8 mérföld

Sötétfehér

Bemutató: 2003. szeptember 16.

Ha egy hírességet olyan fiatalon ér a megtiszteltetés, hogy filmet készíthet korai éveiről, hogy ő maga játszhatja el a szerepet, az a siker rémisztő sebességű bekövetkezését feltételezi, az ilyesmi csak az élő legendák felső tucatjának adatik meg, sokan már ennél kevesebbet sem bírnak feldolgozni.

Valószínűleg Eminem is érzi ezt, és ha hiszünk a szövegek alapján róla kialakuló - mindenkinek beszólok, de leginkább saját magamnak – képnek, ez a probléma foglalkoztatja mostanában. Nem véletlen, hogy Slim nem is vállalja fel az önéletrajzi filmet, helyette a szoftosabb „önéletrajzi ihletésű” meghatározással él. Ez a gesztus, amellett, hogy visszavesz az élő legenda szindrómából, megteremti egy szabadabb történetvezetés lehetőségét, és a film ezzel túlmutat önmagán, általánosabb érvényt nyer.

A 8 mérföld igazi késleltető film. Egy hét történéseit követhetjük nyomon az egyik péntek esti freestyle-csatától a következőig. Ez idő alatt a főhőst élete meghatározó impulzusai érik, miközben ő maga igazi rapperré érik. Szóval a kis Rabbit, éppen telehányta a wc-t annyira fél a csatától, a kidobó sem akarja beengedni a saját fellépésére, aztán amikor meg mehetne a dolog, nem jönnek a szavak.

Pedig a haverok tudják, hogy ő a legjobb, bárkit kenterbe verhetne az egymást verslábakban cseszegetők párbajában, még ez egyszer azonban megkukul. Innen indul a történet, és ide is tér vissza a végére, ahol a helyzet úgy hozza, hogy a sorsdöntő összecsapást ő kezdi, és pontosan tudja, hogy a másik mennyi mindennel szívathatja meg. Ez az a pillanat, amikor megszületik Eminem, az önmagára reflektáló rapper, aki túl tud lépni a gyerekes önajnározó stíluson. Muszáj ezt lépnie, mert ha belemenne az adok-kapokba, veszítene.

Az egész film erre a pillanatra van felfűzve, minden csak ezért a másfél perces jelenetért történik. Látjuk a lakókocsit és a mamát (Kim Basinger) benne, ahonnan jön, a kislányt, aki csak szörnyűségeket lát, a haverokat és ellenségeket, a nem működő párkapcsolatokat. A baj csak az, hogy a rövid tetőponthoz képest a film túl hosszú és túl pontos. A hiteles szereplők életre kelnek a hiteles helyszíneken, és függetlenednek a történet fősodrától. Külön utakon indulnának el, melyek végül persze nem vezetnek sehova.

A hip-hop pedig ott van a mindennapokban, bárhol beleszaladhatunk, legyen az fedett parkoló, vagy gyár. Szerves része a mindennapi életnek, a legtöbben csinálják, de mindenki nézi.

A szociografikus tabló, a dokumentarista illetve független filmes felhangok sehogy sem passzolnak a Rocky-filmekhez hasonlítható dramaturgiával, amely az individuum felülemelkedését és környezete fölött aratott győzelmét példázza. Ezt a dualitást a film nem képes összefogni, korrajznak túl drámai, ”fejlődésfilmnek” túl részletező, következésképpen túl hosszú és helyenként unalmas.

Ugyanakkor ügyesen kikerüli az ilyenkor jellemző klisé-csapdákat: a szerelmi szál rosszabb állapotban végzi, mint ahogy kezdte, és figyelemre méltó hogy a meg nem alkuvó Rabbit ellenpontja épp a barátnője lesz (Brittany Murphy), aki karrierje érdekében mindenkinek szétteszi a lábát, még Rabbitnak is, hátha később jó lesz még. Az otthoni viszonyok is csak ideig-óráig oldódnak meg, a kislány helyzete pedig semeddig. Éppen csak érintjük a gengszter kérdést, 8 mile innenső oldalán a legkeményebbek is beszarnak a pisztoly látványától, döntsön inkább a kézitusa meg a rap.

Rabbit nem hős, senkin nem tud segíteni, semmilyen problémát nem old meg. Bár sokszor gúnyolják Elvisnek a filmben, éppen az Elvis-filmek világától vagyunk nagyon távol, a főhős nem tökéletes, naiv, parázik a fellépéstől, és konok.

Maga a kulcsjelenet is problémás kissé, hiszen előkerül egy olyan motívum – a gazdag gyerek a szegény gangsták közt – ami a semmiből jelenik meg, kizárólag azért, hogy Eminem kivégezze Papa Doc-ot (Anthony Mackie). Ami viszont mindenképpen érdem, – és egy újabb elkerült csapda - hogy a rasszizmus igen érzékeny kérdését a film szinte teljesen eltünteti és a konfliktusokat más szinten bontja ki.

A 8 mérföld érdeme, hogy a megszokotthoz képest megpróbált valami mást csinálni. Hogy ez nem, vagy csak részben sikerült, másodlagos kérdés, az adott körülmények között a szándék mindenképpen dicsérendő.