Wolfgang Becker

DDR-pszeudó

Becker 1954-ben született, germanisztikát, történelmet és amerikanisztikát hallgatott a berlini Freie Universitat-on, majd filmrendező szakra iratkozott be, ahol többek közt Szabó István és Michael Bauhaus is mesterei közé tartozott. 1988-ban vizsgafilmével, a Scmetterlinge-vel elnyerte az ifjúsági Oscart, majd a rendszerváltás után fiatal rendezőkkel, producerekkel  megalapította az X-Filme Creative Pool nevű produkciós ügynökséget, melyben rajta kívül Tom Tykwer és Dani Levy filmjei is készülnek.

Kiút a válságból A Good Bye, Lenin! forgatásán

Az eredeti elképzelés szerint a beszélgetés  Becker filmjei és a német történelem kapcsolatáról illetve a 70-es, 80-as évek német filmjeinek történelem-szemléletéről szóltak volna, ennél azonban improvizatívabbra, s kevésbé filozofikusabbra sikerült az este. Judith Kuckart részletekbe menően faggatta Beckert a filmkészítés pragmatikus részleteiről, kitértek a finanszírozási és gyártási kérdésekre, a színészekkel való munkára és a filmek fogadtatására is. Közben felrajzolták a rendező pályaívét a nyolcvanas évektől napjainkig egy-egy rövid bejátszással színesítve az estét.

Pillangók és ifjúsági Oscar

Becker vizsgafilmje, a Schmetterlinge Ian McEwan novellájából készült, s a rendező szándékosan időtől és helytől függetlenül meséli el benne egy külvárosi fiatalember történetét, így az az 50-es és 80-as évek közt bármikor játszódhat (eredetileg egy ötvenes évekbeli, liverpooli történetről van szó, a „dühöngő ifjak” generációs életérzését közvetítve). Becker beszélt az engedély megszerzése körüli bonyodalmakról, az alacsony költségvetésről, a képi nyelvben az olasz neorealizmus és az angol free cinema hatásáról. Elmondta, mennyire nagy hangsúlyt fektettek a hangmérnöki munkára, az atmoszféra, a különös zajok, hangok megteremtésére, mellyel fokozni akarta az idegenségérzetet. A forgatás több helyszínen zajlott, egy berlini tetőtéri lakásban illetve Gelsenkirchenben, a Ruhr-vidéken.

Gyerekjátékok

Következő filmje a Kinderspiele, már a rendszerváltás után, 1992-ben készült, itt a gyerekekkel való munkát emelte ki a rendező, ez az egyik kedvenc filmje, sok önéletrajzi elem fedezhető fel benne. Mint Becker elmondta, ebben a filmjében is az őt leginkább érdeklő kisemberekről, a családról, a bekövetkező tragédiákról, válsághelyzetekről, s az ezeket kísérő érzésekről, kapcsolatokról akart filmeket készíteni. Kiemelte, hogy mennyire pontosan, tisztán és világosan sikerült megfogalmaznia a gondolatait, ami a kis költségvetésnek s az alapos felkészülésnek volt köszönhető. Különösen élvezte a gyerekekkel való forgatást, többen közülük színészek is lettek. A film eredetileg a tévének készült, de később mozikban is forgalmazták.

X-Filme: Az élet egy kártyavár

1994-ben alapították meg társaival az X-Filme-t, ekkor a német film mind gazdaságilag, mind esztétikailag mély válságban volt, ebből próbáltak kiutat találni. Elégedetlen volt a német producerekkel, nem tudott sokáig filmet készíteni, több ötletét visszautasították. Így csak 1997-ben készült el a Tom Tykwerrel közösen írt Das Leben ist eine Baustelle című film, mely végre a kortárs valóságot akarta bemutatni, a kilencvenes évek fiataljainak mindennapjait. A Berlinben játszódó történet egy kallódó fiú és egy habókos lány szerelmi története. A film nagy siker volt Németországban, nálunk is többször látható volt a televízióban.

Nemzetközi áttörés: Good bye, Lenin!

Karneváli szembenézés a múlttal Daniel Brühl-lel az Európa-díj átadásán

A nemzetközi áttörést a Good bye, Leninnel sikerült elérni, mely 2003 legsikeresebb európai filmje lett. A számtalan díjjal, köztük az Európai Filmakadémia kitüntetéseivel elhalmozott alkotás a keletnémet rendszerváltás témáját dolgozza fel egy családi történeten keresztül. Becker elmondta, sokan kifogásolták, hogy nyugatnémetként készít filmet a keletnémetek e sorsdöntő pillanatairól, ő azonban inkább alapos felkészüléssel hárította el a vádakat. A munkának meglett az eredménye, rendkívül hitelesen és élethűen sikerült visszaadni az akkori NDK hangulatát. Ennek érdekében nagyon sokat olvasott, képregényeket, zenéket, mesekazettákat hallgatott, átnézte a teljes televíziós archívumot. A siker a nosztalgia s a múlt iránti vágyakozás különös elegyéből született, mivel sikerült visszaadni a családi és baráti kapcsolatoknak azt a meghittségét, ami ma már a volt keleti tömb országaiban is csak illúzió. A nyugati társadalmak mindig is atomizáltabbak voltak, teljesen másképp telt az idő, melyben a kommunikációnak, a médiának is nagy szerepe volt. Ugyanakkor a film mindezt ironikusan, sok humorral tudta elmesélni, s így egyben feloldani azokat a görcsöket, elfojtásokat, amik talán a változások óta benne voltak az emberekben. A rendező elmesélte a fantasztikus varsói fogadtatást, ahol valóságosan megteremtették a kommunizmus pszeudo valóságát, Leninnel, a film rekvizitumaival. Vagyis a játékot hangsúlyozta ez a film, a múlttal való felszabadult, karneváli szembenézést, így egyfajta játékos temetésként is értelmezhető, az ironikus szembenézéssel végre sikerült lezárni a múltat. Becker elmesélt egy humoros történetet is amerikai látogatásáról: az egyik vetítés után megkérdezték tőle, elkészítené-e a film amerikai reamekjét. Becker frappánsan azt felelte, hogy egy olyan emberről szívesen készítene filmet, aki valamikor a 80-as években, a Conan, a barbár idején kómába került volna, s a mában felébredve értesülne arról, hogy a Conant játszó színész Kalifornia kormányzója lett.

A rendező kíváncsi volt, vajon Magyarországon elképzelhető-e hasonló film, mesélt arról, hogy hazánkra mindig úgy tekintettek nyugaton, mint a keleti tömb kivételezett helyzetben lévő országára, a nagy lázadóra, míg az NDK-ban sokan hittek a szocializmusban, így ott volt talán a legnagyobb sokk 1989-ben!

filmhu: Hogyan látja Ön a kortárs német film helyzetét? Az utóbbi időben sok fiatal filmes aratott komoly szakmai és közönségsikereket (Tom Tykwer, Fatih Akin), hogyan érzékeli ezt a szakmán belül?

Wolfgang Becker: Mindenképpen véget ért egy válságos időszak, ami a 90-es évek eleje óta tartott. Az ezredforduló filmjei közül több nagy közönségsikert ért el, volt amit 10 milliónál is többen láttak (Manitu bocskora, A kísérlet, Suprise), de a művészfilmek közül is szép sikereket értünk el.

filmhu: A fiatalok közül kiket említene?

W.B.: Sok tehetséges fiatal filmrendező jelent meg mostanában a német filmgyártásban, talán felsorolni is nehéz, ott van Tom (Tom Tykwer) és Levy (Dani Levy), akikkel közös cégnél dolgozunk, de említhetném Hans- Cristian Schmidtet, Oskar Röhlert, Hans Weingartnert, Fatih Akint, Dominck Grafot és sorolhatnám. Szóval beindult valami.

Conan kormányzó lett Lenin búcsúja az NDK-tól

filmhu: Milyen tervei vannak a közeljövőben?

W.B.: Jelenleg több ötlet is folyamatban van, kiemelnék ezek közül egy kortárs történetet, mely epizódokból állna, s olyan aktuális témákkal foglakozna, mint a külföldiek, török vendégmunkások asszimilációja, a szociális irigység, a keleti és nyugatnémetek közötti konfliktusok. Úgy érzem, rengeteg feszültség van a mai német társadalomban, de azt hiszem, ez máshol is így van.

filmhu: Mit szólt a Fallal szemben (Gegen die Wand) című filmhez, ha már a török vendégmunkásokat említette?

W.B.: Akin filmjét nagyszerűnek tartom, noha otthon nem volt nagy közönségsiker, jó, ha félmillióan látták. Bár a nézőszám mindig nagyon csalóka, a német film nagy korszaka, az újhullám, azaz a 70-es évek idején, a híres Fassbinder, Wenders, Herzog filmeket is átlagban ennyien látták. A Gegen Die Wand talán túl radikális volt a szélesebb tömegek számára.

filmhu: Milyen kortárs magyar filmeket látott, hallott-e a filmtörvényről s a fiatal generáció nemzetközi sikereket elérő filmjeiről?

W.B.: Budapesten sok minden megváltozott 1986 óta, mikor utoljára itt jártam. Sajnos mostanában nem volt időm filmeket nézni, sokat utazok, de annyit elmondhatok, hogy a volt keleti tömb filmjei ma korántsem olyan népszerűek, sajnos, mint a rendszerváltás előtt. Persze ezzel csak magamat mentegetem!