Aljas utcák

Harapás a Nagy Almából

Bemutató: 2005. november 8.

Mindenki számára, de egy művésznek különösképpen fontos saját önazonossága szempontjából, hogy tisztában legyen múltjával, gyökereivel. Martin Scorsese ezzel a filmjével mesélte el, hogy milyen is az a mikrokozmosz, ahonnan érkezett, bár ő maga súlyos asztmája miatt nem volt igazán aktív tagja az utcai bandáknak.

Mai szemmel nézve egészen furcsa látni az akkori emberléptékűnek látszó New Yorkot, illetve annak szűkebb fertályát, Kis Itáliát. Itt éli mindennapjait Charlie, az aranyifjú, az egyik helyi keresztapa, Giovanni unokaöccse és haverjai Tony, a bártulaj, Michael, az uzsorás és Johnny Boy, a kisstílű őrült csaló. Játsszák mindennapos kis játszmáikat a nőkért a pénzért, mindazért, amit a boldogság elengedhetetlen részének tartanak. Az egyre inkább amerikanizálódó második generációs újvilági olaszokat bemutató film inkább - akárcsak a Város esetében - nem az egészet, hanem a mikrovilágok egyedi, emberi oldalát ábrázolja hol nyers keménységgel, hol pedig szinte lírai érzékenységgel, de mindenképpen őszintén. Az Aljas utcák Little Italyjának ötvenes évek végi bárjaiban, kávézóiban a szülők, nagyszülők olasz nyelvű operaáriáira a fiatalok világát egyre inkább meghatározó, a hatvanas-hetvenes években uralkodó karcos rockzene válaszol. A háttérben lassan kibontakozóban a nemzedéki váltás. Emellett a történet másodlagos szerepet játszik, és nem az a leglényegesebb kérdés, hogy miként végződik a szinte jámbor és jóságra törekvő Charlie és a bármelyik pillanatban őrültségeket elkövetni képes Johnny Boy adósság-ügye.

De Niro, Scorsese, Keitel Little Italy hétköznapjai

A film forgatása idején nem volt még DVD, a werkfilm és különböző extrák készítése sem fordulhatott meg a rendezők fejében. Ennek ellenére egy majd tízperces riport-dokuszerű rövidfilm került rá a korongra, amelyben Scorsese két helybéli barátjával végigjárja az aljas utcákat, hogy nosztalgiázzon, és felvillannak azok a helyszínek, életképek, amelyeket a rendező saját életéből ültetett át a Little Italy 50-es évek végén játszódó történetébe. Bár jó lenne, ha időnként a narrációt ki lehetne kapcsolni, akár az audiókommentárt - amelyben Scorsese és Amy Robinson hallható -, mert a szöveg olyannyira közhelyes – „New York mint olvasztótégely” - és szájbarágós „Scorses szeretné, hogy közönsége megértse az embereket és a környezetet, amelyet ő jól ismer.”, akár egy iskolai évadnyitó beszéd.

Ez nem a videóklipek és a másodpercenként váltakozó képek világa, itt még van idő akár egy percnél is tovább mutatni utcán sétáló embereket. Pontosan ez látszik a film előzetesén is, amely mai szemmel nézve az unalmas jelzőt kapná, itt dokumentumértékűvé válik. Ezen a DVD-én maga a film az igazi extra.