Anyádat is! (Y Tu Mama También!)

Miért éppen Mexikó?

Bemutató: 2002. október 3.

Beszélhetünk máris a mexikói filmgyártás fellángolásáról? Vajon nem arról van szó, hogy egy végletekben élő országnak a nyomor bűzmély lírájából fakadó ösztöne végre szerencsés, professzionális filmkészítői kezekre lelt Hollywood tőszomszédságában?

Bizonnyal nem lehet ennyire materialista magyarázatot adni, mindenesetre Alfonsó Cuarón ezt az utat járta be. A most negyven éves mexikói tehetséget már első filmje után magába szippantotta az északi szomszéd, s másodjára meg is termeltetett vele egy igen stílusos, korunkra hangszerelt Dickens-átiratot elsővonalbeli színészekkel, Ethan Hawke-kal, Gwyneth Paltrow-val és Robert DeNiróval az élen. A Szép remények klasszikus vonalú mozijának tisztes közönségsikere utáni öt év hallgatást megtörte a honvágy. A stúdiószisztémába belefáradt Cuarón szedte a sátorfáját, majd Tijuanán túl operatőre vállába nyomta a kamerát s belevágott egy könnyed, improvizatív low budget moziba hazájában… hazájáról?

Ugyanis az Anyádat is! szelet vécépapírnyi súlyú sztorija vajmi kevéssé üli meg az ember agyát. Kis Jules és Jim, kis kifordított lolitizmus, cseppnyi homoszexualitás, reál dugás, fiatalok, road movie, laza – tuti nyerő, könnyen elszáll. Ami itt marad a Mexikót átszelő utazásból, az maga Mexikó. A kulisszák, a rongyos utcák, a pergő vakolat, amelyeket a legdrágább hollywoodi díszletekkel sem lehetett volna visszaadni, s az arcok, azok mély szikes árkoktól csíkozott indián arcok - egy letűnt kultúra minden nyomorúsága beléjük vésve. Belátunk a rések mögé, mert a kamera megtalálja őket.

A korábban a Sleepy Hollow-t megfestő Emmanuel Lubezki önmagában semmi újdonságot nem hordozó könnyed, impresszionista kézikamerája rendre elbóklászik a jelenettől, és vándorol, középosztálybeli lakás ablakából gettófocit les meg, a lepukkant kricsmi oszlopain, folyosóin átfúrva örökké mosogató kőszegény maja családra lel, majd a száz évesen, csúztól darabolt táncra perdülő ómamát vizslatja. A fiatalok öntudatlan, tétnélküli száguldása mögé ez rajzol tragikusan vicces, abszurdan reális szociális háttért. Aki még mindezt aláhúzza, az a cinikus mosolyhangú narrátor, aki viszont a szereplők bőre mögé, múltjukba, jövőjükbe enged belátni, s leplezi le néhol gonosz, néhol kicsinyes, néhol mosolyogtató titkaikat.

A társadalmi háttér megmutatkozása azonban nem épül be a sztoriba, nem válik mondanivalóvá – így a mozi mély nyomot nem hagy az emberben azon felül, hogy milyen baromi jó volna beutazni a chiliföldeket a Gulftól a Pacifikig. A közmagyar csak ül a Kárpát-medence közepén a maga groteszk valóságával, s csak pislog, hogy miért kapta vállára a Nyugat ezt a kétségkívül élvezetes, ám megragadó remekműnek korántsem nevezhető darabot.