Arthur és a villangók

Besson, a profi

Bemutató: 2006. december 28.

"A gyermek az emberiség atyja - mindent, amit tudunk, gyermekkori élményeinkből merítünk. Szóval szerintem mi sem helyesebb annál, ha a legnagyobb tiszteletben tartjuk a bennünk rejlő gyermeket.” – mondta a mester, s utolsó akciójaként fejest ugrott saját gyermeki Én-jébe. Az Arthur és a Villangók ötlete már 1999-ben megfogant a rendező fejében. A történet alapja maga Arthur, aki Patrice Garcia rajzáról lépett át Besson képzeletébe. 27 hónap alatt fotorealisztikus effektusok segítségével, vagyis valódi színészek bevonásával készültek el a film animációs részei. Ehhez képest a néhány hónapos élőszereplős forgatás szinte rövidnek számított. A történet persze itt még korán sem ér véget…

Luc Besson ugyanis igazi játékos. Ha úgy tetszik, szenvedélybeteg. Nem tudja abbahagyni, a legjobb, hogy nem is akarja. Folyamatos kételyek között tartja közönségét. Egyszer azt nyilatkozza, hogy vége, aztán elég eljönnie legújabb filmjének budapesti premierjére, s máris meglebegteti a folytatás lehetőségét. Mert mit lehet tenni: az Arthur és a Villangók bizony folytatásos történet, s ugye a gonosz se végezte be megnyugtató módon. De ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük, ahol dukál, a gyerekkornál! Vissza Besson szövevényes fantáziavilágának melegágyához! A rendező saját írásából készült celluloid és 3D között professzionális ugrásokkal kalandozó film ugyanis bevallottan önéletrajzi ihletésű. A józan lüktetésű hatvanas évekbeli gyerekfilm, amely nem nélkülöz sem jóságos nagymamát, sem foltos orrú kiskutyát, azonban hamar átvált dinamikus animációba a ’la 21. század.

Remek családi mozi...

Az Arthur és a Villangók remek családi mozi – igaz, nem a hagyományos értelemben. De szó, ami szó, biztos, hogy a família apraja-nagyja talál majd magának mazsolázni valót a mese fonalán. Arthur (Freddie Highmore alakítja - ő a csokigyáros Charlie!) teljesen átlagos kisfiú, aki az évekkel ezelőtt eltűnt nagypapa emlékeiben kotorászva vészeli át az elhanyagolt gyerekek mindennapjait. Amikor aztán nagypapa és unoka elkezdi ugyanazt az álmot álmodni, s az álom talán nem is álom, csak egy párhuzamos valóság, elszabadul a képzelet, meg az egykori napló összes vélt és valós szereplője. Természetesen tét is van. No, nem a világot kell megmenteni, kisebb a feladat, de annál fontosabb: a család jövőjéről van szó meg a nagymama (Mia Farrow nagyiként is elragadó) boldogságáról. Az a bizonyos párhuzamos valóság pedig igazi bessoni világ. Az eredeti figurák és poénok tömkelegéből felsejlenek az Ötödik elem szörnyei, a főhősnő feledhetetlenül vörös, igazi harcos hercegnő,akinek természetesen van egy szuperhősnő Én-je is, a gonoszok pedig nem legyőzhetetlenek, sőt, olykor megejtően kétbalkezesek. Na és ezzel még nincs vége! Merthogy a filmes utalásoknak se vége, se hossza. Egy kicsi tünde-szellem, némi miniatürizált hobbit-tökély, csillagközi lénytár, nagypapa a pampákról, kihúzhatatlan Arthur-kard és jól szuperáló fénytőr, bakelit táncparketten előadott „ponyva regény-tangó”…. Hogy a finomságokról már ne is ejtsünk szót…Azért párat muszáj lesz: sötétben spanglizó főraszta, David Bowie és Madonna mint „hangemberek”, nem beszélve arról, hogy a filmhez tartozik egy nem 7, de 16 nyelven beszélő interaktív honlap is, amin keresztül félig már át is léptünk Luc Besson tízéves énjének világába…