Zsigmond Dezső: Aranykalyiba

Kegyelmi Állapot

Zsigmond Dezső filmje összefogott, kerek alkotás. Feszes, de mégis lírai szerkezetű, a mindent átható idillt a túlzott romantika, esetleg giccs vádja alól a mindennapok rutinjában rejlő vicces helyzetek oldják fel. Az állatok általában nem akkor, és nem úgy viselkednek, ahogy az ember fia szeretné. Murphy még a Hidegségben is úr. Máskor egyszerűen csak maga Emilke mosolyogtatja meg a nézőt. Nem mintha lenne rajta mit nevetni. Korántsem. A flaszter embere, a városi puhány talán fel sem foghatja mindennapjainak katonás keménységét. A festői hegyek közt ez a fiú keményen dolgozik, reggeltől estig, tavasztól a tél beálltáig. Egyedül. A természettel harmóniában élő emberek évezredes rutinja sugárzik a mozdulataiból. Az állatok és a ház körüli munkák lassan összeolvadnak, csak a magányos, petróleumlámpás esték emelkednek ki valamelyest a sorjázó hétköznapokból. Nevetésünk inkább önmagunknak szól.

A film teljes egészében élő hanggal készült, és nincs feliratozva. Márpedig a filmben felhangzó dialógusokat csak elvétve értjük meg. Pedig magyarul beszélnek. Csak ez a tájszólás napjaink – főleg városlakó – magyarjának szinte kínai. Talán ezen is nevetünk. Tudjuk, hogy értenünk kéne, de mégsem boldogulunk vele. Csak érezzük. Így valahogy objektív kívülállással szemléljük valaha volt önmagunkat. Valami mágikus, ősi nyelv szólal meg ebben a filmben, mely kifinomult fülünk számára már-már barbár, ám egyszerre idéz meg regéket, mondákat, táltost, fonót. Mintha valahol elvesztettük volna magunkat. Kicsit olyan ez, mint mikor egy emberrel összetalálkozva az az érzésünk támad, hogy valahonnan már ismerjük. Talán egy másik életből.

A mobiltelefonok, digitális ketyerék, számítástechnikai csodák korában ez a gyerek egy műanyag sípnak, vagy egy fröccsöntött játékkamerának örül. A városi fiatalok a plazák zsúfolt folyosóin tolonganak. Emilke nagy ritkán jut le a faluba, hogy kicsit elvegyülhessen a búcsú forgatagába. A világ, amiben él, neki természetes. Mi elveszett paradicsomként csodálkozunk rá.