Aranyváros
inkubátor-öröm
Bemutató: 2002. október 24.
A sztori szerint Anna, egy gyűrött, nyóckeres prosti egy másik dimenzióban (?), az Aranyvárosban Ágnes néven boldog bolgár menyasszony, aki üdén, frissen szeli a habokat, sütteti magát a nappal, és olvadón szerelmes. Mint pesti prosti találkozik egy ál-rendőrmotorossal, aki miután vállon lövi a lány egyik pillangókéses kuncsaftját, Miskolc felé félúton, mint Földre száműzött UFO-pilóta mutatkozik be. Közösen le is menekülnek a komolyzenét kedvelő, alkoholista UFO-papához (Rajhona Ádám) a miskolci lakótelepre. A rendőrség egy alkoholista nyomozó képében (Kovács Lajos) a sarkukban van, kiegészítve egy szintén alkoholista íróval, akinek regénye a közvetítő a lány alakmásai között. Mellesleg a fiúra olykor rájön a Föld-iszony, és egy Brazilból kölcsönzött csillagtávíróval hazaüzen, hogy már nagyon tele van a töke a helyi viszonyokkal.
 |
Ha mégis úgy gondolnánk, hogy a forgatás aktusa helyett inkább a végeredménye a döntő, úgy az Aranyváros katasztrófa. Stílusában leginkább még a ’70-80-as évek úgynevezett alternatív, független filmjeire emlékeztet: világfájás, amatőrizmus, elszállt allegóriák, mélyértelműnek szánt szimbolizmus, lakótelepi sci-fi, nyomelemekben misztika, köd, homály, bölcsészfíling. Pont olyan, mint amikor valaki megpróbál filmet csinálni.
Brahifilmezés: nem szerkesztünk, nehogy leverjük a szárnyaló asszociációk lepkeszárnyáról a hímport, színészt nem vezetünk, hadd adják magukat a figurák, még akkor is, ha így kínos mesterkéltséghez jutunk, majd azt mondjuk, hogy az direkt van, a fekete-fehér alapból olyan művészi, a félközeli pedig mindenre jó.
Szép az öntörvény, a magánmitológia, még szebb a személyes világlátás, de legszebb az, ha valaki ezt meg is tudja mutatni, és közössé tudja tenni a magánügyet. Ha nem, marad az inkubátor-öröm, a háziolimpia. Az eszköztudatos újhullám vagy a dogma bebizonyította, hogyan lehet a kevesebb több. A filléres forradalmak az önreflexió már-már perverzitásig menő szélsőségeivel tették tartalommá a hiányt. Ez az önirónia, magára látás hiányzik az Aranyváros minimálverziós belső sci-fijéből, ezzel a felmentő humor lehetősége is elúszik, s marad a zűr és a zavar: történetben, képben, színészi játékban.
Csak nagyon eltökélteknek és vállalkozó kedvűeknek ajánlom. Én szóltam.
