sex hikaye

Frédéric Back filmjei a Varga Filmklubban

Frédéric Back filmjei a Varga Filmklubban

Frédéric Back 1924-ben született Saarbrücken-ben, tanulmányait a Rennes-i Képzőművészeti Főiskolán végezte. Itt Mathurin Méheut tanítványa volt, akinek festészete nagy hatással volt művészetére. 1948-ban Kanadába költözött és Montreálban telepedett le.

Először tanárként dolgozott, majd amikor 1952-ben a Radio-Canada televíziós csatornája egy grafikai stúdiót alapított, évekig dolgozott illusztrátorként és designer-ként. 1968-ban Hubert Tison a Radio – Canada keretein belül létrehozott egy animációs stúdiót és ettől kezdve Back minden idejét az animációnak szentelte, legtöbb filmjét teljesen egyedül készítette.

Frédéric Back azt vallja, hogy a tartalom sokkal fontosabb, mint a vizuális megvalósítás, ezért is filmesített meg előszeretettel irodalmi műveket, mint például Jean Giono The Man Who Planted Trees (Az ember, aki fákat ültetett) című novelláját, amelyért 1987-ben második Oscar díját kapta.

Filmjeit áthatja a költészet, valamint a természeti környezetünk pusztítása felett érzett aggodalma. Hosszú éveken át dolgozott együtt a Greanpeace-szel és más természetvédő szervezetekkel a természet és különböző állatfajok védelmében.

Frédéric Back filmjeivel összesen négy Oscar nevezést kapott, ezekből kétszer el is nyerte a díjat.

Abracadabra, 1970, 9,27’
A varázsló eltüntetni a napot. Egy kislány a keresésére indul, és útja során más gyerekekkel is találkozik. Együtt szabadítják ki a napsütést.

Taratata, La Parada  1976, 10’
Ma ünnepelni kell! A kisváros virágokba öltözik…és a bemutató elkezdődik. Egy kisfiú a kutyája után kutatva bejárja a parádét…

La Création Des Oiseaux (A madarak teremtése) 1973, 10,4’
Az ősi indián – Micmacs - legenda a madarak teremtéséről életre kel

Tout Rien  (Minden semmi) 1979, 10,35’
Az idők kezdete előtt, biztonság nélkül, védelemre vágytunk. Az ember állatra hasonlított….

Illusion? (Illúzió?) 1975, 11,30’
A gyerekek szórakoznak. Egy mágust néznek, aki átváltoztatja a virágokat, az erdőket, az utcákat….

Crac 1981, 15’
A film egy hintaszék történetén keresztül mutatja meg egy család életét és Quebec aranykorát, amely a gyorsan változó világban már csak egy nosztalgikus emlék maradt. A film 1981-ben Oscar-díjat kapott.

címkék

ajánló, fieszta




nka emblema 2012