Vidám tudomány

21. Pordenonei némafilm fesztivál

A nézőtéren évről évre visszatérő vendégek, öreg filmtörténészek és archívumi munkatársak jegyzetelgetnek világítós tollaikkal, és egyre több fiatal filmbúvár is velük lelkendezik. Vidám tudomány a mienk - mondogatják. A termet pedig rendre betölti a nevetés és taps hangja, olykor pedig - egy átmozizott nap késő éjszakáján a nyugodt szuszogás és családias horkantások trillái.

Nemcsak a némafilmek elveszett Paradicsomát ünneplik, hanem azok újjászületését is. Minden archívum megmutathatja felújított kincseit, a régmúlt ránctalanított sztárjait. A kockákon Asta Nielsen és Gloria Swanson, Michel Simon és Fregoli ünnepelteti magát. A közönség pedig újraéli a film boldog gyermekkorát.

Minden évben tematikus blokkok köré szervezve adnak áttekintést a némafilmekről. Idén a népszerűséget és sikereket tekintve a Funny Ladies sorozat volt a nyerő, ezen kívül Griffith, az olasz avantgarde alkotásai, svájci némafilmek és a kolozsvári műhely filmjei voltak láthatók.

Griffith 1912

A Griffithiana több éve létező program, melynek célja az összes Griffith filmet előhalászni a raktárak mélyéről, és restaurálni őket. Griffith 1912-ben 64 filmet készített ebből a fesztiválon 53 volt látható. Egy ilyen sorozat megtekintéséből a néző többet okulhat a Hollywoodi stúdiórendszerről, mintha elolvasna több száz oldal szakirodalmat. Az 53 film nagy része 15 perc körüli, egyazon szereplőgárdával, változatos helyszíneken felvett alkotás.

Valamennyire jellemző a fordulatokban gazdag, sűrített dramaturgia. Tizenöt percben olyan érzelemdózist kapunk, mely egy nagyjátékfilmnek is becsületére válhatna. Élet és halál, szerelem és féltékenység egyetlen tekercsbe sűrítve. Griffith után Hollywood már csak egyszerű fénymásoló gép. Az amerikai film összes későbbi motívuma fellelhető a filmjeiben. Indiántörténetek és westernek, kosztümös filmek, balladai hangulatú adaptációk, bűnügyi filmek a város peremének lakóiról.

A párhuzamos montázs leleményéről elhíresült londale-i telegráfuslány története minden évben megismétlődik. Minden évben legalább egy filmben elvetemült gazemberek áldozata lesz egy szöszi, ugyanaz a sztori más szereplőkkel, a kamera fahrttal lódul előre a sínek mellett.

Az 1912-es évben Griffith elkészítette első két kéttekercses filmjét (The Massacre és az A Pueblo Legend) Mary Pickford főszereplésével.

Transilvanica - Janovics Jenő filmjei

A fesztivál programjában magyar némafilmek is szerepeltek. A magyar nemzeti filmarchívum 2001-ben elnyerte a Haghefilm díját Janovics Jenő Az utolsó éjszaka (1917) című filmjének restaurálására benyújtott pályázatáért. Az egy évig tartó munka eredményét először itt tekinthették meg. A magyar némafilm első sikerei Kolozsvárról származnak. Janovics Jenő a kolozsvári színészekre támaszkodva kezdte el a filmeket forgatni, és számos nemzetközi porondon is bemutatkozó filmet készített. Az utolsó éjszaka és a fesztiválon szintén vetítésre kerülő Világrém (1920) realizmusával és naturalista színészi játékával tűnik ki a többi magyar némafilm közül.

A színészek nem a korra jellemző patetikus túlzott mozdulatokkal játszanak, hanem élethűen. A szerepek és a karakterek is a realisták, valamennyi történet a kolozsvári emberek életéről, és Janovics szűkebb környezetéről, a színházról szól. Mindkét film főszereplője egy tehetséges, sikerek előtt álló színésznő, akit a férfiak hátráltatnak karrierjükben. A világrém  különösen zord, horrorisztikus hangulata ragadta meg a nézők figyelmét. A sok hollywoodi móka és kacagás után igazi hidegzuhanyként hatott.

A szifilisz mindennapos fenyegetésétől óv a film, igazi propagandaanyag. Az operaénekes feleség éppen készül a világsiker felé, miközben férje csalja egy vérbajos perszónával. Az orvos figyelmezteti a férjet, milyen bajok történhetnek családjával, ha nem vigyáz és megfertőzi őket. A kórházban látleletszerű képet kapunk a szifilisz testi tünetiről. Katalogizálva jelennek meg a vásznon a torz arcok és testek. Janovics boncasztalon és mikroszkópon át láttatja a végzetes vírust. A film nyíltan beszél a házasságon kívüli kapcsolatokról, és felfedi a kor szociális és szexuális problémáit is.

Avanguardia  - Olasz avantgárd filmek

Az olasz absztrakt filmet Arrigo Frusta lábfetisiszta alkotása képviselte. A Lulu története közel hétperces alkotás, kizárólag csípőtől lefelé mutatva meséli el egy lány életét a születéstől, a szülőktől való elszakadáson át, a karrierig, és a morális bukást jelentő széttárt lábakig.

A többi rendező, Lucio D'Ambra, André Deed, Luigi Serventi filmjeit nehéz lenne az avantgarde bármelyik ágába besorolni. Valamennyi alkotó összművészetnek tekintette a mozgóképet a színház, a festészet, és a költészet erényeit igyekezett benne ötvözni. Az arisztokratikus és artisztikus dekadencia jellemzi őket leginkább.

Az összeállításban az olasz futurizmus egyik zászlóvivőjének, a színházrendezőként és elméleti íróként is ismert, a fotódinamizmus esztétikáját megalkotó Bragagliának Thais című filmjét is bemutatták. Az op-art, a szürrealizmus és a rokokó látványvilága keveredik a filmben. Thais a szuicid hajlamú arisztokrata nő, minden férfit magába bolondít absztrakt szépségével, a reménytelen szerelem igájába hajtva őket. Az erősen szentimentális és dekadens történet végén Thais hallucinogén gázoktól elbódulva várja a halálát. Vergődve, hosszasan agonizál, hogy eljusson a misztikus túlvilágra.

Funny Ladies

A pordenonei fesztiválon a pálmát a Funny Ladies sorozat komikái vitték el. Tizenhét egészestés és negyvenhat rövidfilmben tipegtek a szoknyába bújt Chaplinek, és valamennyien kitartóan hajkurászták a másik nemet. Édesen és bájosan hízelegték be magukat a férfiszívekbe, és csinos kis stratégiáikkal lassan, de biztosan ujjaik köré csavarták őket.

A legnagyobb sikereket a 20-as évek amerikai némafilmjei aratták. Ezek mind karakterekben, mint színjátszásban messze felülmúlták kortársaik és a korai hangosfilmek érdemeit. A hölgyek felszabadultan, emancipáltan, kellő iróniával fűszerezve diadalmat arattak a leggyengébb nem felett. Boldog idők mozija arról a korról, amikor még lehetett pacsit adni a popsikra, és a popsik ezt jó néven vették.

A legnagyobb nevettetőknek a legnagyobb tragikák bizonyultak. A dán Asta Nielsen (1883-1972), akit leginkább drámai szerepei tettek világhírűvé, az Angyalkában (1914) megmutatta komikusi vénáját is. Az amerikai nagybácsi ígéretet tesz testvérének, hogy házasságából születendő gyermekét teszi meg örökösének. A házasság megkötésekor azonban a párnak már van egy ötéves kislánya. A szigorú erkölcsű testvér előtt eltitkolják a gyermek igazi életkorát, és a nagybácsi látogatásakor kényszerítik az akkor 17 éves Jestát (Asta Nielsen), hogy tizenkét éves kislány módjára viselkedjen. Az érett Jesta azonban színészkedéssel sem tudja eltitkolni valódi énjét. Beleszeret a nagybácsiba. A férfi megtudva az igazat, viszonozza a lány érzelmeit. A pedofíliával vádolt filmben az ekkor harmincegy éves Asta Nielsen egy gyereklány szerepébe bújva is képes csábítani.

Allan Dwan rendezésében a némafilm frivol múzsája, Gloria Swanson (1897-1983) is megcsillogtathatta komikus tehetségét. A Stage Struck (1925) színes filmre forgatott prológusában Jennie Delilah táncát táncolja, kezében a tálcán lévő Keresztelő Szent János levágott fejével. A színek és a világítás még fényesebbé és ellenállhatatlanabbá teszik a glamour királynőjét.

Aztán Szent János feje átváltozik babfőzelékké, az aranytál közönséges felszolgálótálcává, Delilah helyett pedig ott áll egy szakadt kis pincérnő egy olcsó étkezde konyhájában. Innentől kezdve fekete-fehérben pörög tovább a történet. Jennie mindent megtesz azért, hogy színésznő lehessen, hiszen egyetlen szerelmének a sztárok a gyengéi. Jennie féltékenyen kigúnyolja a fiú szobájában körbeaggatott sztárhölgyek fotóit. Megteheti, hiszen Swanson ekkor pályája csúcsán áll. A történet vége persze happy end, ha színésznő nem is, de boldog feleség és egy palacsintázó tulajdonosa azért még lehet a pincérlányból. A film szintén színesben forgatott záró képsoraiban Jennie boldogan törölgeti palacsintázója széküléseit, majd fricskaként kifüggeszt egy táblát „no actresses allowed” felirattal.

Nemcsak dívák, de flapperek is nevettetek a vásznon. Mint Clara Bow (1905-1965) Clarence Badger It című filmjében. Az 1927-ben forgatott film tette egy csapásra világhírűvé Clarát. Egy áruházi eladólányt alakít, aki „meglepő módon” szerelembe esik az áruház főnökébe. Ezután dolga csupán csak annyi, hogy felhívja szépségére főnöke figyelmét. Clara Bow a szemünk előtt varázsol szegényes hétköznapi öltözetéből elegáns estélyi ruhát, a szükségből erényt kovácsolva. Clara Bow már olyan nőket alakít a vásznon, akik szerelmük láttán nem pirulnak, nem játszatják végig a férfiakkal a hosszadalmas etikettet, hanem magabiztosan megszerzik maguknak - pénzre és társadalmi pozícióra fittyet hányva - a férfit, akit szeretnek.

Fuori Quadro - A ritkaságok

Az „idén restaurálták” apropójából több film is részt vett versenyen kívül a programban. Így mutatták be Carl Theodor Dreyer 1922-ben forgatott Der var engang (Hol volt, hol nem volt) című filmjét is Az Andersen meséből, a dán nemzeti színdarabból és A makrancos hölgyből egybe szerkesztett szerelmi történet, a maga korában dán nemzeti siker volt. Illyria jégszívű hercegnőjének, aki egymás után fejezteti le kérőit, a dán herceg megolvasztja szívét. Vándornak öltözve csellel eléri, hogy a hercegnőt a király kitagadja otthonából, majd ezután egy kis erdei kunyhóban szegénységben élve tanítja munkára és alázatra a rátarti nőt.

A dán herceg végül természetesen megkapja az illyr királyságot, és miután meggyőződött arról, hogy a hercegnő életénél is jobban szereti, feleségül veszi. A filmből több jelenet is elveszett az idők során, a hiányzó részeket a történet szóbeli rekonstruálásával és korabeli standfotók felhasználásával igyekeztek pótolni. A film nagy részét külsőkben, a dán erdőségekben forgatták. Remek operatőri munka és atmoszférateremtés teszi feledhetetlenné Dreyer alkotását.

Lon Chaney és Tod Browning egyik közös munkája a London, éjfél után (1927) teljes egészében elveszett, az MGM raktárában kitört tűzvész során. A gumiarcú színészként elhíresült hollywoodi sztár, Lon Chaney alakja és átváltozásai annak idején ezreket vonzottak a nézőterekre. Chaney tehetsége abban rejlett, hogy arcát és testét, miként a gyurmát tudta ezer alakba gyúrni, torzítani.

Az elveszett filmből egy lelkes Lon Chaney rajongónak, Rick Schmidlinnek köszönhetően maradt meg valami. Schmidlin a standfotókból és képanyagból, valamint a fennmaradt jelenetezést szorosan követő forgatókönyv alapján kísérelte meg a korabeli kasszasiker-film hangulatát és történetét visszaadni. Igazi kísérleti film, ahogy a standfotókat mozgatva beleviszi a mozgást a képekbe, és újra megelevenedik előttünk egy holttest körüli nyomozás kísértethistóriája.

A fesztivál éjfél után a kitartó nézőinek különleges filmcsemegékkel kedveskedik. Ártatlannak vélt nagyapáink pikáns esti meséivel küldi ágyba a nézőket. A Goodnight, silents című sorozatban az 1900-as évek pornográf képsorai verik ki az álmot a fáradt férfiszemekből. Szemérmes fűzőledobástól egészen a meghökkentő kacsaszexig terjed a repertoár. Ó idők, ó erkölcsök?

És végül...

A tengerparton áll egy nő, kalapban, kezében esernyővel. Vágyakozva a tengert kémleli, majd szeme felragyog, mikor meglátja a homokdűne felől közeledő férfit. Öröme azonban kisvártatva rémületbe vált. A férfi lélekszakadva fut, mert a film beégett, és fél, hogy őt is megperzselik a lángok.

A Láng (La flamme) nem az 1900-as évek elejéről került elő, hanem 2000-ből Ron Dyens rendezésében. Ez a némafilm-élmény már nem azonos az újhullámos rendezőkével. A korabeli jelmezeken és a fekete-fehér túl már nem a formai kísérletek a meghatározóak és ihletőek, hanem a film, mint gyorsan pusztuló médium látványvilága. Beégések és karcolások, akadozó képek, mára ez maradt a némafilmből. Talán a digitál feltámasztja majd az öreg cellt haló poraiból.