Spáh Dávid: Ebéd

Brutális, gusztustalan, hedonista, erotikus, nevetséges

Az Ebéd rendezője mesél ételekről, arról, mi fogta meg a hullakór városi legendájában, és hogy hogyan jutunk el a mosolygástól a megdöbbent tekintetig.

filmhu: Miért ezt a történetet filmesítetted meg?
 
Spáh Dávid: Ez a sztori nem a valóságon, hanem egy városi legendán alapszik. A tudomány nem ismer olyan betegséget, hogy hullakór, a sajtóban sem találsz róla semmit. Mégis egyes társaságokban beszélnek róla, én idén nyáron hallottam róla először, de ismerek olyat, aki már két éve. Ennek a történetnek nincsen más alapja, mint a szóbeszéd; ami érdekes benne, hogy mindenki úgy mesélte, hogy a „legjobb barátnőmmel történt”. Amikor ezt a történetet hallottam, és készítettem a filmet, sok tekintetben úgy éreztem, hogy egy bizonyos szinten közel állnak hozzám a karakterek. Az változó volt, hogy épp melyik áll hozzám közelebb: a szerethető, de szerencsétlen figura, vagy a pincér.

filmhu: Az első ebéd, tehát az erotikus-játékos zabálás a film elején hogyan kapcsolódik a film egészéhez?

S.D.: Ez indítja el azt a folyamatot. amelynek az a végkifejlete, hogy a pincér nem bírja tovább és elmeséli a történetét.  Szerkezeti szempontból pedig úgy, hogy ez az első ebéd.

filmhu: Először a városi legenda volt meg; hogyan találtad és dolgoztad ki a karaktereket hozzá?

S.D.: Próbáltam ezeket a karaktereket úgy kezelni, hogy a néző tudjon hozzájuk kötni egy elő-és utóéletet. A pincért látjuk a 80-as években és napjainkban, Feri (Elek Ferenc) figuráját csak a mában látjuk. Szerintem mind a kettőhöz köthető egy múlt és egy jövő; az ember kiragadott apróságokat lát az életükből. A film az evés szimbolikáját igyekszik felhasználni az emberi kapcsolatok és a férfiak gyengeségének leírására.

Ez nem ripacskodás Sárosdi Lilla, Spáh Dávid és Elek Ferenc a forgatáson

S.D.: A zajok és zörejek nagyon fontosak a film elején, illetve később a pincér fojtott hangú monológja, de sajnos a technikai gondok miatt ez most nem jött eléggé át. Nem akarom dicsérni, de szerintem azért jó, mert egy mosolyból kiindulva eljutunk egy megdöbbent tekintetig. A színészek is fantasztikusak; ami Sárosdi Lilla és Elek Feri között történik az első ebéd- jelenetben, az brutálisan gusztustalan, brutálisan hedonista, brutálisan erotikus és brutálisan nevetséges. Mindent túlzásokba ejt, és ez nem ripacskodás, hanem iszonyatosan kimunkált színészi játék, amit úgy érzem, képileg is sikerült megfogni.

filmhu: Nagyon markánsak a filmben az ételekről készült felvételek. Volt filmes példakép e téren? Gondolok itt például a Szindbádra…

S.D.: Én reklámfilmek készítéséből élek, és 2007-ben iszonyatosan sok ételt volt szerencsém lefilmezni. Ez nagyon elkezdett foglalkoztatni, nagyon pepecs munka. Tulajdonképpen egyetlen kaját sem látunk 3 másodpercnél tovább a filmben, de mégis megmaradnak a fogások, hogy ki mit evett. Nem mentünk olyan szűk makrókba, nem akartunk túl képzőművészetivé válni, mint azt teszi az egyébként zseniális Szindbád.  Inkább azt akartuk, hogy picit érezni lehessen ezekből az étel-közelikből, milyen élvezetet készül átélni vagy él éppen át a szereplő. Erre azért is volt szükség, hogy a film végén ezt ellenkezőjére lehessen fordítani, hogy a végén mindettől felforduljon a gyomrunk… ez is a film alapja.

filmhu: Következő tervek?

S.D.: Két éve  az Aqua ment itt a Szemlén, ami kis bohózat volt, Vámos  Miklós tündéri novellája alapján, és akkor én azt mondtam, amit most is tartok, hogy szeretnék sok lépcsőt meglépni, mielőtt a nagyjátékfilm jönne. Egyébként egyre jobban körvonalazódik, hogy a terveim közül mit valósítanék meg nagyjátékfilmben. Az már biztos, hogy idén májusban csinálok egy rövidfilmet. Az operatőr ezúttal nem a testvérem, hanem Márton Balázs lesz. Sokat várok ettől a filmtől, mert már most fantasztikus dolgok veszik körül… de többet egyelőre nem mondhatok.