Rossz helyen szálltunk le
Gigor attila
filmhu: Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?
Gigor Attila: Így, vagy úgy, de az ember – különösen a pályája elején – kénytelen feldolgozni azt a zűrzavart, amit a párkapcsolatai okoznak az életében. Nekem talán sikerült letudnom a szóban forgó filmmel. A másik fő szempont pedig természetesen anyagi jellegű volt. Úgy éreztem, ha már elvégeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakának becézett videó-szakkört, ötödéves vizsgafilmemet szeretném celluloidra, urambocsá’ 35 mm-re készíteni. Ehhez tehát a lehető legkevésbé költséges történetet kellett rittyenteni. Fiú és lány bóklásznak az erdőben és a kapcsolatukon nyűglődnek – ennél igénytelenebb és mégis mindenki számára átélhető történetet nem tudtam kitalálni.
filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?
GA: Felteszem, erre a kérdésre mindenkinek az a válasza, hogy nehezen. Márk, az operatőr osztálytársam, egy harmadéves világítási gyakorlatot leszámítva mégsem dolgoztunk még együtt, de hogy úgy mondjam, mindig is kokettáltunk egymással. Lillával, a női főszereplővel történelmünk van, mélységesen szeretem, mint színészt és mint embert egyaránt. A szerep rá lett írva. Roland azonban egyáltalán nem volt evidens választás, egészen más jellem és karakter, mint amit a filmben játszik. Valahogy mégis nyilvánvaló volt, hogy rá akarom és fogom osztani. Ami az anyagi hátteret illeti, inkább hagyjuk. Az SZFE borzasztó bajban van, normatív támogatás híján ugyanazt tudja tenni, mint mindenki más: pályázik a vizsgafilmek költségeire. Bizonyos tanárok érdeme, hogy ez időnként összejön és nagyon sok mindenki érdemtelensége, hogy nagyon gyakran nem.
 |
| Kénytelen feldolgozni a zűrzavart, amit a párkapcsolatai okoznak |
fimhu: Mi tette emlékezetessé a forgatást? (egy anekdota)
GA: Rengeteget próbáltunk a forgatása, történetesen úgy alakult, hogy mindhármunk (a két szereplő és én) magánélete romokban hevert, és valahogy mégis, talán pont ezért, akármilyen állapotban érkeztünk, fél óra múlva már biztos, hogy a jelenetekről beszéltünk, legfeljebb a saját problémáinkon keresztül. Minden olyan egyértelműen történt. Meglehetősen görcsös alkat vagyok, ezért magam is meglepődtem, amikor az első forgatási nap reggelén kipihenve arra ébredtem, hogy az egyetlen dolog, ami miatt aggódom, az az, hogyan fogom Lillát beimádkozni a helyszínekre – merthogy a pókiszonya nem kitaláció. Ebből tudtam, hogy minden rendben van, mindent előkészítettünk. Nem vagyok nagy anekdotázó, pedig Roland jelmeze hozott minket furcsa szituációkba: természetesen ott vág, ahol egy férfinek leginkább fáj, és időnként le kellett állnunk, hogy egy-egy arra haladó biciklis túrázó lefényképeztesse magát vele.
filmhu: A 2005-ös év pénzügyi megszorításai milyen hatással voltak a filmed elkészítésére?
GA: Simó tanítványnak indult Grunwalsky-növendékként gyakran néztek ránk ferde szemmel, mondván, a csókosok sokkal könnyebb helyzetben vannak. Ehhez képest én még önállóan – értsd: Főiskolán kívül – gyártási pályázaton nem nyertem pénzt. Ez nem panaszkodás (nincs rá okom), pusztán csak arra próbáltam rávilágítani: a fenti kérdésre nem tudok válaszolni, hiszen általában esélytelennek érzem magam a pályázatokon. Nem álszerénység, kishitűség.
