sex hikaye

Vakáció

Horváth Lili

2007. január 10. - filmhu
Vakáció
Leó tizenhat éves kamasz. Anyjával, terhes nagynénjével és húgaival tölti a szünidőt a családi nyaralóban. Valamennyien a fiú apját várják, aki csaknem érkezik.
A két nő titkokat rejteget egymás elől – eközben nem veszik észre, hogy Leónak is van egy titka.
A történet a gyerekkor végéről szól.

filmhu: Miért ezt a filmtervedet forgattad le?

Horváth Lili: A Filmművészeti Egyetem hallgatója vagyok, a Vakáció a harmadéves vizsgafilmem. Több kisfilm-vázlatot készítettem a forgatás előtt. Különböző módokon ugyanazt a történetet próbáltam elmondani mindegyikben: hogy vannak középkorú szülők, akik elkövettek valami hibát a saját életükben, és vannak nekik kamasz gyerekeik, akik ezt nem tudják, csak valamit éreznek belőle. Viszont a probléma felbukkan valamilyen formában az ő életükben is – ők olyan bajjal küszködnek, amelynek nem ismerik az eredetét.
A Vakációban is ez a fő konfliktus. Mikor meglett a téma, éppen Bereményi Géza tartott az osztályunknak forgatókönyvírói kurzust – vele kezdtünk el dolgozni az anyagon.

filmhu: Hogyan állt össze a stáb és a költségvetés?

H.L.: Maly Róbert operatőr és Szabó Dániel vágó osztálytársammal már jópár közös munkán voltunk túl – egyértelmű volt, hogy a Vakációt is együtt csináljuk.
A főszereplő Bence Balázst (ő egyébként gimnazista) a Radnóti Színház A kripli című előadásából ismertem. Érsek-Obádovics Mercédesz éppen akkor végzett a főiskolán, vele már korábban is dolgoztunk együtt. A többi szereplő (Fullajtár Andrea, Kocsis Gergely, Wéber Kata) a Katona József illetve a Radnóti Színház színészei. Mindannyiuktól rengeteget tanultam.

Rajtuk kívül még sok ember kemény (s többnyire ingyenes) munkája van ebben a kisfilmben. Egy pár nevet azért megemlítenék. Nélkülözhetetlen munkatárs volt Sárközy Réka és Faix Tamás gyártásvezető hallgató, Sztevanovity Sandra látványtervező, Zányi Tamás hangmérnök, Rév Marcell segédoperatőr (akit azóta felvettek operatőr szakra), valamint Nagy Dénes évfolyamtársam, akivel együtt készítettük elő a filmet. És persze nagyon sokat segítettek a tanáraim: Gothár Péter és Enyedi Ildikó.
A film költségvetése körülbelül egymillió forint volt, ezt az MMKA adta, ahova az osztályunk közösen pályázott.

Érsek-Obádovics Mercédesz éppen akkor végzett a főiskolán, vele már korábban is dolgoztunk együtt



 
filmhu:  Mi tette emlékezetessé a forgatást? (egy anekdota)

H.L.: Ez egy nyári film, napfényes-fülledt-izzadós napokon játszódik. Az augusztusi forgatás alatt azonban csaknem végig zuhogott az eső. Az öt forgatási napból négyen nagyjából belsőben voltunk, világítással elő tudtuk idézni a verőfényt. Az utolsó napon, mikor a külsők kerültek sorra, szerencsére kisütött a nap.

filmhu: Mit vársz az idei szemlétől, mi érdekel a mezőnyből?

H.L.: A kisjátékfilmes mezőnyt biztosan végignézem. A nagyjátékfilmek közül is sok érdekel, például Kamondi Zoltán új filmje, vagy Bollók Csabáé, amit Gózon Francisco operatőr tanárunk fényképezett. Remélem, idén dokumentumfilm-nézésre is jut idő.

filmhu: Milyen könyvből csinálnál filmet?

H.L.: Dragomán György A fehér király című regényéből, de a jogait egyelőre sajnos nem adja el a kiadó.

filmhu: Legtöbbször felvett jelenet?

H.L.: Mivel nem videóra, hanem 16mm-es filmre forgattunk, és a költségvetés elég szűkös volt, nem nagyon volt beállítás, amit kettőnél többször vettünk volna fel.

Az utolsó napon, mikor a külsők kerültek sorra, szerencsére kisütött a nap

filmhu: Melyik A kategóriás fesztiválon látnád a legszívesebben versenyben a filmed?

H.L.: A Vakációnak a Szemle az első fesztiválszereplése – azt hiszem, korai lenne ezen töprengeni.

filmhu: Mi volt az utolsó jó mozifilm élményed?

H.L.: Robert Altman Az utolsó adás című filmje.



Címkék

filmnévjegy , szemle 38



nka emblema 2012