Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Sas Tamás: 9 és fél randi

Egy a 9 és félből


2007. július 10. - Deák Dániel



Sas Tamás: 9 és fél randi
Spanyol szavakkal fogadtak a 9 és fél randi forgatásán, ahol aztán mi faggattuk a rendezőt, a forgatókönyvírót és a színésznőt a munkálatokról. Forgatják a következő év blockbuster-esélyesét.

„Buenos días” „Muchas gracias!” - ezekre a szavakra lettünk figyelmesek, amikor megérkeztünk az új Sas Tamás-Neményi Ádám film forgatására Óbudára, a Márton Áron Kollégium tánctermébe. Nem véletlenül hallottuk a spanyol mondatfoszlányokat, hiszen a két hete forgó 9 és fél randi stábja éppen egy salsa-tánciskolás jelenethez állt össze. A sztori körvonalait már előző cikkünkből ismerhetik: a Fenyő Iván által alakított ünnepelt bestseller-szerző bajba kerül, és csak akkor mászhat ki belőle, ha tíz nap alatt különféle csajokkel randizik, és élményeit megírja egy dokumentum-regényben. Érkezésünk után Sas Tamás elárulta a filmhu-nak, hogy a most forgatott tánciskolás-jelenetet valahol a történet közepén, az 50. perc táján láthatják majd a 9 és fél randi nézői. Fenyő Iván karaktere itt éppen Szávai Viktóriát próbálja befűzni, a tánc pedig az alkotók reménye szerint egyszerre kínál lehetőséget a romantikus, illetve a komikus elemek megjelenítésére.

A bestseller-szerző randija - Szávai Viktória és Fenyő Iván

A profi színészek mellett Budapest egyik legnagyobb salsa-klubja hozta a szakértelmet a táncterembe. Velük is szóba elegyedtünk, és elmondták, hogy az utóbbi években valóságos salsa-láz tombol Budapesten, egymás után alakulnak a klubok; külön öröm (és hatalmas reklám) számukra, hogy már a filmesek is felfigyeltek rájuk, bár a forgatást meglehetősen fárasztónak találták – nincsenek hozzászokva a leállásokhoz, amelyek rendre kizökkentik őket a ritmusból. Ha már beszélgettünk, megkérdeztük, vajon a táncosok világában is tapasztalható-e az a belterjesség, amelyre sok művész, például a filmesek is panaszkodnak; milyen esélyei vannak tehát egy új műfajnak? „Persze, zárt világ a táncosoké, így aztán a különböző klikkek is törvényszerűen megalakultak, viszont a népszerűségünk növekedésével együtt az érdekérvényesítő képességeink is egyre erősebbek: ennek jele, hogy rövidesen tanítani fogják a salsát a Táncművészetin.” - újságolta egyikük.

A táncosokat elhagyva összefutottunk Köbli Norberttel, a 9 és fél randi sztorijának kiötlőjével is. „Mit keres egy forgatókönyvíró a forgatáson?” - kérdezzük tőle. „Egy rendben zajló forgatáson két embernek nincs dolga: az egyik a producer, a másik a forgatókönyvíró” - felelte pillanatnyi gondolkodás után. Miután Köbli eléggé ráért, körülöttünk pedig iparkodott a stáb, arra következtettünk, hogy a forgatáson minden oké, s így tovább faggathattuk a forgatókönyvírót arról, hogy ha mégis történne  valami változtatás a szövegben, arról kikérnék-e a véleményét, netán az engedélyét Sas Tamásék? „Még a forgatás kezdete előtt lepróbáltuk a színészekkel az egész forgatókönyvet, ott én is aktívan közreműködtem, s közösen sikerült elég életszerűvé tenni a szöveget, ezért nem sok módosítás várható” - mesélt a stáb harmonikus munkamódszeréről Köbli. A Sas-Neményi páros előző filmje, az S.O.S szerelem!forgatókönyvét (a Randiguru állítólagos ötletgazdája) Szurmai János jegyzi, hogyan kerültél a „folytatásnál” te a képbe? - érdeklődtünk Köblitől. „Az S.O.S...-ben executive producerként dolgoztam, ott először csak poénként merült fel, hogy milyen kevés a hölgy-szereplő a filmben, legközelebb 'női filmet' kéne csinálnuk.” Köbli olyannyira komolyan vette a tréfát, hogy tavaly ősszel megírta a 9 és fél randi első változatát, kora tavaszra pedig biztossá vált: Neményiék legyártják a filmet.

A nyugodt rendező dolgozik - Sas Tamás, Szávai Viktória 

Azon kívül, hogy a női szereplők vannak többen, miben különbözik az S.O.S...-től? - folytattuk a beszélgetést. „Az inkább bohózat volt, némi jellemkomikummal fűszerezve, ez pedig pont a fordítottja – itt a inkább a humoros karakterek dominálnak a történet felett.” Apropó karakterek, bizonyára sokak furcsálják, hogy egy készülő magyar sikerfilmből hiányzik Csányi Sándor, aki az elmúlt években számos produkció – köztük az S.O.S... - számára jelentett garanciát a többszázezres nézőszámra. Köblit arról kérdeztük, hogy vajon a színész tart szünetet, már ami a közönségfilmekben szereplést illeti, vagy ők érezték úgy: kezd kifáradni a Csányi által rendszeresen hozott figura? „Nem nyilatkoznék Sanyi helyében, de tény, ő egy sokoldalú tehetség, akinek most talán más típusú szerepekre van szüksége; ugyanakkor az is igaz, hogy én a 9 és fél randi központi figuráját Fenyő Ivánra írtam, egy percig sem volt vitás, hogy ő fogja játszani.”

De kit játszik a most forgatott jelenetben Szávai Viktória? „Egy kedves, decens lányt, aki légiutas-kísérőként dolgozik” – feleli kérdésünkre a színésznő. „Elmegy az Iván alakította fiúval táncolni, minden remekül alakul, úgy tűnik, egy kellemes estét fognak együtt tölteni. Fel is mennek a lány lakására, aki ott aztán már annyira rosszul lesz a sok vodkától, hogy a vécén tölti az éjszaka hátralevő részét.” - mesél még a karakterének kalandjairól Szávai. Ebből már mi is kitaláltuk, hogy végül nem ő lesz az igazi szerelme a bestseller-szerzőnek, ráadásul valójában a lány is mást szeret – de legyen ennyi elég a spoilerezésből, nem szeretnénk az összes poént lelőni. „Eddig nem sok filmben láthattunk” - vetettük fel Szávainak, aki rögtön közbevágott: „Egészen pontosan egyben: a Szabadság, szerelem-ben.” Ezután így szólt a pontosított kérdésünk: miért csak egy filmben? „Hogy is mondjam... Miután kikerültem a főiskoláról, rögtön nagyon jó színházi közegbe kerültem, és válogatós lettem: ami nem tetszett, azt rögtön visszautasítottam. Később pedig egyszerűen nem hívtak.” - fejtette ki a Radnóti Színház művésznője. Most valami viszont mintha elkezdődött volna – vetjük fel. Hogyan fedeztek fel hirtelen a filmesek? Nem lehet tudni. Annak idején Schell Jucival is hasonló volt a helyzet: egyszer csak valaki rájött, hogy jól mutat a vásznon, és onnantól kezdve folyamatosan alkalmazzák. Már csak azért is nehéz ezt megmondani, hogy találnak valakire rá, hiszen köztudott, hogy a filmesek nem járnak színházba, de szerencsére nem olyan nagy ez a város...” És most, hogy mindkettőt van módod kipróbálni: színház vagy film? - érdeklődünk. „Nem tudom, és nem is akarom eldönteni – mindig az a kedvesebb, amit éppen csinálok.” A forgatás hangulatáról is érdeklődtünk, de Szávai mindössze a második forgatási napot töltötte a stábbal, így egyelőre csak arról tudott biztosítani bennünket, hogy jól érzi magát a csapatban.

Az egyre népszerűbb salsa-klubokra a filmesek is felfigyeltek

Sas Tamás az ebédszünetben sem pihent sokat, mi is menet közben tudtuk szóra bírni. Egyébként a direktor – annak ellenére, hogy kis túlzással tömegjelenetet készített a stáb – roppant türelmesen irányította a munkálatokat, amelyek egy klasszikus tánciskolai jelenet rögzítését jelentették: egy tánctanár adta a ritmust, instruált, miközben a tanoncok igyekeztek végrehajtani a lépéseket. Sas csak apróbb korrekciókat hajtott végre: „gyerekek, álljatok egy kicsit közelebb egymáshoz”, vagy „adjunk több fényt az első sorra”. Aztán a szünetben arról kérdeztük, mit fog a néző abból észrevenni, hogy a 9 és fél randi több pénzből készül, mint annak idején az S.O.S...? „Több helyszínen forgatunk, színesebb, változatosabb, gazdagabb a képi világa a 9 és fél randi-nak.” Rendezőként ez milyen új kihívásokat jelent? „Nagy kihívás ez a film, hiszen adott egy mérce, amit az S.O.S...-sel felállítottunk, azt kéne elérni, de még inkább meghaladni. Az a célunk, hogy a 9 és fél randi mindenkit képes legyen megszólítani: lesz mélyebb értelmű üzenete, de azokat is ki fogja szolgálni, akik csak szórakozni szeretnének.” - fejtette ki Sas Tamás. És mi lesz ez a mélyebb értelmű üzenet? - csaptunk le rögtön a magas labdára. „Azt nem az én dolgom megfogalmazni, ezt rábízom a kritikusokra.” - dobta vissza a kérdést a rendező.

A kritikusoknak pedig a következő filmszemléig kell várniuk, hogy megkíséreljék majd megfogalmazni a 9 és fél randi üzenetét, ugyanis feltehetően akkor tartják majd az első nyilvános vetítéseket. A nagyközönség számára pedig a következő Valentin-napon mutatják be a filmet.




Címkék

werk , riport





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |