Szerencse fel!
Litauszki János
Heti hat nap kemény munka – háromezer kilométerre a családtól. Másfélszáz magyar bányász három éve Spanyolországban keresi kenyerét. Hogyan alakult ki a spanyolországi magyar kolónia? Hogyan kerültek oda a bányászok, miként sikerült beilleszkedniük, elviselik-e a távolságot, a család hiányát, az eltérő munka- és életkörülményeket? Litauszki János a Szerencse fel! című filmben három éven át követi a vendégmunkás-kenyérre kényszerült magyar bányászok kálváriáját.
- Negyvenhat éves vagyok, az én erőm már a vége felé jár, nem akarom húsz, meg negyven ezer forintokért elbagózni az erőmet. Szeretném felépíteni a házam.
- Tizennyolc évem van a bányában, szeretném folytatni még, amíg lehet.
- Nincs annyi iskolám, hogy válogassak, ehhez értek, ezt kell csinálni.
- Én már álmodtam is Spanyolországgal – kíváncsi is vagyok, és szeretném megőrizni a kíváncsiságomat.
Okok, melyek miatt három évvel ezelőtt huszonöt magyar bányász elindult Spanyolországba – ma már másfél százan alkotják a legnagyobb nyugat-európai magyar munkáskolóniát. Sem a döntés, sem a három év nem volt egyszerű – sem az ottlevőknek, sem az itthon maradt családtagoknak. Mégis, valamennyien maradnak az otthonuktól három ezer kilométerre levő Kantábriai hegységben: az ottani szénbányák évekre biztos megélhetést nyújtanak számukra – itthon pedig a biztos nyomor várna rájuk.
Hogyan jött létre a magyar bányászkolónia Spanyolországban – hogyan élnek a komlói szénmedence egykori bányászai a Kantábriai hegység déli lejtőjén, a Leon közelében levő Tabliza aknán. A film három nehéz év történetét dolgozza fel: a kezdetekkor még munkanélküli bányászok egy ismeretlen világba készülődnek – csak annyit tudnak, hogy ha el akarják tartani a családjukat, akkor arra csak otthonuktól nagyon távol van esély.
Az elindulás fájdalmas és nem zökkenőmentes: a kommunikációs nehézségek, az eltérő munkafeltételek megviselik ugyan a film szereplőt, de egyvalami tartja bennük a lelket: a bányászathoz való ragaszkodás, a szakma szeretete. A spanyolországi bányászélet nehezen válik mindennapi rutinná, a film nyomon követi a spanyolországi szocializáció akadozó, olykor megmosolyogtató pillanataitól kezdve a mindennapos robot fáradalmainak ábrázolásáig, és a főszereplők sorsának alakulásáig. Van közöttük olyan, aki családjával együtt Spanyolországban képzeli el a jövőt, olyan, aki addig dolgozna, ameddig uniós nyugdíjra lesz jogosult, és olyan is, aki addig szeretne maradni, ameddig kibírja a család a hosszú távollétet. Egyvalami azonban közös bennük: mindannyiukat a családtól és az otthontól való háromezer kilométeres távolság viseli meg a leginkább, mindannyian az otthonukról álmodoznak. Számukra Spanyolország három év elteltével is küzdelmes munkahely, és nem egy megvalósult álom tehát. Ahogy egyikük fogalmaz: „Itt álmok nincsenek, csak a kemény meló.”
