sex hikaye

Yonderbio

2001. április 26. - Kiss András
Ifj. Fogarasi László alig múlt 20 éves. A Budapesttől "csak" 250 km-re, de bő 4 óra autóbuszútra lévő Mernye nevű piciny falucskában nőtt fel. Bár zene iránti érdeklődése már gyerekkorában megnyilatkozott, az iskolai énekkarban mégsem énekelhetett. Az énektanára szerint "botfülű" fiúcska a kórusban csak tátoghatott, de a tanár azzal vigasztalta szüleit, hogy a srác jó ritmusérzékkel rendelkezik. Általános iskolás korában Yonderboi fél évig klasszikus gitároktatásban részesült, majd 13 éves korában megkapta első olcsó mono hangkártyás számítógépét.

Hamarosan belemélyedt a technoid hangzások programozásába. Ekkor még kevésbé ez a fajta zene nyűgözte le, sokkal inkább a tény, hogy maga is tud ilyet készíteni. Az első zenei élményt számára az atyai hanglemezpolc jelentette: Osibisa, Rhoda Scott, korai disco sikerek, de hatással voltak rá a hatvanas-hetvenes évek nagy magyar és lengyel dzsesszművészei is (Stúdió 11, Tomsits Rudolf, Vukán György, Syrius, Zbigniew Namislowski). Valódi gyökerei azonban a kelet-európai rajz- és animációs filmek és azok zenéinek hangzásvilágában rejlenek. Zenei információéhségét aztán főleg rövid- és középhullámú, majd szatellitrádió segítségével elégítette ki. Itt hallott olyan zenéket, amelyek - saját szavaival élve - későbbi munkájának színét meghatározták: a nyolcvanas évek hip-hopja, mint pl. De La Soul, Gang Starr, Stereo MC's és a Beastie Boys, valamint a francia hip-hop, mindenekelőtt MC Solaar.

Gimnazista korában Yonderboi évente két-három alkalommal elutazott a messzi fővárosba abban a reményben, hátha talál néhány számára érdekes lemezt. De mivel nem találta meg, amit keresett, a "csináld magad!" mellett döntött. Alig múlt el tizenhat éves, amikor első demóját elkészítette. Első megjelenésére a nemzetközileg is elismert Future Sound of Budapest válogatássorozaton került sor. Az itt megjelent Pink Solidism című száma aztán több nyugat-európai országban számos válogatáson megjelent.

Érettségi vizsgája után barátjával, Zságer Balázs billentyűssel 1999 nyarán Budapestre jött. Még albérletkeresés közben lemezkiadójuk irodájának egy üres szobájában alig két hónap alatt vették fel a Shallow and Profound című album teljes hangzóanyagát, javarészt még első hangszereikkel, például egy a néhai NDK-ból származó Vermona orgonával. Stúdióban csupán néhány estét kellett eltölteniük, hogy az összes éneksávot és akusztikus hangszert (vibrofon, akkordeon, szaxofon, gitár) rögzítsék. A keverés már otthon, kölcsönkapott házi készítésű monitorokon történt. Ezzel szinte párhuzamosan Zságer Balázzsal közösen dolgozott Kamarás Iván szólólemezének groove-jain és hangszerelésén. Másik projektje a Trevira Modern, melynek legelső, még félkész demóját az angol Channel 4 TV azonnal a The Cutting Edge című többrészes dokumentumfilmjéhez licenszelt címzenének.

Shallow and Profound című debütáló albuma ifj. Fogarasi László számára tündöklő zenei karrier kezdetét látszik jelenteni. Az első teszthallgatók, a külföldi szakemberek, zenészek és dj-k elragadtatott visszajelzéseit ő mégis szerény lazasággal veszi tudomásul. Nem akar sem a zeneelektronikai ipar anyagcsatájában részt venni, sem pedig az elektromos zenei trendeket "egy nappal előre" követni. Inkább marad az egyszerű, érzelmi alapokon működő dallamos zenéknél, melyek erős vizuális vonatkozásaikkal különleges és jellegzetes kelet-európai identitást hordoznak.

Yonder színházban és filmen:

- Áthallások (2000) Ugar / UCMG, CD-melléklet a Szépművészeti Múzeum kiállításához (Palotai Zsolttal közös munka)

- Parasiten (2000) kiadatlan, színpadi
zene a müncheni Kammerspiele hasonló c. darabjához

- I love Budapest (2001) Ugar / UCMG , két, CD-n
még meg nem jelent szám a hasonló c. filmzenealbumon (májusi megjelenés)

- Autoritrattor (2001) kiadatlan, zenei
installáció a velencei biennálé svájci pavillonjába (megnyitó: június 8.)

- az első filmszerep: egy percre feltűnik Dyga Zsombor ’öcsögök c. filmjében gátlásos egyetemistaként

Címkék

szakma , recenzio



nka emblema 2012