Sas Tamás: S.O.S. szerelem

Gigabájt és libamáj

Péter (Csányi Sándor) egy jól menő randiszervező ügynökség, az S.O.S szerelem! feje. A cég megfelelő térítés ellenében pillanatokon belül a kliens karjaiba segíti az imádott hölgyet. Mikor az új ügyfél, Tomi (Fenyő Iván) egy nehéznek ígérkező megbízást ad a stábnak, Péter élete legnehezebb kihívásával találja magát szembe, mivel a Tomi által kiszemelt óvónő, Veronika (Ullmann Mónika) még szerelmi tanácsadónk fejét is elcsavarja.

Egyáltalán nem csodálkoznék, ha valakinek kapásból a Will Smith nevével fémjelzett A randiguru képsorai ugranának be a fenti összegzés olvasásakor, ám a hasonlóság eredetéhez sokkal régebbre kell visszanyúlnunk. Egészen 1897-ig, amikor Edmond Rostand drámát írt a XVII. században élt Savinien de Cyrano de Bergeracról. Ha úgy vesszük, ő volt az első randiguru. Számos irodalmi és filmes adaptáció készült azóta, ezzel együtt pedig temérdek megtestesítő is születhetett. José Ferrer, Gérard Depardieu, Steve Martin és Will Smith után egy felettébb illusztris lista tagjai közt tudhatja magát Csányi Sándor, akinek a XXI. század elvárásaihoz mérten már nem kellett magán viselnie a Pinokkió által is megirigyelt orrhosszt. Természetesen a high-tech cuccok sem hiányozhatnak, míg Péter elődei közeli bokrokból súgták az ostromló szavakat a félszeg hősszerelmes fülébe, addig itt komputeres nyomkövetés, és rádióhullámok hivatottak az ügyfél szájába adni a mondandót.

Mellélőnek?!

Nincs azzal semmi gond, ha egy korábbi műremek adaptálását tűzi ki célul maga elé egy közönségsikerre éhes alkotógárda, hiszen Shakespeare ronggyá nyűtt irományait is számtalan alkalommal forgatták újra és újra. A „miért?”-be tehát nem is szeretnék belekötni. A „hogyan?” azonban sokkal érdekesebb. Vegyük példának az utóbbi idők egyik legsikeresebb hazai gyártású kommerszfilmjét, a Csak szex és más semmit. Friss, szerethető szövegek,  és egyedi karakterek tarkították Goda Krisztina komédiáját, az alkotók jó érzékkel használták ki a magyar nép fogékonyságát a romantikus vígjátékok iránt. Az S.O.S. szerelem! is pontosan ezt a hullámot szerette volna meglovagolni, Szurmai János könyve azonban (talán épp emiatt) hullámzó színvonalat mutat. Minden alkalommal, amikor épp egy ügyes szituációt, vagy egy jól eltalált poént látunk, rögvest ki kell ábrándulnunk a következő szcéna esetlenségétől és közhelyességétől. Néhány jelenetről magam sem tudtam eldönteni, vajon komolyan gondolták-e készítői, avagy ügyetlenül előadott önparódiát látok magam előtt peregni a vásznon. Akár így van, akár úgy, a lovaglós jelenet nézése közben szerintem még a giccsel szemben leginkább elnéző közönség szeméről is könnyen leég a szaruhártya. S talán nem kell ecsetelnem, hogy a Magna Cum Laude zenekar Vidéki sanzonjának gigabájtos és libamájas szövege is teljes értetlenséget szült Ullmann Mónika zongorával kísért, és a legkomolyabban előadott éneke alatt.

A színészek terén már pozitívabb benyomások értek. Fenyő Iván játszi könnyedséggel hozza a bunkó és gazdag ficsúrt, a film leghumorosabb momentumai szinte kizárólag hozzá köthetőek. Csányival sincs semmi baj, épp csak annyi róható fel neki, hogy a Csak szex…-szel ellentétben ezúttal semmi plusszal nem ruházta fel karakterét, Péter figurája szimplán „csányis” kisugárzású, néhol unott, néhol pedig nagyon elemében van. Valamilyen oknál fogva mindez mégis meggyőzőnek bizonyult. Ullmann Mónika egyszerre bájos és határozott, ám egyben feledhető is, számomra Kovács Patrícia Bettyje sokkal izgalmasabb benyomást keltett.

Csányival sincs semmi baj, de ezúttal semmi plusszal nem ruházta fel karakterét

Az S.O.S. szerelem! egy percig sem titkolja, hogy több százezer magyart szeretne a mozikba csábítani, van sok sztárunk, van slágergyanús betétdalunk, van „romantikus vígjáték” zsánerünk, és mindennek tetejébe egy Valentin-napi premierünk is akad. Szinte bizonyos is, hogy ennyi összetevő csakis megtérülő formulát eredményezhet, ám mindez csupán a látszat. Sas Tamás filmjének belbecse szegényesre sikeredett, melyben néhol olyannyira kilóg a lóláb, hogy emiatt, ha csak egy kicsit is, de inkább lefelé billen a mérleg…