sex hikaye

Tetemre hívás

Hatházi András

2003. január 24. - filmhu
"Ezúttal Arany János: Tetemrehívás című balladáját szeretnénk megörökíteni egy klasszikus némafilm kockáin. Klasszikus, mint forma, hiszen szándékaink szerint eltérően Janovics hasonló témájú művétől, a külső nagyság és epikusság helyett inkább a szereplők személyes tragédiáját igyekszünk kiemelni a körülbelül 15 perces film során."
"A múlt század elején Erdélyben, Kolozsváron sikeres filmgyár virágzott. Sajnos a Janovics Jenő vezette európai hírű stúdiót még kiteljesedése előtt elmosta az első világháború zivatara, alkotói szétszóródtak, és később az angol, valamint az amerikai filmtörténetnek lettek klasszikusai.
Tájainkon azóta sem született hasonló vállalkozás, sőt, mondhatni az erdélyi magyar filmkészítés teljességgel hiányzik. Jelen terv nem hivatott pótolni ezt a hiányosságot, de csírája lehetne egy eljövendő folyamatnak, melynek kezdeteit már a tavaly megteremtettük, amikor a kolozsvári Tudományegyetem az időben másodéves színis hallgatóival leforgattuk a Kreón című kisfilmet. Ez esetben is a munka oroszlánrésze rájuk hárul, csupán a technikai felszerelést valamint a szakembereket biztosítanánk Magyarországról.

Ezúttal Arany János: Tetemrehívás című balladáját szeretnénk megörökíteni egy klasszikus némafilm kockáin. Klasszikus, mint forma, hiszen szándékaink szerint eltérően Janovics hasonló témájú művétől, a külső nagyság és epikusság helyett inkább a szereplők személyes tragédiáját igyekszünk kiemelni a körülbelül 15 perces film során. Az elkészült művet természetesen elő zongorakísérettel szeretnénk bemutatni.
Meggyőződésünk, hogy egy ilyen alkotásra mindenképp szükség van, hisz egy olyan hagyományt elevenít fel, mely az egyetemes magyar kultúrát teszi színesebbe, teljesebbé."

Címkék

filmnévjegy , szemle 34



nka emblema 2012