Sziget utóhang - „És a hetedik napon…”
Délután négykor, ragyogó napfényben még látszik, milyen woodstockosra sikeredett már megint ez a fesztivál. Ilyenkorra ugyan erősödik a Toi Toi – szag, és por által homályosodik a látás, de megéri kikukkantani a műanyag pohárból. Az idei Sziget-divat a bikini felső bármivel, a pöttyös Rudi-kendő, a Gorillaz matrica, mint testékszer, a bokára csatolt karszalag és a sátrakról lecibált szigetelőréteg. Amúgy meg lelassulás van, tájkép még a csata vége előtt. A fáradtság beveri az embereket a civil sátrakba. Teszteket töltenek, egy vacsora erejéig meghallgatják a Krisnások fejtegetéseit a Védák és a modern technikai vívmányok összefüggéseiről. Ez a szerzetes mintha manager lett volna „előző életében”, de hát istenem, haladni kell a korral. Ezért született a Krisna-rock is, kizárólag a szigetlakók kedvéért.
A Magyar Hírlap Szabadegyetemén Hermann Zoltán irodalomtörténész tart előadást a Gumimacikról az összegyűlő tizenegynéhány fős hallgatóság és a sátrat birtokukba vevő hangyák előtt. Kiderül: a gumimacik nem azok, amiknek látszanak, és minden a plüssmackókkal kezdődött. A macik körül kialakult tévhit eloszlatására a szimbolikából, a csillagászatból és a pszichológiából hoz példákat az előadó, végül kilyukad a medvekultusz és a női nemiség összefüggéseinek boncolgatására. Ezen a ponton a hallgatóság egy része átpártol a szomszédos Banán színpad már régóta incselkedő ritmusaihoz, különösen, mivel hamarosan Dresch Misi emelkedik fújásra két formációval is, tehát Dresch után Dresch a menü. Az egy nagyjából kétszázzal robogó autóból rögzített naplemente feelinget árasztó háttér előtt két "rasztaember" belassulós performance-ot rögtönöz, miközben egy vándorfestő palatáblára merevíti a zenészeket.
Átvágom magam a ponyvaerdőn, és cölöpök közt időző önjelölt zenészeken, így még mindig gyorsabb, mint a főáramban. Célba veszem a mozit. Hallom, amint a Nagyszínpad búcsúzik, stáb-bemutatás, köszönetnyilvánítások, ilyesmi… Ez azért nem a vége! A moziban komoly a hangulat. A kis tehén jutalma tapsvihar, a közönség pedig lelkesen ismételgeti a könnyen megtanulható egymondatos szövegkönyvet: „Én vagyok a kis tehén.” A Sziget-híradó is dallamosra vált: a Ho-ho-ho horgász zenéje a nyersanyag, ebből lesz punkos, rockos, vagy tánccal kísért feldolgozás. Közreműködők: a Szigetlakók. Aztán következik a fő film. A Beszélő fejek rettenet-storykkal kísérti az éjszakát. Nem csak ez vár az elvetemült utolsó-naposokra: a Bahiához érve látom, pánikhangulatú tömeg menekül a szabadba. Elkezdődött a Tudósok Kizárólag erős idegzetűeknek! És most nem szabad abbahagyni, a következő Sziget napra egy évet kell várni. Irány a party-szakasz!
A végére kicsit a fejük tetejére álltak a dolgok. A Mirror táncdalokkal búcsúzik és pulton ropja, a Táncdalfesztivál sátorban viszont zúznak, amíg a Cinetrip lightos hetvenesévek-romantikát nyom. A Tilos szinte kong az ürességtől. Mindenki Sziámin van? Müller Péter is slágerosra váltott, Seress Rezsőt dalol. Akkor már tényleg vége lehet a Szigetnek. Vállon veregetek egy elszántan Pataki Attilára vadászó punkot, kikönyörgök egy utolsó Túró Rudit a pöttyös automatától, aztán bevetem magam a zsákosok közé. Pirkad.
(fotó:Gőzsy Kati)
