanársegédem, Kékesi Attila lesz a segítségemre.

filmhu: A Puskás-film befejezése után régóta dédelgetett tervét, a Márió, a varázsló című nagyjátékfilmet készül végre leforgatni. Mióta húzódik ennek megvalósítása?

A. T.:  Ez a hetedik év. Lehetne ezen bánkódni, de úgy fogom fel, hogy ez az út, néha pedig maga az út az eredmény. Ehhez a filmhez egy ilyen út vezet. Mivel sok filmet készítettem már, tapasztalatból tudom, hogy nem szabad a forráspontig eljutni az előjátékban. Magának a forgatásnak kell lennie a beteljesedésnek. Több forgatókönyvemmel jártam már úgy, hogy a végletekig kicsiszoltuk, és egy ponton túl már nem érdekelt. Volt olyan, hogy amikor megkaptam valamire a pénzt, azt mondtam, hogy nem, én ezt már nem tudom megcsinálni, ez számomra egy halott anyag. Mint egy elmúlt szerelem, amire már csak visszaemlékezni lehet.

A filmnek a néző előtt kell megtörténnie, és hogy ez így legyen, az a rendező és az anyag adott pillanatában történő egyesülését feltételezi. Ott kell, hogy legyen a vásznon ez a szimbiózis. Ha ez nincs meg, mert már túl sokat tudok az anyagomról, akkor ez az egész kilúgozódik.

filmhu: Hogyan sikerült mindezt a Márió esetében kiküszöbölni?

A. T.:  Mérhetetlen munkát jelentett, hogy a forgatókönyvet mindig a legjobb állapotában tartsuk. Ez által persze folyamatos változáson ment keresztül a könyv, és 2001-ben nyilvánvalóan egy másik film készült volna el, mint ami most, 2007-ben fog elkészülni – remélhetőleg.

filmhu: Mindenképpen szeretett volna már játékfilmet forgatni és kereste hozzá az anyagot, vagy az alapanyag, Halász Margit novellája fogta meg annyira, hogy abból játékfilmet készítsen?

A. T.: Én játékfilmesként kezdtem Fábri, Illés, Radványi mellett, aztán jött a Ballagás, nem is tudtam elképzelni, hogy mást csináljak. A dokumentumfilm tulajdonképpen egy hosszúra sikerült kitérő, amit persze nem bánok, és nagyon boldog vagyok, hogy így történt. De mégis van egy pont az ember életében, amikor úgy érzi, hogy mindaz, amit csinál, már rutin. Ha ezt más mondaná ki, arra haragudnék, de magam kimondhatom: a dokumentumfilmezésnél ugyan minden egyes új téma új izgalmat okoz, de van, amikor egy kicsit pihentetni kell, amikor mást kell csinálni.

A játékfilmtől egyébként soha nem távolodtam el, folyamatosan írtam vagy részt vettem forgatókönyvek írásában, és ez volt az, amit végül több kuratórium is támogatott. Így aztán van még két-három olyan témám, mint például a Török Mónikával közösen írt Káeurópa című, amit a Márió után remélhetőleg el tudok készíteni.

A vágy tehát mindig is megvolt bennem, hogy játékfilmet forgassak, ugyanakkor ott van a dokumentumfilmnek az a hihetetlen ereje, hogy azonnal tud reagálni társadalmi változásokra, közéleti problémákra, még akkor is, ha az ember igyekszik nem napi hírekre reagálni, hanem esztétikai kategóriákban gondolkodni és az örökkévalóságnak dolgozni. Ez az erő viszont egyben hátrány is, vannak témák ugyanis, amelyekben ezt lehetetlen megtalálni. Én nagyon remélem, hogy így is voltak filmjeim, amelyekben sikerült idáig eljutnom, a játékfilm viszont kreáltsága, témaválasztása révén ezt eleve lehetővé teszi.

filmhu: Halász Margit novellájával mennyire azonos a forgatókönyv?

A. T.: Margit írása balladisztikus hangvételű, erős hatáselemekkel teli novella. Engem elsősorban az írás rendkívül expresszív világa fogott meg, így aztán az első perctől kezdve Margittal, illetve Radnai Annamária dramaturggal közösen gyúrjuk ezt az anyagot. Mivel az egy 10-12 oldalas novella volt, ez meg egy százhúsz oldalas forgatókönyv, nyilván nem lehet a kettőt összehasonlítani.

Helyszínfotó a Márió, a varázsló című filmhez (Fotó: Merétei Tamás)

filmhu: Azért kérdezem ezt, mert a forgatókönyv szerinti történet – idejön egy külföldi cipőgyár, munkát ad a falu lakosságának, majd továbbáll a még több profit reményében – annyira dokumentumjellegű, hogy érdekelt: ennyire nem tud elszakadni a korábbi témáktól?

A. T.:  Az út vége című dokumentumfilmemben ez a szituáció centire benne van, de a Márió esetében nem ez a lényeg, ez csupán a szerelmi kapcsolat végzetét készíti elő. Ezzel együtt persze fontos nekem, hogy a háttérben, a kulisszákban pontosan megjelenjen az a változás, ami 1990 óta Magyarországon végbemegy, de ez mégis egy szerelmi történet. Egész pontosan egy vízionált szerelem, a főszereplő asszony egyoldalú szerelméé, amit csak ő él meg, csak ő érez. A világ – és főként partnere, Márió – kevésbé tud erről. Márió egyébként is csak a film harmadánál-felénél lép be a történetbe.

filmhu: A szerelem vajon nem ugyanarra a logikára épül, mint a vállalat üzletpolitikája? Azaz: odamegyünk, ahol nagyon jó, aztán meg oda, ahol még jobb. Vagy ennek az asszonynak a szerelme más típusú – amennyiben a szerelem tipizálható egyáltalán?

A. T.: Kétségtelen, hogy az egész történet szimbolikus, talán a kapitalizmus csókja vagy ölelése az, amiről itt szó van, és amelynek alanya egy asszony, aki tisztaságra, boldogságra, szépségre vágyik. Aztán amikor mégsem ezt kapja, akkor jön a drámai fordulat. Neki van egy vágyálma – ahogy az egész országnak volt a rendszerváltáskor –, hogy „mi lesz majd, ha”, viszont a realitás nem feltétlenül azonos az álmainkkal. Mindez egy szerelmi történetben megfogalmazva sokkal drámaibb lehet, mint egy dokumentumfilm valóságos közegében.

filmhu: Fontos elemei a történetnek a különböző nyelvi és érzelmi tévedések, félreértések. Tévedések vígjátéka lesz inkább, vagy tévedések tragédiája?

A. T.: Nehéz megmondani, mert a történet ugyan tele van humorral, de van egy pont, ahol tragédiába fordul. Ezzel együtt a humort, mint fontos építőelemet nagyon szeretném megtartani. Mivel a forgatókönyvben az egyszerű emberek, a kocsmák, és a magyar vidék világa jelenik, vigyázni kell, hogy ez ne egyfajta minősítő humor legyen, hanem hogy szeretettel láttassuk mindezt. Nem kinevettetni akarjuk őket, hanem együtt nevetni velük. Ha nem lenne nagyképű, azt mondanám, hogy egy kissé menzeles beütésű ez az egyébként erősen drámai történet.

filmhu: Kikkel és mikor készül el a film?

A. T.: Ahogy az már ismert, Franco Nero játssza a férfi főszerepet, míg a női főszerepre mostanában csinálunk próbafelvételeket. Hihetetlenül nehéz szerepről van szó, alapvetően ezen múlik a film. A forgatás május végén vagy június elején kezdődik. A történet négy évszakos, de lehetőség szerint mindent le kell forgatnunk az idén nyáron, úgyhogy a telet feltehetőleg műhóval és trükkel csináljuk meg. Szeretném ugyanis, ha ez a film a jövő évi szemlén már látható lenne.