Séta a régi mozik között – mozikiál(lí)tás az Ernst Múzeumban

Azóta, hogy az a bizonyos keskeny kis fénypászma kiszabadult a neki szabott résen, és képeket rajzolt az útjába kerülő vászonra, sok minden változott. A történet nem hosszú. Alig több, mint száz év. A kinematográfia (gr., kineomai- én mozgok, grapho- én írok) először a technikusokat nyűgözte le. Aztán jöttek a kevesek, akiknek megadatott, hogy egy képzelt valóságból előbukkanó mozdony elől meneküljenek, végül a mozi mindenkié lett. Vetítőtermekbe került és beszéltek róla, verseket ihletett, helyet kapott a szótárokban, a közszórakozás részévé vált. Története a vásznon, és a vásznon kívül érzékeny, plasztikus vetülete volt a történelemnek. Együtt mozgott és lélegzett azzal.

Ernst múzeum. Egy szecessziós villa öt termébe sűrített mozitörténelem. Plakátokon megőrzött arcok, tervrajzokból előbukkanó álmok. Karády békésen szemez Zalatnayval, Dörner György és Székhelyi József portréja valamelyik rég Csipkerózsika-álomba szunnyadt mozi előterében szerezte patináját. A bordópárnás székek már nem csalogatnak előadásra, csak a múltszázadból itt ragadt emlékként próbálgathatóak. A jegyszedőfülke üresen tátong, az irányítótáblák senkihez se szólnak, a feliratok reménytelenül idejétmúltak: a jegy két forint, kabátot a nézőtérre vinni tilos, cigarettát nemkülönben. Funkciójukat vesztett műsorfüzetek, szórólapok és működési engedélyek kalauzolnak egyre beljebb a mozi útján.
A falakra szegezett ólombetűkből még előnyüzsög az élet, a Mozi és Film, a Mozi-Világ, a Mozgófényképkezelők Közlönye és a Mozgófénykép Híradó hasábjai élénk érdeklődéssel követik a féltve őrzött kópiák útját szárazon és vízen és elkísérik a gyulai mozigépészt pesti tapasztalatszerző körútjára. A gépészeknek ugyanis külön történetük van, ami az ő félhomályos, zárt világukban íródott, ahol most a filmvágó és a ragasztóprés között elhagyott filmtekercsek kópiái pillednek a tekercselőre várva. A helyi tízparancsolat első pontja szerint a legnagyobb bűn a szalagot a vetítőn hagyni, mert akkor kinyúlik a film. Bizonyítványok tanúsítják, hogy a mozizás minden szintje külön szakképesítést igényelt egykor.
A Vörös Csillag neonfénye egy titkos parancson időz, míg a szomszéd teremben az Átrium makettje ácsorog tanácstalanul a barnuló fotókból, aprólékos alaprajzokból és filmplakátokból elevenedő filmszínházak ravatalánál. Volt egyszer egy Rádius, volt egy Csalogány, volt egy Royal… Arrébb Lumiere elárvult vetítőgépe vár varázspálcára. Megmozdulnak a képek, s egy percre eltűnhetünk egy békebeli világba, ahol a dolgok még olyan egyszerűnek látszottak: feketének vagy fehérnek.

A Mozi 100 éve kiállításról bővebben a fiesztában olvashattok.