Halálkultúránkról
kiss János boncmester történetéből hogyan vélekedik a halálról valaki, aki nap mint nap az elmúlással szembesül? És hogyan vélekedik az életről? A film egy olyan emberről szól, aki életteli, érzékeny személyiségével hamar eloszlatja a halott testeket gondozó egészségügyi munkatársakkal szembeni alaptalan előítéleteinket, és jogtalan félelmeinket.
„A halál misztériuma minden korban központi kérdése volt az életnek, ennek megfelelően a halálkultúra minden korban más képet és szellemiséget mutat. Úgy tűnik, minél többet tudunk a halál fiziológiájáról, orvosi, pszichológiai vonatkozásairól, annál távolabb kerülünk a halál megértésétől, mint szellemi entitástól. Az elhunyt leválik azokról, akikhez az életben tartozott; professzionális kezekben személytelenül, kiüresedett rítusban tűnik el a test, a corpus, és vele együtt azok az emlékek, melyeket maga után hagyott. A technológia, a személytelenség ez esetben összefügg az emlékezéssel: az emlékezés az élők kultúrájának feltétele. Emlékezés nélkül az ember nem képes önmagát meghatározni, és megérteni másokat. Ezért volt mindig fontos, s ezért fontos ma is a halálkultúra kérdése. Megpróbáljuk a témát szakemberekkel, gondolkodókkal a nézők előtt közösen feltárni. A téma hatalmas, lehetőségeink korlátozottak, igyekszünk megteremteni annak lehetőségét, hogy valahol átszúrjunk a felület rejtő unalmán.”
Az est vendégei :Kiss János, az Igazságügyi Orvostani Intézet vezető boncmestere, Somogyi Tibor, a Budapesti Temetkezési Intézet Szolgáltatási Osztályának vezetője, Dr. Kereszty Éva, az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító és Ápolási Főosztályának vezetője, Karsai Gábor, a Tan kapuja Buddhista Főiskola tanára, Fekete László, főkántor, Bretz Gábor, kántor, Halász Péter, színházi rendező, író, A beszélgetést Földényi F. László esztéta, filozófus, író, az ELTE Bölcsészkarának tanára vezeti.
„A halál misztériuma minden korban központi kérdése volt az életnek, ennek megfelelően a halálkultúra minden korban más képet és szellemiséget mutat. Úgy tűnik, minél többet tudunk a halál fiziológiájáról, orvosi, pszichológiai vonatkozásairól, annál távolabb kerülünk a halál megértésétől, mint szellemi entitástól. Az elhunyt leválik azokról, akikhez az életben tartozott; professzionális kezekben személytelenül, kiüresedett rítusban tűnik el a test, a corpus, és vele együtt azok az emlékek, melyeket maga után hagyott. A technológia, a személytelenség ez esetben összefügg az emlékezéssel: az emlékezés az élők kultúrájának feltétele. Emlékezés nélkül az ember nem képes önmagát meghatározni, és megérteni másokat. Ezért volt mindig fontos, s ezért fontos ma is a halálkultúra kérdése. Megpróbáljuk a témát szakemberekkel, gondolkodókkal a nézők előtt közösen feltárni. A téma hatalmas, lehetőségeink korlátozottak, igyekszünk megteremteni annak lehetőségét, hogy valahol átszúrjunk a felület rejtő unalmán.”
Az est vendégei :Kiss János, az Igazságügyi Orvostani Intézet vezető boncmestere, Somogyi Tibor, a Budapesti Temetkezési Intézet Szolgáltatási Osztályának vezetője, Dr. Kereszty Éva, az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító és Ápolási Főosztályának vezetője, Karsai Gábor, a Tan kapuja Buddhista Főiskola tanára, Fekete László, főkántor, Bretz Gábor, kántor, Halász Péter, színházi rendező, író, A beszélgetést Földényi F. László esztéta, filozófus, író, az ELTE Bölcsészkarának tanára vezeti.
esemény keresése
