sex hikaye

Aranyváros

inkubátor-öröm

2002. október 24. - Vaskó Péter

Bemutató: 2002. október 24.

A sztori szerint Anna, egy gyűrött, nyóckeres prosti egy másik dimenzióban (?), az Aranyvárosban Ágnes néven boldog bolgár menyasszony, aki üdén, frissen szeli a habokat, sütteti magát a nappal, és olvadón szerelmes. Mint pesti prosti találkozik egy ál-rendőrmotorossal, aki miután vállon lövi a lány egyik pillangókéses kuncsaftját, Miskolc felé félúton, mint Földre száműzött UFO-pilóta mutatkozik be. Közösen le is menekülnek a komolyzenét kedvelő, alkoholista UFO-papához (Rajhona Ádám) a miskolci lakótelepre. A rendőrség egy alkoholista nyomozó képében (Kovács Lajos) a sarkukban van, kiegészítve egy szintén alkoholista íróval, akinek regénye a közvetítő a lány alakmásai között. Mellesleg a fiúra olykor rájön a Föld-iszony, és egy Brazilból kölcsönzött csillagtávíróval hazaüzen, hogy már nagyon tele van a töke a helyi viszonyokkal.
Ahogy teltek-múltak a percek, egyre nagyobb kétségbeeséssel figyeltem a legújabb magyar elsőfilmet, az Aranyvárost, mint szakad szét, omlik össze, semmisíti meg magát jelenetről jelenetre. Láttunk már nem egy fillérekből, fogcsikorgatva összerakott gerillamódszerekkel leforgatott filmet, amelyek végül megszülettek, mert meg kellett születniük, világra lökte őket valamilyen leküzdhetetlen erős szándék, az alkotók szinte kiköpték magukból, mert égette a szájukat a téma. De mit mondjunk akkor, amikor az akarás, a harc, a fogcsikor után egy tétova, zavaros, erőtlen alkotással találkozunk? Hova ment az akarás, hová fröcskölt az energia? Esetleg arra, hogy film készüljön mindenáron, mindegy hogyan, mindegy miről? Hurrá, forgatunk!? Filmezni pedig muszáj?

Ha mégis úgy gondolnánk, hogy a forgatás aktusa helyett inkább a végeredménye a döntő, úgy az Aranyváros katasztrófa. Stílusában leginkább még a ’70-80-as évek úgynevezett alternatív, független filmjeire emlékeztet: világfájás, amatőrizmus, elszállt allegóriák, mélyértelműnek szánt szimbolizmus, lakótelepi sci-fi, nyomelemekben misztika, köd, homály, bölcsészfíling. Pont olyan, mint amikor valaki megpróbál filmet csinálni.

Brahifilmezés: nem szerkesztünk, nehogy leverjük a szárnyaló asszociációk lepkeszárnyáról a hímport, színészt nem vezetünk, hadd adják magukat a figurák, még akkor is, ha így kínos mesterkéltséghez jutunk, majd azt mondjuk, hogy az direkt van, a fekete-fehér alapból olyan művészi, a félközeli pedig mindenre jó.

Szép az öntörvény, a magánmitológia, még szebb a személyes világlátás, de legszebb az, ha valaki ezt meg is tudja mutatni, és közössé tudja tenni a magánügyet. Ha nem, marad az inkubátor-öröm, a háziolimpia. Az eszköztudatos újhullám vagy a dogma bebizonyította, hogyan lehet a kevesebb több. A filléres forradalmak az önreflexió már-már perverzitásig menő szélsőségeivel tették tartalommá a hiányt. Ez az önirónia, magára látás hiányzik az Aranyváros minimálverziós belső sci-fijéből, ezzel a felmentő humor lehetősége is elúszik, s marad a zűr és a zavar: történetben, képben, színészi játékban.

Csak nagyon eltökélteknek és vállalkozó kedvűeknek ajánlom. Én szóltam.

Címkék

filmnévjegy , premier



nka emblema 2012