A Holtak hajnala
Az ördögi Dr. W megmondja:
Bemutató: 2004. július 15.
George Romero azonos című klasszikusának ez a remake-je nézhető, nagy költségvetésű, generikus akció-horrorfilm, de annál aztán semmivel sem több – igaz ugyan, hogy nem is akar másnak látszani, bár a hetvenes évek egyik legsikerültebb társadalomszatírájának felmelegítésétől többet várna az ember.
Főleg a James Gunn (Scooby Doo, jujj) tollából/billentyűzetéről származó forgatókönyvön dolgozhattak volna még, a történet némelyik fordulata ugyanis még a legflegmább mozibajárókat is heveny lábrázásra kényszeríti majd, a zombimotívumon elkövetett újításairól már nem is beszélve (vagy csak keveset): ezek az élőhullák szokásos filmes viselkedésüktől eltérően úgy rohannak, mint Carl Lewis fénykorában (Mr. Gunn le sem tagadhatná, hogy Danny Boyle 28 nappal később című munkájából csórta az ötletet). Az ilyen típusú filmektől legkevésbé logikát várhatunk, ennek ellenére a rigor mortis parancsoló fellépte némi lelassulásra kellett volna hogy kényszerítse elhunyt barátainkat.
 |
| Mint húséhes, szonikus hangon sipító zombi veti magát asszonykája nyomába |
Miután előtántorgott autójából egyéb, még egészséges emberpéldányokra akad (horrorfigura-klisék: keménycsávó rendőr, félreértett bűnöző meg a terhes nője, hibátlan értékrenddel rendelkező családját vesztett szuburbán apuka meg hasonlók), és a csapat a közeli bevásárlóközpontban talál menedékre. Több-kevesebb sikerrel elbarikádozzák magukat, később további túlélők csapódnak hozzájuk, mindenféle zombikus kalandokba keverednek, majd mikor már unják a banánt, kitörnek egy bizonytalan jobb jövő (a better tomorrow!) reményében. Többen meghalnak és van, aki nem.
A film, tempójának és a történések aránylagos sűrűségének köszönhetően nem unalmas, ez az egy a javára írandó - ha nem annak a klasszikusnak az újrája lenne, amelyiknek, még akár szimpatikus kis horrorkiruccanás is lehetne. A 2004-es változat legnagyobb problémája, hogy – az eredetivel ellentétben - a figurák pofátlanul kevéssé lettek kidolgozva, semmit nem érzünk irányukban. Mikor a film legvégén egyikük hősies önfeláldozása katarzist kellene, hogy provokáljon, az ember egyszerűen csak megvonja a vállát. Meghalt? Meghalt. Erről ennyit.
Természetesen marketingesék nem engedhették, hogy a Romero-rajongók potenciális tömegei a remake-kel kapcsolatban táplált ellenérzésük okán távol maradjanak, ezért a korábbi filmek több emblematikus figuráját is belenyomorították a filmbe, csaliként: az effektisten Tom Savini mint zombivadász seriff, Ken Foree, az 1978-as eredeti főhőse pedig mint sötét jóslatokat harsogó pap tűnik fel pár pillanat erejéig. Nem ártott volna, ha Savinit még egy kicsit marasztalják, ugyanis a 2004-es változat vérbősége nemhogy példaképétől, de még a jelenleg a brit toplistákat ostromló remek Shaun of the Dead-étől is elmarad.
