Szomszédok kamerával

Hátsó szándékok

Immár több, mint 50 éve, hogy megszületett az a Hitchcock-mestermű, amely elindította és motívumkincseivel ma is gazdagítja a „gyilkos a szomszédom“- típusú filmeket. Legyen szó színtiszta thrillerről, mint a fiatal közönségre szabott Disturbia, felhőtlen szórakozásba csomagolt borzalomról, mint az Ami sok, az sokk című fekete humorú vígjáték, vagy éppen a szerzői filmek közé tartozó Rejtélyes manhattani haláleset-ről, mely azt példázza, hogy még Woody Allen sem találhatott volna filmes idézetekben bővelkedő, posztmodern ínyenctáljához finomabb főfogást, mint a Hátsó ablak.

Az alapszituáció fél évszázada azonos - Hátsó ablak

Az alapszituáció fél évszázada szinte mindig azonos (a főhős lakásából figyelemmel kíséri szomszédai életét, mígnem egy nap felmerül benne a gyanú, hogy egyikük gyilkosságot követett el), csupán a körítés változik, vagy egy-egy motívum variálódik. Többször is láttunk emberi csontok után kaparászó ölebeket, magányos leskelődést nagyvárosi ablakból, vagy pedánsra nyírt kertvárosi bokrok mögül, távcsövek és kamerák versengését. A gyilkosok között akadt már nyugdíjas mozitulajdonos, szobrász, tisztes családapa álcája mögé bújó terrorista, sőt neves orvos is.

A filmek főhőseinek jellemvonásai vagy életkoruk meghatározza belső félelelmeiket és a filmek értelmezési rétegeit is. Talán Hitchcock alkotásai a legpontosabb reprezentációi annak, hogy a külvilágot eluraló borzalom felszíne alatt általában lelki traumák rejtőznek, legyen szó például a Madarak-ról, mely legalább annyira szól az otthon kereséséről és a kissé beteges anya-fiú kapcsolatról, mint a végítéletként lesújtó madárinvázióról, a homoszexuális olvasatú Idegenek a vonaton-ról, vagy a vérfertőzés témáját is érintő A gyanú árnyékában-ról. A Hátsó ablak-nak ugyancsak több olvasata van, hiszen a bűnügyi szál mellett magáról a férfi–nő kapcsolatról, közelebbről, a főhős házasságtól való félelméről szól – bizonyos tekintetben Grace Kelly barátnőfigurája legalább annyira fenyegető, mint amennyire tökéletes.

A Rear Window nyomdokán haladó későbbi alkotások is adaptálják a felszín alatti rettegést, amelynek a filmek teljes motívumkészleteinek függvényében három fajtáját lehet elkülöníteni. Ezek közül az első a férfi és nő közti viszonyból fakadó félelem. Ez az egyik mozgatója az 1998-as Hátsó ablak remake-nek, melyben a főhős tolószékbe kényszerül, kizárólag gépek segítségével tud létezni, úgy érzi, esélytelen a teljes értékű életre és arra, hogy a munkatársaként dolgozó szépséget meghódítsa. Külön érdekesség, hogy a szituáció itt a valóságra, Christopher Reeve saját mozgáskorlátozottságára reflektál, és a szerzői szándék ez esetben nem a rendező, hanem a sztár részéről nyilvánul meg. Ugyancsak a férfi-nő kapcsolat adja a nyomozással párhuzamos (néha még fajsúlyosabb) szálat a Rejtélyes manhattani haláleset-ben is, ahol a tét nem csupán az idős, feleséggyilkos szomszéd lebuktatása, hanem egy házasság megmentése is. Woody Allen műve némiképp inverze a Hitchcock-filmnek, mivel a főhős ezúttal nem függetlensége, hanem felesége elvesztésétől fél, ezért játszhat a történetben központi szerepet a féltékenység.

Sokszor a férfi-nő kapcsolat fajsúlyosabb a nyomozásnál - Rejtélyes manhattani haláleset

A félelem másik típusa összefüggésben van a helyszínnel: a neve kertvárosi paranoia. Ez vetül sötét árnyékként A szomszéd című film főhősére, aki a mellette lakó családos férfiban vél felfedezni egy könyörtelen terroristát, ám saját traumatikus múltja és érzelmi labilitása miatt könnyű ellenféllé, majd teljesen védtelenné válik. A szomszéd csak távoli kapcsolatban áll a Hátsó ablak-kal, azonban az 1989-es Ami sok, az sokk – annak ellenére, hogy vígjáték – már közelebbi rokonnak mondható. Ebben Tom Hanks égeti meg magát (szó szerint), hogy lefülelje szomszédságában lakó Klopekék fura gnómkompániáját és bebizonyítsa, hogy a paranoiának van alapja – léteznek gyilkos szomszédok. Joe Dante filmje konkrét motívumokat is átemel az 1954-es alapműből, ilyen például az emberi csontot kiszimatoló, sőt, immár ki is kapirgáló kutya. 

A szorongás harmadik fajtáját azok a filmek példázzák, melyekben a szülő-gyermek viszonyt kell helyreállítani. Ennek kapcsán érdemes szót ejteni egy, a Hátsó ablak-nál korábbi alkotásról, az 1949-es Az ablak című filmről, mely a Hitchcock művének is alapjául szolgáló, It Had to Be Murder (Biztosan gyilkosság volt) című Cornell Woolrich novella első filmes feldolgozása. Az ablak egy kisfiú története, aki addig-addig terheli környezetét állandó meséivel, míg végül senki nem hisz neki, amikor valóban szemtanúja lesz egy gyilkosságnak. A fiúnak két feladata lesz: megmenekülni a gyilkosok elől és elnyerni az apja megbecsülését – végül a romos ház tetején zajló izgalmas fináléban mindkettő sikerül neki. Témája mellett Az ablak filmnyelvi megoldásaiban is Hitchcockot idézi: a kezdőképsorok kameramozgása például megelőlegezi A kötél, vagy a Psycho híres nyitányát. 

Trauma szempontjából hasonlóan működik a 2007-es Disturbia is, melynek kamasz főhőse azzal küszködik, hogy feldolgozza apja halálát. Ráadásul egy iskolai incidens miatt házi őrizetbe kényszerül, anyja legnagyobb csalódására, akinek ezzel is „összetöri a szívét“, így az előzőhöz hasonló küldetés fogalmazódik meg. A fiú félelmei akkor öltenek igazán testet, amikor a gyilkos szomszéd befurakodik otthonába és amolyan apa-pozícióban jelenik meg.
A Disturbia a Hátsó ablak-klónok talán legérdekesebb darabja, mert nem csupán az eredeti változat motívumkincseit használja, hanem továbböröklődnek benne a fél évszázad alatt felhalmozott elemek is, mint például a kertvárosi helyszín és a testrészek ki-be utaztatása a garázsból az Ami sok, az sokk-ból, a már említett fiatalkorú főhős Az ablak-ból, vagy a megfigyelés eszköze, amely az 1998-as remake óta immár nem fényképezőgép, hanem videókamera. Szintén kamasz főhőst kap a történet a Simpson család egyik epizódjában, méghozzá maga Bart Simpson személyében, akire persze közel sem leselkednek olyan veszélyek, mint az eddig tárgyalt hősökre, hiszen az áldozat ezúttal csupán egy titokban elföldelt szobanövény.

A Hátsó ablak-klónok egyik legérdekesebb darabja - Disturbia

Véginézve ezeknek a műfajban és hangvételben is különböző filmeknek a sorát, tanulságként azt lehet megállapítani, hogy az ilyen típusú félelmek soha nem vesztik el aktualitásukat, időtlenek maradnak, legyen színterük akár a 40-es évek nagyvárosa, vagy a 21. század kertvárosa, a művek pedig annál erősebb vonzerőt gyakorolnak közönségükre, minél átélhetőbben hozzák közel a hétköznapi élethez a nem mindennapi eseményeket.