Schuster Richárd, Fillenz Ádám: Három hiányzó oldal

Kellett az idő

Egy 1937-es bál helyszínét kutatja a 86 éves Vera néni, majd egy titokzatos könyv kerül reflektorfénybe, amelyből három oldal hiányzik – hogy aztán egy amilyen fájdalmas, olyan szép szerelmi történetbe kerüljünk: Vera néni egykori szerelme munkaszolgálatra kerül, s a sorsának pontos alakulását 64 év után tudjuk meg. Hibátlan dramaturgia, tapintatos hangvétel és filmnyelv, csodás véletlenek – Schuster Richárd rendezővel és Fillenz Ádám operatőrrel beszélgetünk.

Filmhu: Remek a film dramaturgiája, nyilván azért is, mert a rendező és az operatőr munkája nagyon össze volt csiszolva.

Schuster Richárd: Az volt a koncepciónk, hogy olyan legyen a film, mintha Vera néni az unokájának mesélne – Ádám valóban az unokája. Próbáltuk azonban úgy alakítani a körülményeket, hogy Vera néninek fel se tűnjön, hogy itt egy film készül, a fontosabb részeknél csak Ádám és én voltunk Vera nénivel, más senki.

Fillenz Ádám: Ezen felül Ricsivel valóban előre is, utólag is megbeszéltünk mindent. 

Sch. R.: A film minden egyes szavát átrágtuk, három éven át foglalkoztunk vele.

Filmhu: Akkor a forgatás közben is jöhettek újabb fordulatok és fejlemények.  

Sch. R.: Ez így is volt, én ennek a történetnek egy korábbi, rövidebb verziójával diplomáztam, és ahhoz képest bizony voltak lényegi változások. A könyves szál például teljesen új. 

F. Á.: Én 14 évesen hallottam erről a történetről, de a tragikus részeknél nem akartam többet hallani, viszont bennem maradt az egész történet, minden borzalmával és szépségével. Már akkor gondoltam, hogy egyszer majd érdemes lenne filmet készíteni belőle.

Filmhu: A könyv rejtélye utáni nyomozás óriási fordulatokat hozott.

Sch. R.: Volt egy tündéri könyvtáros, Somogyi Etelka, aki nagyon sokat segített a könyv keresésében. Valóban vártalan fordulatokat hozott a forgatás.  Nem is egyet!

Filmhu: Elég sok véletlen jött össze ahhoz, hogy végül ez a film így összeálljon. Úgy tűnik, mintha különleges isteni pártfogás segítette volna a produkciót.

Sch. R.: Amikor nekikezdtünk a filmnek, sokan mondták, hogy ebből a témából nehéz jó dokumentumfilmet csinálni. Könyvet, játékfilmet talán könnyebb lett volna. A valódi történetből csak néhány rajz, levél maradt meg. Engem azonban épp ez izgatott. Annak ellenére, hogy Vera nénire az ember akkor is odafigyel, ha csak ül és mesél, mi a szó szoros értelmében filmet szerettünk volna csinálni.

Sch. R.: A vágás Kiss Wandát dicséri. Ő - ha fogalmazhatok ilyen szakmaiatlanul – nemcsak a szó technikai értelmében vágó, hanem tartalmilag, dramaturgiailag is. Több, mint 16 órányi beszélgetésünk van Vera nénivel, sokáig tartott – hogy is mondjam – megemésztenünk. Bár a film szerkezetét már az első komolyabb beszélgetéskor ilyennek képzeltük, kellett az idő.

F. Á.: Kellett azért az is, hogy a cselekmény néhány szála a helyére kerüljön. Még most nemrég is volt pár pótforgatás.

Filmhu: A film alatt Vera néni számos gyűjteményt, könyvtárt meglátogat, és mindenhol feltűnően kedves és segítőkész dolgozók várták. Ez meg volt beszélve, vagy abszolút spontán módon történt így?

Sch. R.: Több tévés kollégám vette biztosra, hogy ezek beállított felvételek, mert általában tényleg nem ilyen kedvesek az emberek. Az igazság az, hogy semmit nem rendezünk meg, nem akartuk instrukciókkal megzavarni Vera nénit. Azt hiszem, hogy Vera néni története és ő  maga volt az, ami a már említett könyvtárostól egészen a producerünkig, Lajos Tamásig mindenkit a film mellé állított.