Reformok és viták kora
Mi újság a filmszakmában?
Tavaly decemberben a Parlament ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a filmszakma által hosszú évek óta várt Mozgóképtörvényt. A széles szakmai és politikai konszenzuson alapuló jogszabály a magyar filmkultúra minden területére kiterjed, ugyanakkor egy kerettörvényről van szó, mely a benne foglaltakon túl éppen a filmesekre bízza a reform megvalósítását.
Miként Európában mindenhol, nálunk is jelentős állami támogatás szükséges ahhoz, hogy filmalkotások készülhessenek, és azok a közönséghez eljuthassanak. A törvény egyik legfontosabb eleme, hogy a magyar filmre szánt közpénz szakmán belüli elosztását a Magyar Mozgókép Közalapítványra bízza.
Megfontolt vagy megakadt reform? (Az MMK átalakulása)
Mindez persze nem érte váratlanul sem a Közalapítványt, sem azokat, akik a törvény születését nyomon követték. A februári Filmszemle ugyanakkor kettős helyzetet teremtett: voltak, akik az MMK reformját sürgették, mások, például Grunwalsky Ferenc, az MMK Kuratóriumának elnöke türelemre intett, mondván „itt az éves Szemle, illik végignézni, milyen filmek születtek, mire képes a társaság. Az összegzés után kell a továbbiakat jól átgondolni.” Grunwalsky a tavalyinál is keményebb vitákat ígért a Filmszemle megnyitóján, hiszen a kultúrpolitika átadta a labdát a filmesek területére: „azt vállaltuk, hogy egymással fogunk veszekedni, ezen túl odafönt is azt fogják mondani, hogy beszéljük meg egymással a problémáinkat.”
Az MMK felelőssége mindenképpen megnőtt: mint az állami források elosztásának fő letéteményese, olyan jogi környezet és működés kialakítása lett a feladata, mely megfelel a törvény szellemének. Ennek egyik sarkalatos pontja az a probléma, hogy a Közalapítvány Alapítói köre nem fedi le a jelenlegi filmszakmát, így olyanok döntenek a szervezet strukturális ügyeit illetően, akik éppen nem (elég) aktív tagjai a filméletnek.
Miközben úgy tűnt, hogy vezetői szinten az Európában is honos produceri rendszer kiépítése továbbra is vezérlő szempont, február végén a Berlinből díjjal hazatérő Muhi András, az Inforg Stúdió vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt év döntései a producerek érdekeivel ellentétesek voltak. Muhi szerint az MMK reformja leragadt a Játékfilmes Szakkollégium körüli vitáknál, miközben a többi lényeges kérdésre nagyon kevés idő maradt. Így például nem dolgozták ki a normatív támogatás alapelveit, miként nem történt előrelépés az alapítói kör újragondolása területén sem.
Az MMK szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a várakozásokkal szemben, a megszorítások és az ÁFA-törvény miatt, az állami támogatás alig lett több mint a tavalyi. A normatív rendszer elindítása ennyi pénzből nem lehetséges. Grunwalsky szerint a kettő keverékéből álló szisztéma kialakulására még 2-3 évet várni kell, nem csupán a szükséges források miatt, hanem a támogatási arányok kidolgozásának bonyolultsága miatt is. A bizonytalanságot csitítja, de nem mulasztja Szilvásy György az NKÖM közigazgatási államtitkárának lapunknak adott február végi nyilatkozata, hogy a kormány továbbra is megvalósíthatónak tartja a tavalyi Filmszemlén tett ígéretét, miszerint 2006-ra a támogatás mértéke eléri az évi 10 milliárd forintot.
A produceri-koproduceri rendszerrel kapcsolatban jelentős szempontként merült fel, hogy kik is ezek a producerek, mekkora hatalmuk van. Sokan, főként középgenerációs rendezők, idegenkedésüket fejezték ki attól a függőségtől, amit a producerekkel szemben éreznek. A Sorstalanság kapcsán kialakult, a rendező és a producer közötti bizalmi válságra, valószínűleg ennek az átalakulásnak az egyik hangsúlyos példájaként emlékszünk majd vissza még sokáig. Megrendült a bizalma Szász Jánosnak is a producerében (ugyancsak Barbalics Péterről van szó), miután a rendező szerint új filmterve, Wedekind A tavasz ébredése című színművének adaptációja kilátástalan helyzetbe került. „Hallom: jön, dübörög a produceri filmgyártás Magyarországra, már itt van a levegőben, de rendezőként erre azt kell mondjam: ehhez producerek is kellenek.”
Nem talált magának egy európai koprodukció lebonyolítására alkalmas magyar producert Tarr Béla sem, aki végül maga vette kezébe a produceri teendőket. Az általa (és Téni Gábor által) alapított T.T.Filmműhelyet elmondása szerint sok rendező kereste meg, akik mind hasonló bizalmatlanságot éreztek a producerekkel kapcsolatban.
Dicséretek, világhír, vesztesek (A Filmtörvény fogadtatása)
Miközben idehaza a reform további lépései éles vitákat kezdtek kiváltani, a Filmtörvény külföldön sem maradt hatástalan. Még februárban kétoldalas beszámolót és címlapot szentelt a magyar filmtörvénynek a világ egyik legnagyobb filmes magazinja, a Screen International. Az „All Eyes on Hungary” (Magyarországon a világ szeme) című írás részletesen beszámol az április 1-től hatályba lépő adókedvezményekről és azok lehetséges hatásairól. A lap szerint a csehek aggódni kezdtek, féltve vezető pozíciójukat a térségben.
A Filmtörvényt a budapesti Filmszemle után Berlinben és Cannes-ban is propagálta a Filmunió, illetve a minisztérium munkatársai, különös tekintettel az adó- és befektetési kedvezmények rendszerére, melytől a jogszabály alkotói a hazai bérmunkák és koprodukciók, valamint magánbefektetők megjelenését kívánták ösztönözni. A világ szaksajtója arról cikkezett, hogy hasonló konstrukciót egyetlen vetélytársunk sem tud fölmutatni. Az áprilisi Los Angeles-i Location Expo-n a magyar Filmtörvénnyel kapcsolatos előadásra a legfontosabb hollywoodi stúdiók és produkciós cégek mintegy 60 vezető szakembere - gyártási igazgatók, a filmiparban dolgozó adó- pénzügyi és jogi szakemberek - fogadta el a meghívást, több munkatárssal képviseltette magát például a Paramount, a Universal, a Twentieth Century Fox, az MGM, a Miramax, a Disney és a Warner. Ezt követően újabb méltató cikk jelent meg a Reuters és a Hollywood Riporter - és velük párhuzamosan több internetes mozioldal - hasábjain a magyar filmiparról.
A kedvezmények hatására már februárban bejelentették, hogy szeptemberben Pomázon megnyitják Magyarország legnagyobb filmstúdióját, a Stern Film Stúdió & Média Centert, mely a magyar és nemzetközi filmipar számára kíván, új minden igényt kielégítő forgatási helyszínt biztosítani. Cannes-ban pedig Hiller István kulturális miniszter közölte a világgal, hogy Andrew G. Vajna producer és Demján Sándor nagyvállalkozó teljesen üzleti alapon a világ legnagyobb műtermével rendelkező filmstúdiót készülnek felépíteni Etyeken.
Az Európai Unióba való belépésünkkel megnyílt a Media Programban való részvétel lehetősége is. A magyarországi pályázókat segítő Media Desk május elseje óta hivatalosan is működik. A Media Plus révén támogatást lehet szerezni gyártás-előkészítésre, promócióra, terjesztésre, valamint képzési rendszerrel bíró intézmények számára menedzsmentre, forgatókönyvírásra, és marketingre.
A dicsérő cikkek és a kedvező folyamatok megindulása ellenére nem mindenki osztozott a törvény és a magyar filmszakma helyzete fölötti felhőtlen örömben. Így például március elején a Magyar Hangmérnökök Társasága (HAES) jelezte, hogy a koprodukciós filmek szigorú pontrendszerén a magyarok elsőként a hangmérnököt „spórolják meg”, vagyis inkább külföldi szakembert hívnak. A szervezet szerint a koprodukcióban készülő, magyar nyelvű filmek esetében (jellemző példaként megint csak a Sorstalanságot említve) – a magyar filmipar jövőjére tekintettel - a hazai szakemberekre is gondolni kellene.
Egyenesen a Filmtörvénynek szánt kritikát fogalmazott meg egy áprilisi interjúnkban Cserhalmi György, aki szerint „nagy hiba, hogy elkerülte Görgey és Hiller miniszterek figyelmét, hogy nincsenek benne a színészek.” Nincs alulról limitált színészgázsi, aminek következtében kollégáinak megalázóan alacsony honoráriumokat ajánlanak fel a producerek. „Főleg arra nem lennék büszke, hogy kifelejtettem egy kulturális réteget abból a törvényből, amire hivatkozom. Ennek a törvénynek mi színészek, most elszenvedői vagyunk”, mondja Cserhalmi, aki szerint ugyanakkor nem késő még változtatni az időközben világossá vált hibákon. Nagy Viktor kaposvári színész pedig egy május elején rendezett filmszakmai konferencián a vidéki színészek hátrányos helyzetére hívta fel a filmesek figyelmét, miközben kevésbé ismert, de kiváló tehetségeket és karaktereket lehetne találni közülük filmes szerepekre.
Többen elégedetlenek a dokumentumfilmesek közül is. A májusi konferencián Csillag Ádám helyzetüket meglehetősen keserű szavakkal jellemezte. Csillag szerint a rendszerváltás után piacgazdasági viszonyok közé kényszerültek a piacon esélytelen filmjeikkel. A rendező továbbra sem látja, hogy a televíziók és más terjesztők érdektelensége mellett kik lennének a potenciális vásárlóik.
A Media Desk kapcsán az Eurimage magyarországi képviselője, Kézdi-Kovács Zsolt azon véleményének adott hangot, miszerint le vagyunk maradva, mert már az év elején fel kellett volna állítani az irodát. Szerinte a magyar filmtörvény nem számít különlegesnek Európában, hiszen sokan kidolgozták már a maguk jól működő rendszereit. Automatikusan nem fognak idejönni a külföldiek: ide kell csábítani őket.
Bírák és bírálóik (Az elosztási rendszer kérdései)
A tavaszi konfliktusok a fenti alapállások szerint bontakoztak ki. Az egyik oldalon a mindennapok problémáira választ kereső, megélhetésükért, szakmájukért, életművükért, álmaikért aggódó filmesek tűnnek fel, akik – talán sokszor jogosan - gyanús szemmel nézik a reform lebonyolítóinak látszólagos lassúságát, ugyanakkor felmerülhet, hogy közülük többen szakmai/pályázati sikertelenségüket oldják fel a rendszer kritikájában. A másik oldal a reformfolyamatokat hosszabb távú, óvatos, körültekintő módon levezetni kívánó (minisztériumi, közalapítványi, stb.) vezetők, akik egyúttal a mindennapok alakuló viszonyait is igyekeznek kézben tartani.
Ennek megfelelően, mint ahogy az elmúlt években is, a támogatások elosztása körüli viták (vitatkozások) hangzottak a legmesszebbre.
Februárban jelentős ellenérzéseket váltott ki a Játékfilmes Szakkollégium újraválasztásával kapcsolatos „hercehurca”. Az elbírálás érzékeny területének új szisztémáját egyelőre kísérleti jelleggel, egy évre próbálja ki a Közalapítvány. Mind az Alapítók, mind a Kuratórium egyetértett abban, hogy a rendszer az idei év tapasztalatai alapján korrekciókra szorulhat, tehát pillanatnyilag ajánlatosabb rövidebb távra tervezni.
A feloszlatott, majd egyenként újraválasztott és három taggal kiegészült, két zsűrivé szétválasztott testület áprilisban hozta meg első döntését, immár az április 1-jén hatályba lépett Filmtörvény égisze alatt. A döntés utáni kritikai támadások egyik kulcseleme az lett, hogy a testület az előirányzott 900 millió Ft helyett 263 millióval több pénzt osztott szét idén, és 535 millióról adott szándéknyilatkozatot a 2005-ös évre. Az MMK tisztában volt azzal, hogy az ígérvények évről évre szaporodnak, valamint hogy a tényleges kifizetés nagyban függ az MMK 2006-ig évről évre növekvő forrásaitól és a nyertes produkciók előkészültségi fokától. A Közalapítvány szerint mégis fontos volt ezeket kiadni, mert a produkciók elindításában fontos szerepet játszanak. A pénzhiány miatt kényszerültek ilyen megoldásokra, állították, de a filmszakma életben tartásához mindenképpen szükség van az ígérvényekre, jobb híján.
Újdonság volt, hogy idén először személyes „konzultáció”-ra is lehetősége nyílt az alkotóknak. Bár kérdéses, mennyiben változtatta meg a zsűritagok véleményét a szóbeli forduló a forgatókönyvhöz képest, volt olyan filmterv, ahol az alkotók segítségnek érezték a személyes találkozás lehetőségét. Így például a tavaly a Szakkollégium által elutasított Taxidermia megítélésén a producer szerint sikerült ilyen módon változtatni.
A döntés után többen támadták az MMK-t, illetve a Szakkollégiumot, számon kérve egyrészt a több lábon álló finanszírozási rendszer, másrészt a Filmtörvény által kijelölt reformfolyamatok hiányát. Május első felében Tarr Béla, Gothár Péter és Maár Gyula léptek fel egységesen filmterveik elutasítása utáni elkeseredésükben. Az elosztási rendszer hibáját látták abban, hogy „olyan alkotókat utasítottak vissza és dobtak ki, akik a magyar filmtörténetben már jelentős remekműveket hoztak létre.” Gothár szerint a jelenlegi „arctalan” döntési szisztémában alkotások létrehozásához szükséges bizalmi helyzet nem állhat fel: nem tudnak filmek elkészülni, a rossz döntésekkel pedig a műhelyek szétverése folyik. Tarr szerint az alapvetően szükséges, több lábon álló filmfinanszírozás nem valósult meg: az MMK az egyetlen hazai forrás, ahonnan jelentős pénzeket lehet pályázni.
Egyre több helyen hangzott el, a médiatörvényben kimondott elvekkel szemben a kereskedelmi televíziókra nem lehet számítani a filmművészet támogatásában, de ugyancsak vannak kifogásolnivalók a Magyar Televízióval kapcsolatban ezen a területen. Magyarországon a televíziók továbbra sem érzik - sem jogi, sem erkölcsi - kötelességüknek, hogy a filmgyártásban vagy a filmek közönséghez való eljuttatásában kellő szerepet vállaljanak.
Május végén a Magyar Producerek Szövetsége is éles bírálatot fogalmazott meg a nyilvánosság előtt az MMK működésével kapcsolatban. Ők egyenesen törvénysértőnek nevezték a Közalapítványt, miután nem tekinti kötelező érvényűnek önmagára a Filmtörvényt. Úgy látják, az MMK lassítja a reformot, továbbra sem dolgozta ki az elosztás alapelveit, nincs normatív támogatás, nem teljesülnek a támogathatóság szempontjai, késik a Filmiroda felállítása, valamint a nyilvánosság előtt továbbra is csak azt ismételgetik, amit már egy éve is lehetett hallani. A producerek szerint semmi nem változott a filmtámogatás területén, most is csupán néhány ember egyéni ízlése szabja meg, kik mennyi pénzt kapnak a filmjeikre.
Hasonló kérdéseket fogalmazott meg nemrégiben a Dokumentumfilmes Szakkollégium döntése után Moldoványi Ferenc rendező, aki szintén a támogatás elvei kapcsán próbálta párbeszédre hívni a Szakkollégium elnökét, egyelőre sikertelenül.
Hogy is kezdjük? (Reformszempontok)
A reformfolyamatot „az ötletek vitájától” megóvni kívánó Grunwalsky Ferenc áprilisban egy Filmes Alkotmányról szóló javaslattal jelentkezett. „Ez szabályozná a Törvény, az MMK (mint legfőbb elosztó s döntési szerv) és a szakma képviseleteinek információs és hatalmi viszonyait, ami nincs rögzítve sehol, ami csak közmegegyezésen alapulhat.”
Grunwalsky egy piramis-rendszert javasol, ahol a Filmszakmai Kerekasztal és ennek mintájára az alapítói környezetből létrejött másik parlamentáris testület tanácsadóként működre közre a Kuratórium illetve az Alapítók valamennyi lényeges döntéséhez. A tervezet szerint az egész alatt pedig egy megújult Filmszövetség állhatna, legalsó és legnagyobb talapzatként.
Grunwalsky ezúttal is türelemre int, szerinte az elképzelt 2006-os évet kell szem előtt tartani, amikor a filmszakma reformjáról esik szó. Úgy látja, minden további döntéshez (az MMK strukturális átalakításához is) egy széles konszenzuson alapuló Filmes Alkotmányra van szükség.
A Filmszakmai Kerekasztal megkerülhetetlenségét hangsúlyozta a Magyar Filmművész Szövetség és a Magyar Mozgóképrendezők Céhe körlevele is, melyet több szakmai szervezet és sok ismert alkotó is aláírt. ”A Kerekasztal a szakmai belső kommunikáció meghatározó fóruma”, áll a levélben. Ugyancsak lényeges szempontnak tartják, hogy „az MMK strukturális átszervezésének csak a megreformált MMK feladatai ismeretében van értelme”, vagyis meg kellene várni vele, hogyan alakul az ÁPV Rt. tulajdonában levő filmszakmai vagyon (MAFILM, Filmlabor, stúdióvállalatok, stb.) sorsa.
Ugyancsak a körültekintés és a türelem pártján áll a minisztérium is. Álláspontjuk szerint alaposan meg kell vizsgálni az adott jogi környezetet (közalapítványi forma) és ezen keresztül a reform lehetőségeit.
Az etyeki filmstúdiót létrehozó Demján Sándor nagyvállalkozó sajtótájékoztatójukon azt üzente bizonyos magyar producereknek, hogy „felejtsék el, hogy az állam fogja eltartani őket”. Mint hozzátette, a magántőke egyébként is hatékonyabbnak mutatkozik és a tapasztalatok szerint jobb produkciók születnek belőle. Mások szerint viszont vannak filmek, melyek kulturális termékek, így nem támogathatók piaci szempontok szerint.
„Rózsaszín” mindennapok? (A Filmiroda)
Ugyancsak a kritikák kereszttüzébe került a filmesek regisztrációját és az adókedvezményhez kapcsolódó igazolások kiadását végző Nemzeti Filmiroda kissé megkésett felállítása is. Jellemző kommunikációs zavar keletkezett, amikor a már három hete ideiglenesen a minisztérium épületében üzemelő Filmiroda létezéséről a szakmában még sokan nem is tudtak. Június elején kinevezték a Filmiroda igazgatóját is, Dr. Taba Miklós személyében. Az új vezető egy jól kitalált, széles szakmai konszenzuson alapuló rendszert lát az intézményben, melyet „az elvekhez képest a létrehozók szándékának megfelelően szeretne életképessé tenni, valamint biztosítani a továbbfejlődés lehetőségét”.
Azonban továbbra sem lett mindenki boldog és elégedett, a Filmtörvény elfogadását és a Nemzeti Filmiroda felállítását követő „rózsaszín nyilatkozatok” után Durst György producer szerint, ideje lenne szembenézni az új rendszer mindennapos gyakorlatával, amely szerinte korántsem gördülékeny és logikai bukfencektől mentes.
Ígéret és megvalósulás (A mozihálózat és a filmterjesztés)
Alapvető kérdés az is, hogyan jut el a közönséghez a magyar (és külföldi) film. Bíztató tendencia, hogy a 2003-as évben 6%-kal csökkent a multiplex mozik kapacitása, és kicsivel nőtt az art-moziké. A vidéki fejlődés is elkezdődött a műszaki fejlesztésre kiírt pályázatnak köszönhetően, a kormányzat ugyanis tavaly 500 milliós támogatást nyújtott az art-mozik korszerűsítésére, amiből jó néhány fővárosi és vidéki filmszínház megújulhatott, vagy elkezdődhetett a felújítása.
Bár februárban még a miniszter azt ígérte, a költségvetés megszorításával kapcsolatos kormánydöntés ellenére is megpróbálnak hasonló összeget biztosítani a mozik számára, mint nemrégiben kiderült, könnyen lehet, hogy végül mindössze 90 millió forint maradt erre a célra. Ez többek szerint semmire sem lenne elegendő, különösen, hogy az amerikai filmek miatt új hangtechnikát kell bevezetni a vetítőkben, ami pluszköltséget fog jelenteni valamennyi mozinak.
Precedens döntések, permanens munka (A filmreform jövője)
Milyen irányba tart a filmreform az év második felében, milyen döntések, eredmények várhatók az ősszel? Grunwalsky Ferenc, a Közalapítvány Kuratóriumának elnöke kérdésünkre beszámolt az előttük álló legfontosabb feladatokról: az MMK új alapszabályának elfogadása, az új támogatási szabályzat bevezetése, a pályázatok kiírása, valamint a filmjogok és a filmszakmai vagyon tulajdonviszonyainak rendezése.
A Közalapítvány új alapszabályáról már zajlanak a szakmai és minisztériumi egyeztetések. A szakmát itt egyrészt az Alapítói kör, másrészt a Filmszakmai Kerekasztal jelenti. Ez utóbbi szervezet, mely képviseli a filmesek minden részlegét, tehát tovább működik - ez az elem Grunwalsky Filmes Alkotmányról szóló javaslatában is döntő hangsúlyt kapott.
Ezzel párhuzamosan zajlik az MMK támogatási szabályzatának létrehozása, melyben már meg fognak jelenni a sokak által számon kért normatív és szeletív támogatás új formái is. Itt is szeretnének olyan döntést hozni, amely mind a minisztérium, mind a szakma egyetértését magán viseli.
Az őszi pályázatokat már az új szisztéma alapján kívánják kiírni. Ez nem csupán a Szakkollégiumok életében okoz majd változást, hanem a pénzelosztási feltételekben és a pályáztatás rendjében – ugyanakkor a műfajok közötti arányokat a változtatás nem érinti. Az ORTT-vel közösen három pályázatot is szeretne létrehozni az MMK. A tavalyi, jól sikerült tévéfilmes pályázat ismétlődne meg, és szeretnének kiírni egy játékfilmes befejezési, valamint egy közös dokumentumfilmes pályázatot. A tervekről egyelőre tárgyalások folynak, elsősorban az ORTT-n fog múlni, mi válik ebből valóra az ősszel.
Ősszel lesz még forgatókönyves műhelypályázat is, és természetesen játékfilmes gyártási pályázat, mely már a miniszter és a szakma által jóváhagyott új támogatási rendszer szerint bonyolódna le.
Mint Grunwalsky Ferenc elmondta, a Filmirodával való együttműködés révén szakmai regisztrációhoz lesz kötve a folyamat, és elindítják azt a rendszert is, amely kiszűri a tartozásokkal rendelkezőket. Összességében egy korrektebb és tisztább folyamat lesz, ígéri az elnök.
Még ebben az évben döntés születik az ÁPV Rt.-nél arról is, hogy hogyan rendezzék a filmjogokat, illetve a szakmai filmvagyon tulajdonviszonyait. Az Alapítói kör kérdésében lényeges változás nem történt. Annyi mindenesetre kiderült, hogy új tagokat nem lehet bevonni (ezt ellensúlyozhatja a Kerekasztal állandó működése), mert ez jogilag olyan bonyolult eljárást eredményezne, ami ideiglenesen működésképtelenné tenné a működését éppen optimalizálni igyekvő Közalapítványt.
Várhatóan a több lábon álló finanszírozási rendszer is alakulni fog. Ez nagyban függ attól, hogy az Audiovizuális Tanács működésbe lép-e, illetve hogy rajta keresztül sikerül-e elérni a televíziók és az ORTT támogatásának rendszeressé tételét. Itt arról is szó lenne, hogy a televíziók, akik úgyis állítanak elő filmeket, hogyan hangolhatnák össze befektetéseiket a filmesekkel. A harmadik csatorna az adókedvezményeken keresztül a magántőke felől várható, valamint egyre több európai pénzt is be kellene vonni a filmgyártásba, és ennek mentén bekapcsolódni az európai vérkeringésbe.
A rendszer újdonságára való tekintettel a befektetők – habár sokan érdeklődnek - persze még óvatosak, egymást figyelik, hogy vajon az első pár alkalommal hogyan sikerül a gazdasági manőver. Ugyanakkor praktikus problémák is vannak még, vagyis ki kell ismerni a szisztéma mindennapi gyakorlatát (pl. könyvelés).
A most támogatást kapott játékfilmek nagy része már elindult, Grunwalsky 4 további produkcióról tud, melyek a nyáron forogni kezdenek, így várhatóan a jövő évi Szemlén lesz legalább annyi film, amennyi általában lenni szokott.
Grunwalsky szerint döntő évről van szó, hiszen le kell zárulnia a filmtörvény végrehajtási szakaszának. A folyamat jól halad, és bizonyos, a sajtóban megjelent írásokkal ellentétben, az elnök szerint szó sincs pánikhangulatról. Habár a törvény körüli folyamatok lassan zajlanak, az most kezdi el majd kifejteni a hatását. Nem szabad elfelejteni, hogy egy mindent átfogó folyamatról van szó, ahol minden lényeges kérdésben egyeztetni kell a kulturális, az igazságügyi és a pénzügyi minisztériumokkal, valamint a szakmával is. Miután a Filmtörvény a reformnak csak a kereteit határozta meg, a jogi kidolgozás folyamatos. Így aztán nem lehet elsietni a dolgokat: a most hozott döntéseknek precedens jellegük van.
Ez a permanens munka Grunwalsky szerint 1-1,5 év alatt formálja át igazán a magyar filmszakmát. Ha sikerül a filmszakmai adósságok kérdését tisztázni, életbe lép az új támogatási szisztéma és megmozdul a piac, az nagyon jelentős előrelépés lesz.
