A United 93-as

Az utolsó út

Bemutató: 2006. augusztus 17.

Véres kedd

A – többek között A Bourne-csapdát, és az 1972-es észak-írországi zavargásokról szóló Véres vasárnapot jegyző – brit Paul Greengrass író-rendező az áldozatok családjának egyetértését, sőt, együttműködési szándékát követően fogott hozzá filmje előkészítéséhez. (Ezt azonban önmagában nem tekintem erénynek, részint, mert meglehetős kockázatot rejt magában.) Greengrass munkatársai - dokumentarista módon - interjúkat készítettek a repülőgép utasainak-személyzetének hozzátartozóival, barátaival, a földi irányítószemélyzettel. Információkat szereztek az eltérítőkről, és az összes, szeptember 11-én a légtérben tartózkodó (utasszállító, katonai és magán-) repülőgépről. A forgatás során segítségükre volt a terrortámadások előzményeit vizsgáló 9/11-es bizottság. A UA 93 kapitányának szerepét a United Airlines egyik pilótája,  J. Johnson kapta, LeRoy Homer elsőtisztet - a több mint egy évtizede utas- és teherszállító repülőgépeket vezető - Gary Commock „alakítja”. A földi irányítóközpont operációs menedzsere, Ben Sliney, önmagát játssza. Sliney-nak egyébiránt szeptember 11-én volt az első napja a munkahelyén.
Greengrass a kéthetes próbaidőszak során felültette a színészeket egy újraépített Boeing 757-esre, a majdani forgatás helyszínén, az angliai Pinewood-ban. A fedélzeten tartózkodók (előre megírt szöveg, forgatókönyv nélkül) helyzetgyakorlatokat hajtottak végre; improvizatív jelleggel rekonstruálták a repülést - felszállástól a zuhanásig.
 

Átlagemberek egy átlagosnak tűnö napon

Paul Greengrass műve ellene megy a mítoszoknak, és a – Bush politikai védjegyének is tekinthető - hollywoodi dramaturgiának (Jó vs. Rossz).  Nem teremt emberfeletti hősöket, nem kreál – újabb -- elméleteket; nem foglalkozik az Egyesült Államok - némiképp infantilis-paranoid - külpolitikájával. Munkájában nem jut szerep ismert aktor(ok)nak, kivált nem ragyogják be a gyöngyvásznat álomgyári csillagok. (Mint Oliver Stone World Trade Centerében.) Greengrass fikciós alkotása lélektanilag rendkívül hiteles, erkölcsi-etikai értelemben kifogástalan. Méltóságteljes munka.

Átlagemberek

A direktor – kivételes távolságtartással, már-már szenvtelenül – modellezett egy szituációt. Kizárólag azt mutatja meg, mi történhetett – az utasok számára - teljességgel közönséges napnak induló 9/11-én, a négy utasszállító repülőgép eltűnésétől az UA 93 tragédiájáig.

A United 93-as négy helyszínen játszódik: egy repülőtéri motelben (az öngyilkos merénylők imája, készülődése. Egyikük a hasát borotválja, mielőtt ráhelyezné az ál-bombát); a repülőtéren (utasok érkezése, terminál, etc.); a földi irányítóközpontban; az  UA 93-ason.

Az alkotó az irányítóközpont kivetítőjén láttatja a CNN - hajdani - élő közvetítését: a United 175-ös a WTC déli tornyának ütközik. Ez az egyetlen híradófelvétel. George W. Bushnak árva másodperc sem jut; róla - közvetetten - annyit tudunk meg, iszkol a Fehér Házból, és órákig nem ad semmiféle utasítást. (Így: miután a WTC déli tornyának összeomlása után lezárták a New York-i légteret, fölszállhatnak-e vadászgépek? Különösen, jogosultak-e fegyveres beavatkozásra?) Ken Loach állandó munkatársa, a kitűnő Barry Ackroyd operatőr kézikamerával dolgozott. Filmzene – John Powell ízléses szerzeménye – csak az utolsó percekben csendül föl. (A brit Guardian kritikusa ezt is sokallja.)

Valami nincs rendben

A United 93-as befogadói szempontból zavarba ejtő, „kényelmetlen” film. Megfosztja nézőjét a komfortos érzéstől: most csak egy moziban ül, ahonnan majd távozik; közben pedig kevesebb, mint két órára – természetesen - megrendül. Greengrass munkája – ellentétben a katasztrófa-filmekkel, és az Airport Akárvalahánnyal - nem ad módot arra, hogy a majdani áldozatok közül bármely karaktert megkedveljük, vagy akár ellenszenvet érezzünk iránta. Alapvető, hogy a film – nagyjából – kétharmada, épp’ azért, mert a repülőn jó ideig nem történik „semmi”, a földi irányítóközpontban játszódik. Az utasok között ugyanis - míg a géprablók nem fedik föl „inkognitójukat” - nem alakul ki személyes kapcsolat. Az idegenek alig kommunikálnak egymással, ha megteszik, nem jutnak messzebb az egy-két tőmondatból álló, felszínes társasági csacsogásnál.  Az UA 93 utasai – Greengrassnál  – döntésük meghozataláig átlagemberek. Háttértörténetük – múltjuk -- nincs. (Mi, egyebek mellett, tudjuk, hogy jövőjük sem lesz.) Almát rágcsálnak, jegyzeteket olvasnak, az idősebbek beszedik gyógyszereiket, egy koros házaspár keresztrejtvényt fejt. A stewardessek megbeszélik, évek óta nincs idejük egy magazin kiolvasására. A pilóta házassági évfordulóján londoni utazást tervez feleségével.

Az ártatlanság vége

Paul Greengrass műve – többek között – attól fölkavaró, hogy a cselekedetben mutatkozik meg a heroizmus. Csak a Tett a fontos – a Vég („bukás”, halál) nyilvánvaló. Akár a katartikus ókori görög, és/vagy Shakespeare-i tragédiákban. Az UA 93 utasai tudják, mi történik velük; családtagjaiktól telefonon értesültek, mi zajlik körülöttük (WTC összeomlása). Bravúros epizód, mikor Greengrass – gyorsan illanó pillanatra – fölvillantja, mi történik, amikor ott settenkedik a valóság körül a hollywoodi dramaturgia. Mint Jágó. (A szervezkedés során kiderül, az utasok között van egy pilóta, és egy légiirányító. Másodpercekre fölsejlik a lehetőség: a terroristák kiiktatása után ők vehetnék át az irányítást a pilótafülkében.)

A cselekedetben mutatkozik meg a heroizmus

A brit alkotó filmje csakis arra fókuszál, amit – legyen ez bármilyen ellentmondásos-botrányos – 9/11 kapcsán a leginkább elrejtenek előlünk: az emberi sorsokra. Greengrass csontig lecsupaszítja az eseményeket, kihajít minden felesleges rakományt a gépéből. Egyértelművé teszi: az UA 93-as járaton nem az Egyesült Államok utazott; nem az Egyesült Államok tárcsázta legközelebbi hozzátartozóját, vagy egy segélyhívószámot. Nem az Egyesült Államok búcsúzott, nem az Egyesült Államok maradt egyedül az utolsó mondatokkal. És: nem az Egyesült Államok szállt harcba a terroristákkal – fegyverek és NATO-segítség nélkül.

9/11. után majd’ öt évvel a brit Paul Greengrass művének díszbemutatóján nem lehetett jelen a film arab terrorista-vezérét alakító Lewis Alsamari – mivel a tíz éve Londonban élő színésztől megtagadták az amerikai vízumot. Itt sétált-avatkozott be Greengrass munkájába az Egyesült Államok – először és utoljára.