Telitalálat - "Egy operatőr és egy író"

Kardos Sándor, Szabó Illés

"Csináljunk ketten egy filmet! Mi leszünk - egy operatőr és egy író - a rendezők." Szabó Illés és Kardos Sándor

filmhu: Mi az előélete a filmnek? Annyit tudok, hogy Szabó Illés írt egy Telitalálat című regényt, viszont maga a forgatókönyv mégis előbb készült el, mint a könyv.

Kardos Sándor: Így van, előbb írta meg a forgatókönyvet. Unalmában, mert három évig vártunk, amíg összejött a pénz a filmre, írt egy könyvet is belőle.

filmhu: A történet egy bizonyos szerencsejáték körül forog.

K. S.: Valaha ez egy legenda volt az Illés családjában, az édesapja ugyanis valóban együtt dolgozott egy gyári munkással, aki tényleg október huszonharmadikán vette át a totófőnyereményt. Ami annyi pénznek számított, mint a mostani lottófőnyeremény. Hatszázötvenezer forint elképzelhetetlen nagy pénz volt akkoriban.

filmhu: A történet vége titok?

K. S.: Igen.

filmhu: Kik játsszák a főbb szerepeket?

K. S.: A legfontosabbak: Gáspár Sándor a főszereplő, (aki most épp kiabál mögöttem), a feleségét Szirtes Ági, a nagymamát Törőcsik Mari játssza, és van egy albérlőjük, Szalay Mariann.

"Gáspár Sándor a főszereplő, a feleségét Szirtes Ági, a nagymamát Törőcsik Mari játssza."

filmhu: Mi alapján választotta a szereplőket? Milyen munkái során találkozott velük?

K. S.: Nagyon sok filmet készítettem, mint operatőr, és aki valamilyen értelemben mély benyomást gyakorolt rám az életem folyamán, itt van. Nemcsak a színészek között, hanem az egész stáb gyakorlatilag így épül fel.

filmhu: Mikorra készül el a film?

K. S.: Mikulásra.

filmhu: Ki írja a zenét és milyen lesz?

K. S.: Darvas Feri nagyon jó zenét talált ki a történethez, gazdag zenei világa van a filmnek. Például kínai mozgalmi dalt adnak elő egy lakógyűlésen, ahol kultúrműsor van. Erre szintén gyerekkoromból emlékszem, mindennapos volt. Van egy kocsma is, ahol mindenfélét játszanak.

filmhu: Eredeti helyszíneken forgatnak?

K. S.: Budapesten, de csak az alapötlet valóságos, hogy aztán pontosan hol történt, azt csak kitaláltuk.

filmhu: A költségvetés miből állt össze?

K. S.: Egyrészt az MMA-tól kaptunk egy tekintélyes összeget, és megpróbáltunk olyan helyeket megkeresni, akiknél tényleg reklámérték az, hogy valaki egy főnyereményt elnyer. Hogy mennyi  a költségvetés, nem tudom pontosan, szándékosan nem foglakozom pénzzel.

filmhu: Hogyan lett operatőrből rendezővé?

K.S.: Ez nem egy szokatlan pálya, én nem akarok végleg rendező lenni, de szerettem volna egyszer megpróbálni, és talán néha szeretnék egy-egy filmet csinálni, de amúgy megmaradok operatőrnek. Nem elhatárolható, hogy inkább operatőr, avagy inkább rendező vagyok.

filmhu: Nagyon sok díjat kapott operatőrként és számos filmben, kiváló rendezőkkel dolgozott együtt. Az benne lehet, hogy majdnem mindent elért, amit egy operatőr elérhet... és akkor azt gondolta: most csináljunk egy kis rendezést?

K. S.: Nem, ez nem így néz ki, mert egyrészt nem értem el mindent, mert például még Oscart sem kaptam, és még sorolhatnám, hogy még mennyi mindent nem. De persze csak hülyéskedek, nem ez a lényeg. Tényleg nagyon jó rendezőkkel dolgozhattam, sokat tanultam tőlük. És néha kezdtem úgy érezni, hogy valamit másképp csinálnék. Hogy az ízlésem vagy az egész világképem engem másfelé vinne, mint amerre ők mennek. És így lassan kialakult egy kényszer, hogy szeretném megpróbálni, mi történik akkor, ha egyszer én vihetném bele a saját elképzeléseimet a filmbe. Hát majd meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

filmhu: Egyébként van olyan rendező, akire mintaként tekint? Vagy olyan film, amiről úgy érezte, hogy "na, ezt én is így csináltam volna", ha a rendezői székben ül?

K. S.: Ilyen értelemben soha nem voltak követendő példaképeim. Inkább a  habitusban, a hozzáállásban. Elmondhatnám, hogy operatőrként kiket tartok a mestereimnek...

"amúgy megmaradok operatőrnek" Kardos Sándor - rendező

filmhu: És kiket?

K. S.: Egyrészt Illés György, az osztályfőnököm mindenképpen nagy hatással volt rám. De soha nem próbáltam ezeket az embereket követni, nem is úgy dolgozom, ahogy ő dolgozott. Ő főleg emberileg fogott meg. Volt egy konkrét eset főiskolás koromban, amikor valami rettenetes nagy baromságot csináltam.  Megkérdezte tőlem: „Legyen szíves, magyarázza meg, hogy ez micsoda volt.” Akkora hülyeség volt, hogy nem bírtam megmagyarázni. És nagy dolognak tartom, hogy efölött elsiklott. Tehát ő elkönyvelte magában azt, hogy egyszer történhet valami, amit nem ért. És attól még ugyanúgy megtartott a bizalmában és ugyanúgy volt irántam. Ha ötször történt volna meg, nyilván másképp alakul a helyzet, de így, hogy csak egyszer vagy kétszer, ezt a reakciót pedagógiailag rendkívüli dolognak tartom... Akik meg nagy mesterek... Eduard Tissze, Eizenstein operatőre, aki fiatal koromban óriási hatással volt rám, Swen Nykvist, Bergman operatőre és a francia újhullámos Raoul Coutard.

filmhu: 56-os történelmi háttér - valamilyen szinten a saját élményeit is beleszőtte?

K. S.: A hozzáállásom megjelenik: én tudom, hogy mi lehetett és mi nem, mert 12 éves voltam már akkor. Tudom, hogy az uniformizálás ment. Nemcsak hogy úgy nem lehetett öltözni, ahogy ma... az öltöztető például ráad a színészre egy kék atlétatrikót és én tudom, hogy akkor csak fehér volt. Semmiben nem lehetett színeset viselni.

filmhu: A világra is érvényes volt ez a színtelenség?

"Illés a színészeket elviszi a jelenetig és onnantól az enyém a dolog." Törőcsik Mari

K. S.: Igen. A nézeteivel sem különbözhetett az ember és általában semmivel a világon. Ha valaki tényleg különbözött, azt nagyon hamar kivetette magából a társadalom.

filmhu: A forgatás helyszínén most egy szobor fekszik a földön. Mi történik éppen?

K. S.: Ez egy poénszerű megoldás a filmben. Egy jelenetben egy bizonyos feszült ponton – ahol, remélem nem lehet előre elképzelni, hogy mi történik, egyszerre csak véletlenül egy sofőr hibájából bekerül a Sztálin-szobor egy kapu alá.

filmhu: Mennyi nehézséget hordoz az operatőr-rendező kettősség?

K. S.: Talán nagyképűen hangzik egy kicsit, de azért már olyan gyakorlatra tettem szert, hogy ha előre elképzelem, hogy milyen lesz a film képi világa, ez nekem nem nagy megterhelés. Látom a helyszínt és tudom, hova teszem a lámpát, érzem, hol fog állni a kamera. Azon kívül Szabó Illéssel, aki írta a könyvet és a társrendező is, van egy megállapodásunk. Illés a színészeket elviszi a jelenetig és onnantól az enyém a dolog. Tehát nyugodtan világíthatok. Ugyanakkor pedig a megszokott csapat van körülöttem, akik már nagyon tudják, hogy mit hogy szoktam csinálni.

filmhu:Operatőri egyéniségétől nem áll távol a kísérletezős képi világ. Egy elbeszélő filmnél ez a jellemvonás hol bújik meg?

K. S.: Itt most egy végtelen alázatos operatőr vagyok, rendkívül alávetem magam a rendező kívánalmainak és a filmnek. (nevet) Azt képzelem, hogy ez egy szatirikus vagy tragikomikus, de mindenképpen egy kisrealista film lesz, ezért egyszerűen csak el kell mondani, mi történik. Látni kell a színész arcát, így nagyon ritka a különleges beállítás a filmben.

Beszélgetés Szabó Illéssel

filmhu:Eredetileg filmben gondolkozott, amikor megírta a történetet?

Szabó Illés: Igen, Azt gondoltam, hogy az a történet, amelynek valós alapja van, ez az ember, aki valóban élt - filmre kívánkozik. Akkor megírtam a forgatókönyvet, beszéltünk Kardos Sanyival és sokat dolgoztunk még rajta. Úgy nézett ki, hogy meg tudjuk csinálni mindjárt, de anyagi okok miatt nem lehetett.

filmhu: Ez mikor történt?

Sz. I.: Három évvel ezelőtt. Aztán mindig az volt a gond, hogy nem jött össze a pénz, már voltunk úgy is, hogy egy hónap múlva forgatunk, aztán soha nem jött össze. De hát egy író mit csinál: ír. Így ezalatt írtam egy másik könyvet, két színdarabot, és akkor eszembe jutott - mert hát valamit írni kell: hogy hát ezt meg lehetne csinálni regényben is. Aztán rájöttem, hogy ugyanúgy megírni, mint ahogy a filmben van, nincs értelme, és ezért kitaláltam egy másik megoldást, egy levélregényt. A forgatókönyvben nincs levél-történet, mert inkább a filmes  megoldásokra meg a helyzetekre koncentrál: a képi megjelenítésnek rendeltem alá, de a történet ugyanaz.

"Mindig az volt a gond, hogy nem jött össze a pénz." Gáspár Sándor

filmhu: Társrendezőként is közreműködik.

Sz. I.: Úgy gondoltuk Sanyival, most csináljuk meg ketten ezt a filmet, úgy, hogy most kihagyjuk a rendezőt és mi leszünk - egy operatőr és egy író - a rendezők. Amit ő a filmről nem tud, azt nem is érdemes tudni, hiszen már annyi filmben vett részt: ragyogóan látja a történeteket. Nagyon jó dramaturgiai érzéke is van. Magamról úgy gondolom, hogy jó az, ha ott van az ember. Általában azt szokták mondani: a legjobb író a halott író, mert azzal nincsen gond, ha a művet színpadra vagy filmre viszik. Én viszont nem ragaszkodom minden elképzelésemhez. Sanyi beállítja a jelenetet és ezt általában megbeszéli velem. Sok filmforgatáson voltam korábban, amikor a könyveimet megfilmesítették, tehát nem vagyok teljesen amatőr ebben. A dramaturgia és színészi attitűdök is nagyon a fejemben vannak. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak én beszélek a színészekkel. Sanyi közelebb van a színészhez, mert ő veszi és instruálja, és amikor hallom, nem is kell közbeszólnom, mert az esetek döntő többségében azt mondja, amit én mondanék. Elég jó páros ez.

filmhu: Helytálló az "elsőfilmes" jelző ebben az esetben Kardos Sándorra?

Sz. I.: Ő nem rendezett játékfilmet, csak dokumentumfilmet, tehát ily módon elsőfilmes rendező, mint ahogy én is az vagyok. Sándor gyakran operatőrként is nagyon sok rendezői feladatot elvállalt. Most, hogy első számú emberré nőtte ki magát, bátran csinálhatja. Kicsit tartottam attól, hogy operatőrként beleszerelmesedik a saját képeibe, nehogy az legyen, hogy a történet, vagy a színészek rovására a képek domináljanak. De nem így történt. Abszolút, mint egy igazi rendező.

fotó - Gellér Marcell