sex hikaye

2. Uránia Filmnapok - A fény mesterei

Január 24-26 között ismét megrendezik az Uránia Filmnapokat. Ötven vetítés, fotókiállítás, élőzene és szakmai programok köszöntik a magyar filmet, fókuszban ezúttal A fény mesterei – a magyar operatőrök.


Az ötven vetítésen nyolcvannál is több rövid- és egész estés-, játék- és dokumentumfilmet láthatnak az érdeklődők. A szervezők a méltán híres magyar operatőri iskola teljesítményével mutatnának rá a magyar film gazdagságára és megőrzésének fontosságára. A csaknem száz évet felölelő válogatás legkorábbi darabja az idehaza méltatlanul elfeledett Vass Károly operatőri munkája, az 1918-es Aphrodite, legújabb pedig a Dobos Tamás által fotografált Lágy eső.

A vetítések kiemelten foglalkoznak Illés György és Hegyi Barnabás életművével, három-három általuk fényképezett nagyjátékfilmet is vetítenek a háromnapos fesztiválon. Számos ritkán látható alkotást is bemutatnak, például Sugár Pál 1929-es rendezését, a Rabmadárt. Az elveszettnek hitt film egy holland magángyűjteményben maradt fenn, de a nyolc felvonásos kópiából korábban csak öt került elő. Az Osztrák Filmarchívum jóvoltából először látható a teljes változat, melyben Bécsi József társoperatőrként dolgozott.

Minden előadásra jelképesen, 50 forinttal regisztrálhatnak a nézők, a zenei programokra a belépés díjtalan.

Szombat este az emeleti Kávéházban a Brass on Brass együttes dixieland, blues, gospel és szving dalokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, vasárnap 5 órától pedig Darvas Ferenc zenei improvizációi idézik meg az ötvenes-hatvanas éveket.

Szombat délután 3 órától kerekasztal-beszélgetést rendeznek, melynek témája a „magyar operatőri iskola”.  A meghívott vendégek (Sára Sándor, Kende János, Koltai Lajos és Nagy András operatőrök, Muhi Klára filmkritikus és Fazekas Eszter filmtörténész) arra keresik a választ, mit értettek ez alatt az ötvenes évektől kezdődően, hogyan alakult át jelentése az idők folyamán, és mit jelent ma. Az emeleti Kávéházban látható alkalmi kiállítás a magyar operatőri szakma múltja előtt tiszteleg




nka emblema 2012