Titanic: Ölésre ítélve
A túlélés súlya
Majdnem két évtizednyi hallgatás után két éven belül két új alkotással is jelentkezett a lengyel veterán filmrendező, Jerzy Skolimowski, aki egyébként a kieső időben sem távolodott el teljesen a filmipartól: az ideje nagy részét kitevő írás és festés mellett színészkedett – szerepet vállalt többek között Julian Schnabel Mielőtt leszáll az éj-ében és David Cronenberg Gyilkos ígéretek című munkájában is. A rendezéshez való visszatérést jelentő 2008-as Négy éjszaka Annával megszállottságtörténete után, a tavalyi Velencei Filmfesztiválon debütált legfrissebb, Ölésre ítélve című munkája, melyet a zsűri különdíjjal jutalmazott. A film ráadásul hazánkban még ezen felül is kiemelt figyelemre tarthat igényt, mivel lengyel-norvég- ír-magyar koprodukcióban készült.
A pátosz kerülése az egész filmet jellemezi. Szökésének első pillanatától kezdve tisztában vagyunk azzal, hogy Mohammednek semmi esélye a menekülésre. Hazájától több ezer kilométerre egy távoli ország vadonjában vergődve próbál észrevétlenül megbújva életben maradni, élelem és bármiféle helyismeret nélkül. A helyzet világos: ha elkapják, nyilvánvalóan nem kerülheti el a kivégzést, mivel több amerikai katona halála is a lelkén szárad. Sokáig viszont az erdőben sem húzza egyedül, már csak azért sem, mert ahogy telik az idő egyre súlyosabb sérüléseket szerez. Felmerül a kérdés, hogy vajon ez esetben mi az, ami mégis előreviszi?
Az egyik lehetséges válasz kétségtelenül az életösztön, az élni akarás mindent felülíró késztetése, mely a legkilátástalanabb helyzetben is kiút keresésére indít. Az ösztön eluralkodásának azonban egyenes következménye az elállatiasodás, melyet az első pillanattól kezdve hitelesen ábrázol a film. Mohammed számára, amennyiben ragaszkodik a túléléshez, nem marad más megoldás: ha a szituáció úgy kívánja, képesnek kell lennie gondolkodás nélkül, állati kegyetlenséggel ölni. Ezt többször meg is teszi, ám minden esetben azért, mert olyan csapdahelyzetbe kerül, melyből ez az egyetlen kivezető út. A film elején is azért végez az amerikai katonákkal, mert ha ezt nem teszi meg, több mint valószínű, hogy nem marad életben. Nagyon szépen illusztrálja egyébként a Mohammedre a történet egésze során rákényszerülő pozíciót az, ahogy a férfi először megjelenik a filmben: a kősivatagbeli kanyon egyik zsákutcát jelentő sötét repedésének mélyén aknavetővel a kezében próbálja észrevétlenül meghúzni magát, miközben a katonák a repedés bejáratánál beszélgetnek, majd valamilyen zaj hallatára elindulnak felé. A menekülés érdekében Mohammed azonban nem csak katonákkal, hanem civilekkel is végez, ami természetesen azért problematikussá teszi a vele való azonosulást, azonban mégsem lehetetleníti el teljes mértékben azt.
Hogy lehet az, mégis bizonyos pillanatokban azon kapja magát a néző, hogy egy elállatiasodott többszörös gyilkos, minden tekintetben esélytelen főszereplő túléléséért szorít? Skolimowski filmjének, valamilyen megmagyarázhatatlan módon, de mégis sikerül ezt elérnie. Talán a válasz abban az általános elgondolásban keresendő, mely elvitathatatlannak tartja az értéket, amit a totális kilátástalanság ellenére is feltétel nélkül küzdő, a feladásnak még csak a gondolatát sem ismerő magatartás képvisel. Ez paradox módon pont azáltal válik vonzóvá, hogy a film elembertelenedett antihős főszereplőjén keresztül megnyilvánulva nélkülöz mindenféle hősiességet és pátoszt. A főszereplő motivációjának másik magyarázata lehet, hogy Mohammed nem önmaga, mint egyén túlélésének érdekében próbál életben maradni, hanem azért, mert meggyőződése, hogy küzdelmével valamilyen magasabb célt szolgál - ezt látszanak alátámasztani a főhős álmait/hallucinációit megjelenítő képsorok is. A rövid emlékképek véletlenszerűen váltakozó szekvenciája alatt egy férfihang olyan szövegeket kántál, melyek Mohammed cselekedeteit Allah akaratának kivetüléseként értelmezik, ezáltal spirituálisan felmentve őt minden személyes felelősség alól. Ez részben erősíti azt a politikai jelleget, melyet az Ölésre ítélve egyébként nagyon tudatosan próbál elfedni azáltal, hogy a történet aktualitása, konkrétsága helyett, annak univerzális rétegeire, az életért való küzdés természetének lefestésére helyezi a hangsúlyt.
Hogy mennyiben politikai film Skolimowski alkotása, természetesen maga a rendező sem segít igazán. A kérdésre egy interjúban szűkszavúan csak annyit felelt, filmje „se nem politikus, se nem apolitikus”. Az Ölésre ítélve azonban számos olyan mozzanattal bír, melyek egyértelműen a politikai él tompítását hivatottak szolgálni: a helyszín bizonytalansága, a főhős múltjának és identitásának teljes homályban hagyása, valamint szótlansága és a film egészének egyfajta líraiságot kölcsönző stilizált montázsszekvenciák gyakori beiktatása átesztétizálja, a konkrétumoktól elemelté teszi a látottakat. Skolimowski filmje így, bár témájánál fogva képtelen teljes mértékben kibújni az aktuálpolitikai jelentések hálójából, mégis sokkal több a közel-keleti konfliktus következményei feletti üres moralizálásnál: az életért való küzdelem nemességének költői érzékenységű mozgóképre vitele.