Ujj Mészáros Károly: A délszláv háború mérföldkő

Alena utazása

Filmhu: Az Alena utazása rendkívül megható és magával ragadó film, a történet egy család tragédiáját egy nemzet tragédiájával fonja össze. Honnan merítetted az ötletet?

Ujj Mészáros Károly: Ez a film egy pályázatra készült, amit a Szarajevói Talent Campuson írtak ki, és az volt az egyetlen feltétel, hogy Szarajevóban kell forgatni, és szarajevói történetnek kell lennie. Az alapmotívum, miszerint egy lány mindenkinek azt mondja, hogy külföldre megy ösztöndíjjal, pedig valójában bevonul egy kórházba, hogy egyedül küzdjön meg a rákkal, már régóta foglalkoztatott, ez egészült ki egy háborús történettel.

Filmhu: Úgy érezted, hogy magyar alkotóként érvényes hangon tudsz hozzászólni a volt Jugoszlávia közös traumájához? Nem nyomasztott a téma súlya?

Ha nyitott szívvel sétálsz Szarajevóban, nehéz megállni sírás nélkül

U. M. K.: Ha nyitott szívvel sétálsz Szarajevóban, nehéz megállni sírás nélkül. Eltelt már rengeteg idő a háború óta, de a golyó- és gránátnyomok a házfalakon még mindig láthatók, és nem lehet úgy beszélgetni senkivel, hogy a háború ne kerülne elő a társalgásban.

Az időszámítás is két részre tagolódik: “háború előtt” és “háború után”, a háború még a legbanálisabb témákban is mérföldkő, vonakoztatási pont. A stábban mindenkinek volt legalább egy saját háborús története, amikor életveszélyben volt. A gyártásvezető mellett felrobbant egy gránát, épphogy életben maradt; a rendezőasszisztens lánnyal meg ugyanaz történt, mint a filmben, a játszótéren homokozott, amikor lövedékek csapódtak mellette a homokba, és ez még csak a háború első napja volt.

Amellett, hogy hihetetlen jó és nagyon lelkes színészekkel dolgoztam, ez a közös trauma megkönnyítette a rendezői munkámat, mert nagyon át tudták élni a szerepüket. Van egy jelenet, amikor a Papa és a Mama sírnak a kanapén, az egy improvizáció, egy spontán felvétel. Én magam is többször elérzékenyültem a forgatás során.

Filmhu:A szekcióban, ahol a filmedet vetítették láttál olyan filmet, ami tetszett?

U. M. K.: Az első film (Spáh Dávid: Fordítva - a szerk.) elég érdekes film volt, ütos ötlet, hogy megfordul a képarány. Ügyes fiú ez a Spáh Dávid. Az utolsó film (Xantus Áron: Szertartások könyve - a szerk.) pedig nagyon szépen volt fényképezve, annak ellenére, hogy ez nem az a világ, ami közel áll az én filmkészítői attitűdömhöz.