Szerető fia, Péter

A Szerető fia, Péter a háború alatt készített politikai propagandafilmek egyik utolsó darabja. 1943 januárjában, alig két héttel bemutatása után, levették a mozik műsoráról. 1944 tavaszáig, amely már egy más történelmi korszakra esett, nem készítettek játékfilm formájában több propagandafilmet. Betiltásának pontos okát ma már lehetetlen megállapítani, valószínűleg több tényező is közrejátszott benne. 1943 eleje fordulópontot jelentett a Kállay-kormány politikájában. Addig csak annyi volt bizonyos, hogy szakított elődei egyoldalúan németbarát politikájával, de hogy ingadozó magatartása végül milyen irányt vesz az csak ekkor, a magyar hadsereg vereségével dőlt el. Ez a nagypolitikai összefüggés azonban önmagában nem magyarázza a film betiltását. Állítólag egy meg nem nevezett közéleti személyiség a film valamelyik szereplőjében magára ismert. Az is lehet, hogy Várkonyi Zoltán túlzottan ellenszenvesre formált dzsentrifiúja úrellenes érzelmeket kelthetett a nézőkben. Véleményünk szerint a film társadalomképe és társadalombírálatának módja okozhatta dobozba zárását. A film egészen a végkifejletig a Dr. Kovács István dramaturgiáját és ideológiáját követi. A népi hős, a béreslegény Balogh Péter (Páger Antal) már a film elején teljes árvaságra jut, legalábbis így hiszi, mert nem tudja, hogy az öreg, jószívű uraság (Somlay Artúr) törvénytelen fia. A törvényes fiú, Béla (Várkonyi Zoltán) léha, kicsapongó tüdőbeteg, aki szemet vet Péter menyasszonyára, Julisra (Bordy Bella). Amikor Béla nem éri el Julissal kapcsolatos aljas célját, kidobja Pétert az uradalomról. Ebben a filmben - a Dr.KovácsIstvánnal ellentétben - az elvetemült dzsentrifiú pofozza fel a paraszti hőst. Akárcsak ott, itt is dramaturgiailag jól elhelyezett, bár kevésbé látványos pofonnal van dolgunk. Miután az öreg uraság megtudja, hogy Péter a fia, közbelép és megpróbálja maradásra bírni a hőst. Amikor elmondja Péternek, hogy ő az apja, Péterben egy egész világ omlik össze: kiderül, hogy a számára egyetlen szent dolgot, édesanyja emlékét is bemocskolták. A cselekménynek e fordulópontján azonban gyanakodni kezdünk: a dzsentri apa és fiú ismétlődő sorsa láttán nem zárhatjuk ugyanis ki, hogy Béla liliomtipró hajlamait apjától örökölte. Lehet, hogy Béla egyszerűen rossz vért örökölt. Máris gyanús közelségbe került a vér és föld náci mítosza (Blut und Boden), amelynek hátteréül hasonlóan komoly, "természettudományos" érvek szolgáltak. Gyanúnkat a végkifejlet igazolja. Béla öröklött hajlamai által kényszerítve még egyszer próbálkozik Juliskával, Péter pedig készen áll a végső leszámolásra. A törvényes fiú azonban nem tudja elkövetni gyalázatos tettét, mert egy autószerencsétlenség következtében a halál közelébe kerül. Péter visszaviszi a sebesültet a kastélyba. Ahhoz, hogy Béla életben maradjon, új vérre, vérátömlesztésre van szüksége. A vér azonban misztikus és szent fluidum, a parasztok megtagadják a véradást: "Mer az drága dolog tekintetes uram...A nép vére az, úgy tessék venni...Ha a haza kívánja, hát azt nem mondom, annak az utolsó csepp is jár, mert az mindnyájunknak az édesanyja...Vagy ha valakit nagyon szeretünk, valami kedves gyermekünk..." Bélát végül Péter menti meg, egyedül ő hajlandó vért adni. Egy vérből valók és ő hallgat a vér szavára. Így indokolja tettét: "Csak az adósságomat törlesztettem le, azt a vért, amit maga adott nekem, én most visszaadtam a fiának." Azt is láthatjuk, hogy a vér önmagában nem minden (elvégre a felvilágosodott huszadik században élünk), "környezeti tényezők" is szükségesek ahhoz, hogy igazán jótékony hatását kifejthesse. A züllött dzsentrivadékot az gyógyítja meg, ha az övével azonos vért dolgos, becsületes paraszttól kapja. Béla a film utolsó jelenetében ugyanis nemcsak fizikailag épül fel, hanem személyisége is átformálódik: meghatottan szorítja meg időközben törvényesített bátyja kezét. Ahogyan azt már a Dr. Kovács István esküvői jelenetében is kifejtette a násznép: megvalósult úr és paraszt egysége, ez alkalommal azonban biztos biológiai alapon.

Sándor Tibor

Szerető fia, Péter (1942) - Rendezte: Bánky Viktor. Írta: Fendrik Ferenc és Szabó Sámuel nyomán Dallos Sándor és Tóth Miklós. Kép: Hegyi Barnabás. Zene: Losonczy Dezső. Hang: Kereszti Ervin. Díszlet: Básthy István, Iliszi Sándor. Szereplők: Somlay Artúr (Pálossy Sándor gróf), Várkonyi Zoltán (Pálossy Béla), Páger Antal (Balogh Péter), Vágóné Margit (Péter anyja), Bordy Bella (Sós Juliska), Dajbukát Ilona (Naca), Makláry Zoltán (János), Lánczy Margit (Pálossyné). Gyártó: Kárpát Film. 87 perc. Bemutató: 1942. december 25.