A nagy kommunista bankrablás

A Nagy Júliusi

Bemutató: 2006. január 12.

Az évszázad rablása Romániában 1959. júliusának végén történt, amikor hat fegyveres megtámadta a Romániai Nemzeti Bank páncélautóját – benne 1,16 millió lejjel, kétezer munkás bérével. Alexandru Solomon helyesen ismerte fel, hogy a történelem, a közelmúlt tankönyvekből ismert, papírízű krónikáján kívül az ilyen történetek megismertetése és feltárása is fontos: a Nagy Októberi Szocialista Forradalmon túl szükség van a Nagy Júliusi Kommunista Bankrablás ismeretére is, hiszen ugyanolyan sokatmondó a kor szempontjából. Az emberek ráadásul imádják a rejtélyeket – a Nagy Kommunista Bankrablás pontos okára pedig sosem derült fény (ha tetteseit el is tudták csípni).

A rendező célja munkájával ugyanakkor kettős: a bankrablás feltárásán kívül vizsgál egy bizonyos Rekonstrukció című filmet is. Közvetlenül Lenintől tanulva a módszert – amely szerint a legfontosabb propaganda-eszköz a film – a vezetők azonnal gengszter-dokumentumfilmet készíttettek az esetről, így kiköszörülhették azt a csorbát is, ami az addig biztonságosnak hitt rendszeren esett. Gengszterfilm egy olyan korban, amikor a gengszterfilm műfaja be volt tiltva – meglehetősen pikáns. A filmben ráadásul maguk a leleplezett tettesek vállalták a szerepeket, azt remélve, így csökkenthetik a rájuk váró büntetést. A filmesek a segítségükkel rekonstruálták a bűntényt, az elkövetők tárgyalásán pedig szintén forgattak. Aki már látott korabeli termelési vagy kémfilmet (akár a magyar munkák közül), annak lehetnek elképzelései a végeredmény minőségéről (szerencsére a Rekonstrukcióból mi is láthatunk izgalmasnak és tanulságosnak szánt jeleneteket).

Solomon filmjében sok mindenre fény derül egy sötét időszakról

Románia – ahogy az köztudott – az ötvenes években igazi sztálinista állam volt: hetven fogolytáborral, 100 ezer politikai perrel, félmillió elítélttel. Az országban mégis mindig ünnepeltek valamit (mindez hazánkban is ismerős lehet – a szerencsésebbeknek csak a filmekből és a történelemkönyvekből). Minden munkás készpénzben kapta a fizetését, és természetesen csak egyetlen bank volt, melynek kirablása egy kommunista államban egyszerűen fantasztikumnak számított.

Solomon gondos és alapos munkával szinte mindenkit felkutatott, aki tudhatott a rablás körülményeiről vagy érintett volt az ügyben, és még életben volt. Megszólal a páncélautó sofőrje, a riasztott rendőrtiszt, egy halálra kínzott, ártatlan banki alkalmazott lánya, egy szintén ártatlanul gyanúsított férfi, aki viszont túlélte a szörnyű kínzásokat, a Securitate, a román titkosrendőrség főnyomozója, az egyik tettes szomszédai, egy másik elkövető fia, akit azóta sem hagy nyugodni az ügy, volt cellatársak, ismerősök és még sokan mások. A film során azonban nemcsak beszélő fejeket látunk. Ennél az egyszerű, ám kézenfekvő megoldásnál a rendező sokkal továbbmegy. Bejárja például a szokásos terepeken (filmarchívum, a Securitate archívuma) kívül az eredeti helyszíneket is, megnézhetjük a bankot, a börtönt, az egyik elkövető lakását, és ahogy újabb és újabb ajtókat nyitunk ki a készítőkkel együtt (mindezt szemszögbeállításban látjuk), az egész időnként olyan, mint egy horrorfilm. Ehhez jön a rémségek elmesélése a kínzásokról és a korabeli börtönviszonyokról, ami csak fokozza ezt a történelmi horrorfilmes érzetet. Solomon más szempontból is szívesen kísérletezik: gyakran él az osztott képmező, az áttűnés, az ellenpontozás eszközeivel is, dokumentumfilmje tehát nemcsak témája miatt áll messze a konvencionálistól.

Véletlen, hogy mind a hat bankrabló egykor a Belügyminisztérium megbízható munkatársa volt, mind párttagok, jómódúak és egytől egyig zsidó származásúak? Pénzszerzésre irányuló elvetemült akció vagy értelmiségi tiltakozás volt a különös, rejtélyes bűntett? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Alexandru Solomon, és ha mindre nem is találja meg, filmjében sok mindenre fény derül egy sötét időszakról.