A királyné nyakéke
„Amphora – ohne tartalom”
Bemutató: 2002. november 21.
Charles Shyer rendező-producer (Irány délre!, Benjamin közlegény, Bomba Bébi, Örömapa, Örömapa 2.), és az ezzel a munkájával debütáló John Sweet forgatókönyvíró nem fékezték szárnyaló fantáziájukat. Filmjük legfőbb ismérve „megbízható, széles és átható műveletlenségük”.
Így két párizsi-udvari ékszerész, Boehmer és Bassenge, hogy megmentsék magukat a csődbiztosoktól, elkezdtek házalni 2800 karátos, 647 gyémántból álló, egymillió-hatszázezer livre értékű mesterművükkel.
Mikor Európa összes királyi udvara nemet mondott, XVI. Lajosnál kopogtattak. Ám a király - és Marie-Antoinette – nem kívánta tovább gerjeszteni a népharagot, amelynek oka a léha, pazarló életmód.
Hiába éltek a lemondás, általuk igen ritkán megtapasztalt, élményével, az 1785-ös nyakék-per, melynek legfőbb vádlottja Jean de la Motte-Valois kalandornő volt, hozzájárult a monarchiaellenes közvélemény kialakulásához, így – számos egyéb tényezővel együtt – a francia forradalom kirobbanásához.
Charles Shyer rendező-producer (Irány délre!, Benjamin közlegény, Bomba Bébi, Örömapa, Örömapa 2.),és az ezzel a munkájával debütáló John Sweet forgatókönyvíró nem fékezték szárnyaló fantáziájukat.
Filmjük legfőbb ismérve „megbízható, széles és átható műveletlenségük”.
A gyémántnyakék-incidens ugyanis érdektelen, legfőképpen érthetetlen a XVIII. század meghatározó filozófiai kategóriája, az intrika természetének ismerete nélkül.
 |
| Intrikus helyett tökéletes victim-alkat Hilary Swank (Jean de la Motte-Valois) |
A cselszövés a látszatra épül. A cselszövés alapja pedig a mélységes érzéketlenség, a kiszámíthatatlanság, az alattomosság.
Korántsem lényegtelen, hogy a levél – melyben a szerző valódi kiléte homályban marad - lesz a XVIII. század legérvényesebb kifejezési formája, egyben a csábítás meggyőző eszköze.
Az ármánykodó ikonja: Merteuil márkiné, Choderlos de Laclos Veszedelmes viszonyok című levélregényének antihőse. (Lásd még: Glenn Close művésznő korszakos alakítását, Stephen Frears alkotásában.)
Az intrikusnak rendkívüli karizmával kell rendelkeznie. Ahhoz, hogy tervét véghez vigye egyszerre kell kivételesen intelligensnek, fegyelmezettnek, rugalmasnak lennie. A cselszövő, egyben a társadalom legelismertebb nőtípusa – akit mindenki megvet, mégis versengenek kegyeiért – nagy taktikus, embertelen önuralmat tanúsít, szüntelenül kontroll alatt tartja magát és az eseményeket.
Shyer „intrikusa”, Hilary Swank, a felsorolt attribútumok egyikével sem bír, viszont tökéletes victim-alkat.
Az ész, a könyörtelenség, a korlátlan képzelőerő, a csel, a fortély helyett a szentimentalizmus mozgatja. Az elveszett birtokot, atyját, anyját siratja, a családi síron hasal, mindezek tetejébe még szerelmes is lesz, a jellegtelen Simon Baker játékának „köszönhetően” a bárgyú selyemfiúba és hamisítóba, Rietaux de Villette-be..
Shyer De La Motte-járól lehetetlenség elhinni, hogy a tönk szélén egyensúlyozó Boehmer és Bassenge azzal bízza meg, legyen segítségükre, hogy az ékszer a királyné nyakát díszítse. Ahogyan az is teljességgel elképzelhetetlen, hogy a filmben szereplő kalandornő és bűnsegédeinek ármánykodása eredményeképpen kerül Marie-Antoinette nyaka a guillotine alá.
Tagadhatatlan, hogy a királyi udvarban nagy volt a fejetlenség (1792. augusztus 10. után szó szerint.) Az is lehetséges, hogy tökkelütött volt a miniszterelnöki posztra vágyó züllött, élveteg főalamizsnás, strasbourg-i érsek, bíboros Louis de Rohan (Jonathan Pryce), aki bécsi követként Mária Teréziát és lányát szüntelenül rágalmazta - ezért a francia udvar kegyeit elvesztette.
De hogy Swank De La Motte-jának bárki is bedőlt volna, az képtelenség.
A királyné nyakéke céllövöldében lőtt bizsu. A kor hírhedt intrikusa egy, a száját mindig félig nyitva felejtő, de azon értelmes, különösképpen szellemes mondatot ki nem ejtő, műveletlen, bosszúvágyat hírből sem ismerő, tehetségtelen naiva.
Shyer bosszantóan ostoba, szép-színes „képeskönyve” könyörtelenül elbánik a történelemmel.
