Az utolsó blues

Bluestól a Bibliáig

Bemutató:

Közhelyt közhelyesen leforgatni, hacsak nem paródiáról van szó, öngyilkos vállalkozás. Az utolsó blues pedig éppen egy ilyen önpusztító film. Amit el akar mesélni, azt már mind tudjuk, láttuk ezerszer ugyanígy, és sokkal jobban is.

Hogy miről szól a film? Sok-sok szerelmi háromszögről, arról, hogy mindenki megcsal mindenkit unokától a nagyszülőkig, de mégsem, mert a szeretők a megcsaltakat is szeretik, mert jaj, már csak ilyen könnyes-bús ez a világ. Ez a trigonometrikus lelkesedés még érdekes is lehetne, kapásból beugranak róla a franciás ménage a trois variációk, a maguk életigenlő, jól megcsinált kalamajkáival. Igen ám, de mi most bluest „nézünk”. Kelet-Európából közvetített bluest, férfiszűből felsíró panaszolkodást. A blues persze csak amolyan allegória itt: a film zenei magját alapvetően Muszorgszkij Egy kiállítás képei című romantikus klasszikusa adja, néha egy kis jazz is befigyel, az ismerősen borzongató 3/4-et, a reszelős, fekete bánatot azonban kilométerekre űzték a filmből, mind akusztikailag, mind hangulatilag.

A történet szerint Andris (Kulka János) a jól menő üzlettulajdonos kettős életet él: szép és okos feleség (Fullajtár Andrea), okos és aranyos gyerek Pesten, valamint még szebb, még okosabb, még fiatalabb szerető Krakkóban, aki épp egy valószínűleg még aranyosabb gyereket vár Andristól. Andrisunk ez idáig ügyesen konspirált, ingázott a két nő között, két kézzel gyűjtve be az élet javait, most azonban el kellene vennie a terhes krakkói lányt is. Hősiesen el is indul a krakkói menyegzőre, hogy teljesítse a teljesíthetetlent. Útközben azonban elromlik a szuper Seat féke, és ő megállíthatatlanul száguld, pontosabban cammog 40-el a magyar vidék csontüres útjain.

A blues azonban csak az egyik allegorikus réteg, mindjárt mellette ott van a biblikus utaláshalmaz is. Krakkói kiruccanásai alatt András a Teremtés freskóját festi egy templom mennyezetére, a Krakkóba vezető úton pedig stoppos zsoké képében felveszi magát az ördögöt, aki nem más, mint Paudits Béla. A filmen már régen látott Paudits jó ördög, és nagy kár a zsoké-marhaságért (ennyire azért nem kell, hogy kilógjon a „lóláb”). Emellett a rezümé szerint Andris 35 év körüli, tehát közelítően krisztusi korban van (mivel Andrist a 10 évvel idősebb, elegánsan felkopaszodott Kulka János játssza, ennek elfogadásához bizony nem kis beleérző képességre van szükség.)

Sanzon, romantika, blues, biblia: meglehetős katyvasz, és sajnos egyik irány sem visz sehova. A féltékenységi és szerelmi drámák elsikkadnak. Mivel kocsijába zárva Kulka a nőkkel döntően mobiltelefonon érintkezik, így esélyünk sincs szikrázó páros-hármas jelenetekre. A szem és testkontaktusok nélküli konfliktusokat békés unalommá oldja a térerő. A Seat-inkubátorba csak bornírt verbalitásként, távoli zajként ér el a világ, András nyugodt békében sajnálhatja magát. Ha valaki attól várna izgalmat, hogy nincs fék, szintén pórul jár, Andris egyetlen vasúti átkelőnél kerül kissé neccesebb helyzetbe, egyébként az állandósult harminccal-negyvennel a megállás érdekében néha nekimegy egy-egy fának, cserjének, autógumi-kupacnak, majd az autó megy tovább. Az allegória itt is koppanásig felcsavarva, az ember szinte várja az inzertet: „Ugye értik?! Nem lehet kiszállni!” A bibliai kör szintén zsákutca, túl szegényes és sápadt a történet ahhoz, hogy ez át tudná tüzesíteni.

De a blues járt a legrosszabbul, a gazdag és túlontúl is sikeres emberek nyavalygása nem blues, még a kisöccse sem. A film alapproblémája, hogy beszorul a nyugati és keleti klisék közé, itt jelentkezik legélesebben. Ez a figura bújával együtt hétköznapi lehet, mondjuk Párizsban, Magyarországon azonban – egyelőre – marslakó. A nagy többséget ennél jóval elemibb problémák szorongatják, nem valószínű, hogy a szenvelgő felsőpolgári búslakodás egy mililiternyi könnyet is fakasztana itthon.

Lehetett volna még néhány lehetőség, ami amolyan kovászként beindíthatta volna a punnyadt közhelyeket (operatőri munka, világítás, vágás, zene), mindegyikből meg is kapjuk a tisztes középszert, de ez csupán az unalom kipárnázásához elég, illetve, hogy átlagban a film ne süllyedjen a hármas szint alá.

Akik teljesen váratlanul és meglepően jók a filmben, azok a néhány perces mellékszereplők. A két lengyel lány például, Andris krakkói szeretője (Agnieszka Wagner), illetve a lány süketnéma nővére (Sonia Bohosiewicz). Paudits szintén remekel – egyébként meglehetősen suta – ördög-zsoké szerepében. Egy-egy percre kivilágítják a filmet, hogy az ismét visszacsússzon az édes-savanyú euró-bánat híg szószába.