A Gyűrűk Ura – A király visszatér

Kell egy király!

Bemutató: 2004. február 19.

A vezérlőelv ezúttal nem az egyes szálak közötti váltakozás lett: a figurák árnyaltabb jellemzése sok szintű cselekményt hoz létre, s így nem pusztán a háború és a kalandok egy-egy epizódja jelenik meg előttünk, hanem szinte tapinthatóvá válik a háború és a kalandok szövete: a halálfélelem.

Ha az eddigi két részben leginkább Frodót láthattuk betekinteni a Halál szemébe, Szauron tekintete ezúttal félelmetes hadserege révén az utolsó statisztáig hatol. A nagy csatajelenethez vezető út - az elképesztő látvány mellett – a szereplők jellemén, belső konfliktusain keresztül vezet. Nem csupán a látvány miatt hordozza tehát A király visszatér a filmtörténet egyik leghatásosabb csatajelenetét. 

Szerencsére kevesebb hangsúlyt kap A két toronyban teljesen elszürkített és egymás szürkeségére hagyott Legolas és Gimli, és több figyelem jut az eleddig kissé háttérbe szorított két hobbitra, Pippinre és Trufára. A két hobbit rögtön sok árnyalattal gazdagszik, amikor egymástól elszakadva Gandalf, illetve Theoden király unokahúga mellé kerülnek.



Világi és túlvilági hősök

Jacksonnak ezúttal zseniálisan sikerült eltalálnia az arányokat, hogy ennyi szereplő között mikor hová tegye a súlyokat. A király visszatér (hát még ha az egész trilógiát nézzük!) több oszlopon nyugvó, monumentális mestermű: kis-, közepes és nagy hősökből áll ez az oszlopcsarnok, melynek hatalmas tereiben a látványvilág nem zuhan önmagába, hanem jelentéssel töltődik fel. Az oszlopok mindvégig megtartják a hatalmas súlyokat: Aragornnak éppúgy el kell jutnia a halál birodalmába, és viselni a királyi rang felelősségét, mint ahogyan a sírból visszaszállt Gandalf megsokszorozódott varázserejével fájóan túlvilági. Vagy ahogyan következetesen megközelíthetetlen maradt immár három részen át a gyűrűhordozó Frodó, akinek kötődése a skizofrén Gollamhoz éppen közös sorsuk túlvilágiságának tudattalan megsejtése.

Emberibb távlatban maradnak azok a hősök, akik félelmeiket csak néhány epizód erejéig kénytelenek legyőzni. Így az egyik legszebb történet a harmadik részben a trilógia rejtett főszereplőjévé tett Samué, aki két lábbal áll ugyan a földön, mégis mindenhová követi a halálba tartó Frodót. A tragikus hőssel szemben ő a fejlődő hős: balvégzet helyett teremtőerővel gazdagodva térhet haza a háborúból. E „közepes hős” kategóriát jó páran erősítik még: Faramir, Theoden és unokahúga, Pippin és Trufa, és egy-egy rövid időre előtérbe kerülő epizódszereplő.

A hőspiramis alapját pedig az a hadsereg képezi, amely halálfélelmet hordozó arcokból áll, de amely a világ pusztulásának árnyékában és a hovatartozás tudatáért cserébe a félelmet harci elszántságra cseréli. A Gyűrűk Ura harmadik része éppen erről szól: kell egy király, kellenek nagy hősök és közepesek, és akkor akár a halálba is követjük őket. Gandalf elmeséli Pippinnek, mi jön a halál után. A hobbit ámulattal és csodálkozva hallgatja a mesebeli boldogság helyszínéről szóló beszámolót, majd utána elszántan indul a csatába. Miért van mégis, hogy úgy érezzük, ebben a pillanatban Gandalf van leginkább egyedül a világon?

A legkalandosabb világ

A komolyan vett és következetesen kimunkált jellemrajzra épülő dramaturgiát a film készítői elképesztően gazdag fantáziával és látvánnyal töltik meg. A trilógiára egységesen jellemző, hogy a legkisebb részletekig hatoló műgonddal teremtették meg a díszlet-, jelmez-, kellék- és szereplővilágot. Mindez egy olyan mitológia létrejöttét segíti, mely az irodalmi szövegből heroikus metamorfózison átesve immár a film anyagából is felépülhet. Peter Jackson Tolkien segítségével megértette vagy megérezte, hogy a halállal szembenéző hősök története a kis hősök saját szerepfelismerése révén nyeri el hitelét. Így Tolkienhez hűen olyan világot hozott létre, melyben végül minden szereplő megtalálja a helyét és feladatát.

A kissé hosszúra és érzelgősre nyújtott befejezés, és egy-két hatásos hollywoodi csiribiri (lelassított jelenetek, sokszor didaktikussá váló zenehasználat) ellenére a mozinéző olyan hősök kalandjait követheti, akiknek el tudja hinni az életet és a halált is. A Tolkien film megérteti, csak rajtunk áll, a jellemünkön, a fantáziánkon, hogy ez a világ legyen a létező világok legkalandosabbika.