Szociodoku a Szinbádban
A rendszerváltás dokfilmjei
Nyitott tetejű Maserati gurul a budai hegyekben. Féllábú koldus kéreget a parkoló autók között. Rendszerváltó politikusok az ellenzéki kerekasztal körül. Vásárlók gyönyörködnek a pláza díszes kirakatában. Képek a rendszerváltozást feldolgozó dokumentumfilmeket bemutató filmszemle szignáljából. Október 31-én, pénteken a Szinbád Mozi Latinovits-termében a ’90-es évek gazdasági változásaihoz kapcsolódó társadalmi átalakulásokat feldolgozó filmeket láthattak a beszélő fejek rajongói.
A fenti négy filmmel egy sorba illeszkedik Schiffer Pál Senki gyermekei – Videoton-sztori I. (1991-93) című alkotása, mely azt dokumentálja, hogy miként élték meg a vállalatcsoport dolgozói, a korábban rendíthetetlennek hitt óriáscég összeomlását. A film hősei nem a cég vezetői, és nem az új tulajdonosok, hanem azok, akik hónapokig feszültségben éltek, mert bizonytalan volt, hogy mikor bocsátják el őket. Megismerkedhetünk műszerésszel, aki a korábbi KISZ-lakótelepen kilós ruha boltot nyitott, és rádiótechnikusokkal, akik a felszámolás után közös vállalkozásba kezdtek. A nézőknek valódi izgalmat jelenthetett a film, ezért többen sajnálták, amikor kiderült, hogy a film második részét csak véletlenül kezdte el vetíteni a mozigépész.
A pénteken bemutatott társadalmi, munkaerő-piaci változásokkal foglalkozó filmek között Papp Gábor Zsigmond Plázák népe (2002) és Sós Ágnes Tőkések vagyunk, vagy mi (2002) című filmjei már az ezredforduló Magyarországáról szóltak. A Plázák népében megismerjük a szőke hajú, butikos lányt, aki hosszasan elemzi, hogy ki is az igazi „plázacica”, követjük az egész napjukat biliárdozással és kirakat nézegetéssel töltő fiatalokat, és találkozunk Afrikából jött joghallgatóval, aki mikulásként dolgozik. A Plázák népe nem gúnyolja, de nem is reklámozza, csupán elfogadja, és bemutatja a „pláza jelenséget”. Ennél sajnos kevéssé sikerült színesre Sós Ágnes filmje, mely az első magyar lízing cég sikersztoriját meséli el. „Többet lehetett őket kisgyerekkel látni, mint a politikusokat” jegyezte meg nézőtársam a vetítés után. Kellemes volt Jaguárokat, vitorlásokat, és úszómedencés villákat látni a lakótelepek, munkásszállók és munkaügyi-központok után, azonban csak egyoldalú képet alkothattunk az egyfolytában mosolygó cégvezérekről. Rendkívül fontos, és aktuális problémát dolgoz fel, Méry Zsuzsa 2002-ben készített, Középkorú értelmiségi állást keres című filmje, de sajnos rendkívül felületesen. Három középkorú munkanélkülit ismerünk meg, akiket követ a kamera, de nem tudjuk meg, hogy miért váltak munkanélkülivé, és miért azt az utat választják ebben a helyzetben, amit választanak. A film hatását az is csökkenti, hogy az alkotóknak sikerült olyan szereplőket választaniuk, akikkel lehetetlen azonosulni.
B. Révész László Pogány című filmje a Baranya megyei falu történetét kíséri végig húsz éven át. A nemritkán 5-10 perces snittekben a falu életének sorsfordító eseményeit láthatjuk. Láthatjuk a kárpótlás során megmaradt földek felosztását, a TSZ szétesését, és a falu meghatározó személyiségeinek életébe is bepillanthatunk. A hosszú snittek, és az előbbi filmekhez képest kevéssé dinamikus történet, és persze a 145 perces időtartam a film végére erősen megtizedelte a közönséget. Délután öt órakor viszont már mozdulni sem lehetett a Szinbád Mozi előtérben, ahol portréfilmeket vetítettek a közönségnek. A nézők többsége egyetemista volt, de az esti beszélgetésre összegyűlt a dokumentumfilmesek krémje is. A nézők kisebbik hányadát azok az érdeklődők alkották, akik felnőttként, újságolvasóként, tévénézőként élték át a rendszerváltást, és nosztalgiáztak, vagy éppen újabb ismereteket akartak gyűjteni a korabeli eseményekről. Az érdeklődés érthető, hiszen, ahogy Gergely András a fesztiválkötet bevezetőjében írja: „Az utóbbi egy-két évtized magyar dokumentumfilm-termése történelmi értékű. Olyan világot tár fel és őriz meg (elsősorban az elesettekét), amely enélkül az ismeretlenségbe süllyedne. Mert szegények ugyan mindig lesznek (…), de azok az »életük végén munkanélküliek«, azok a koldusmaffiák, azok a tétlen öreg parasztok nem lesznek többé…A rendszerváltozás dokumentumfilmjei egyenesen a »nagybetűs Történelmet« őrzik meg a számunkra.