Aviátor

Scorsese Aranypolgára

Bemutató: 2005. február 24.

Scorsese igazán izgalmas filmalkotónak számít Hollywodban és azon kívül is. Tabuk és cukormáz nélkül álmodta celluloidba mindazokat, akik felkeltették érdeklődését. Megörökítette a Dalai Lámát (Kundun), Jake LaMottát, a bokszolót (Dühöngő bika), a jazz világát (New York, New York) és az alvilágot (Nagymenők; Casino), Krisztusból botrányhőst csinált (Krisztus utolsó megkísértése), Taxisofőrje pedig egyenest a Reagan-merénylet állítólagos ihletője lett. Egyértelmű volt, hogy egyszer a Scorsese által olyannyira tisztelt, A film évszázada című dokumentumfilmjében is felidézett hollywoodi aranykor is a rendező filmvásznára kerül. Legújabb, nagyszabású munkájában nem kisebb feladatra vállalkozott ugyanis, minthogy az executive producerként is közreműködő Leonardo DiCaprio javaslatára, a meglehetősen ellentmondásos életutat bejáró különc milliárdos, Howard Hughes életét vigye filmre.

Újraálmodja az álomgyárat Leonardo DiCaprio és Kate Beckinsale

Howard Hughes egyike volt Hollywood legeredetibb és legsokoldalúbb egyéniségeinek. Az 1976-ban elhunyt legendás és titokzatos milliárdos, az amerikai álom egy darabja, húszévesen örökölte apja szerszámgépgyárát, majd egy merész húzással filmgyártásba fogott. Első filmje, a megaköltségvetésű első világháborús Hell’s Angels, aztán egyenest a repülőgéptervezésig, sőt pilótaságig repítette az ifjú titánt. Nemcsak két vihart kavaró film (A sebhelyesarcú, A törvényenkívüli), megannyi sztár felfedezése (Jean Harlow, Jane Russel), az RKO Filmstúdió, de a repülőgép és a melltartóipar forradalmasítása, a TWA Légitársaság, no meg – egyéb rekordok mellett -- a híres Lindbergh-féle New York-Párizs rekord megdöntése is a nevéhez fűződött. A tisztaságmániás, egyre hatalmasodó elmebajával küzdő Hughes sötét oldalához az amerikai kongresszus által is forszírozott adócsalási ügyek mellett hozzátartozott a Las Vegas-i kaszinó-birodalom, a titkosszolgálattal fenntartott gyümölcsöző kapcsolat, sőt még a Watergate ügy is. Mindebből a rendező azt emelte ki, ami a „filmet illeti”. Scorsese tisztelettel és mély hódolattal nyúlt az érzékeny anyaghoz, s pontosan annyit mutatott meg Howard Hughes-ból, amennyi a vásznon elfért, azaz az 1920-as évektől az 1940-es évek közepéig terjedő időszakot, ha úgy tetszik, a „szárnyalást”, ugyanakkor képes volt arra, hogy óvatosan előrevetítse a meglehetősen mozgalmas életút folytatását is.

Aranykor, Hollywood. A nagy lehetőségek, a nagy kísérletezések, a nagy kalandorok, és a nagy felfedezők kora. Citizen Kane, „az aranypolgár” szülőotthona. És nagy lehetőség Scorsesének, hogy visszaidézze a múlt század legendáriumát. Hogy monumentális díszletekből, sajátos karakterekből újraálmodja az álomgyárat, az álmodozók és a megvalósult álmok korát, amikor az álmok nem ismertek még határt és újra meg újra legyőzték a szürke valóságot. A hőskort filmes eszközeiben és képi világában is idéző monumentális filmes vállalkozás a nem kis feladatot magára vállaló – és bravúrosan megoldó -- DiCaprio mellett olyan színészeket vonultat fel, mint az Eroll Flynn epizódnyi szerepében felbukkanó Jude Law, a hűséges munkatársat, Noah Dietrichet alakító zseniális karakterszínész, John C. Reilly,  a tökéletes díva-hatás elérése érdekében Jean Harlow-ként filmes mélyvízbe bedobott No Doubt-os Gwen Stefani, az Ava Gardnerként nem teljesen meggyőző Kate Beckinsale vagy az annál meggyőzőbb, briliáns Cate Blanchett, aki a hollywoodi nagyasszony, Katharine Hepburn bőrébe bújt. Scorsese nemcsak alanyait, de módszereit és filmnyelvi fordulatait is pontos érzékkel, biztos kézzel válogatja. S ha már Álomgyár, a Hughes-krónika nem akármilyen palástot kapott. A „Pilóta” háttércsapata felélesztette az egykori csillagdús csillogás összes pazar helyszínét és az Aviátor minden egyes kockáját „technicolorba öltöztette” – ahogy az a hajdan volt Hollywoodhoz illik.