Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Bahrtalo! (Jó szerencsét!)

Mindenütt jó


2008. május 14. - Vajda Judit


Bemutató: 2008. május 15.



Bahrtalo! (Jó szerencsét!)
Lakatos Róbert korábbi szituációs dokumentumfilmjét fejlesztette tüneményes dokumentum-játékfilmmé, avagy Lali és Lóri visszatér.

A Bahrtalo! (ejtsd: ’báktáló’) legfőbb ereje az alkotó, a korábbi szituációs dokumentumfilmjét továbbfejlesztő Lakatos Róbert (Csendország, Ördögtérgye, Moszny) által éles szemmel felfedezett két figurában rejlik. A dokumentum-játékfilmben saját magát alakító Boros Lóránd és Gábor Lajos személyében egy új, frissebb, fiatal(os)abb Szőke András – Badár Sándor párost köszön(t)hetünk, de a magas, vékony Lóri és a kicsi, tömzsi Lali ugyanúgy megidézik az egymással folytonosan torzsalkodó két örök jó barát, Stan és Pan alakját is. A Bahrtalo! főhősei és főszereplői (esetünkben a kettő ugyanis egybeesik) zseniális, imádnivaló figurák, akik annak ellenére bájosak és tüneményesek, hogy csak úgy röpködnek szájukból a cifra káromkodások.

Kettejük szimbiotikus kapcsolatára épül Lakatos Róbert filmje – Lali és Lóri, a jég hátán is megélő, szimpatikus ügyeskedők külön-külön is jól működnek, de együtt a legjobbak. Az egyikük minden helyzetben feltalálja, minden nehézségből kivágja magát, a másik igazi nagydumás. Szinte folyamatosan perlekednek egymással, de végül – ahogy az jó barátokhoz illik – mindig kisegítik egymást a bajból. A nézőnek pedig muszáj egyszerre mindkettejükkel azonosulnia, csak az egyiket nem választhatjuk, hiszen az egyik jelenetben az egyik, a másikban a másik viselkedik „helytelenül” (a telefonfülkés képsorban Lali az, aki nem tudja visszafogni magát, és oktalanul – és ok nélkül – szidalmazza a telefonvonal másik végén elhelyezkedő láthatatlan szereplőt, majd a rendező megmutatja: Lóri sem minden hiba nélkül való, amikor megmosolyogja étkezés előtt imádkozó barátját).

A két figura erdélyi, magyarországi, bécsi, majd egyiptomi kalandjainak ábrázolásával az alkotók a már a budapesti iskola által bevezetett dokumentum-játékfilmes módszert viszik el a féktelenül röhögtető komédia irányába (ezzel némileg a Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét báját, Szalai Györgyi és Dárday István késői remekét idézik meg). A két eltérő filmtípus pedig olyan tökéletesen olvad egybe a Bahrtaló!-ban, hogy időnként valóban lehetetlen eldönteni, hogy dokumentum- vagy fikciós filmet látunk (de az a szerencse, hogy nem is kell – Lakatos filmje mindenféle kategória és címke nélkül is tökéletesen élvezhető és szerethető).

A klasszikus dokumentum-játékfilmes vonások mellett (a szereplők saját személyiségükkel vesznek részt a játékban, a forgatókönyvet valós történések alapján rögzítik, sok az improvizáció) a film egyebekben is vegyíti a kétféle filmtípusra jellemző filmes eszközöket. Az események helyszínének megjelölése dokumentumfilmes vonás, ugyanakkor amilyen módon ez történik (lásd: valahol Erdélyben, valahol Magyarországon, az osztrák határ közelében stb.), az már mese- (azaz fikció-) szerűvé teszi a művet. A dokumentarizmust erősíti ezenkívül az operatőri munka is (van, hogy az autó szélvédőjén keresztül fényképezik hőseinket), és általában a „statiszták” sincsenek beszervezve (a véletlenül képbe kerülő „utca emberei” esetenként rácsodálkoznak a forgatásra, az egyiptomi utcagyerekek pedig hosszasan követik Laliékat és mutogatnak a kamerára).

Amiről még feltétlenül szót kell ejteni a film kapcsán, az az, ahogyan a forgatókönyvíró-rendező cigány származású hősével, Lalival bánik. Lakatos minden sztereotípiától mentesen kezeli a férfit; Gábor Lajos ábrázolása és a cselekménybe helyezése a pozitív diszkriminációt ugyanúgy elkerüli, mint a negatívat (szerencsére a kisebbségekkel szimpatizáló filmekben fellelhető hamis idealizálást sem találjuk meg benne), így végső soron teljesen másodlagossá válik a figura származása – szerethető, sajátos személyisége lesz fontos, nem pedig az a tény, hogy roma. Az érintett maga magától értetődő természetességgel viseltetik a helyzet iránt („Ő magyar, én cigány vagyok” – mondja Lali a magyarországi „háztáji használtcikk-kereskedőnek”), vagy ő maga is viccet csinál az előítéletekből (befújja magát spray-vel, hogy „ne mondják, hogy büdös cigányok vagyunk”).

A rendező ugyanakkor nem fosztja meg hősét roma identitásától: a címben idézett cigány nyelvű köszönés, köszöntés is az ő személyéhez kapcsolódik, az ő szavajárása. A ’bahrtalo” többet takar ugyanakkor, mint az alcímben lefordított bevett bányászköszöntés (jó szerencsét!): minél többet használja Lali, annál több jelentésre tesz szert, míg végül azok jelszavává nemesedik, akik mindenkihez – nemre, fajra (lásd a kiskutyát), származásra való tekintet nélkül – barátsággal és jóindulattal közelítenek, ezért a világon mindenhol otthon tudják érezni magukat. Ez a kis szócska úgy, ahogy Gábor Lajos előadja, mindenhol és mindenkinek, a bécsi utcán elkapott török sofőrnek és az egyiptomi „Seriff úrnak” is ugyanazt jelenti („Az ég áldjon meg, testvér!”) – még érteniük sem kell pontosan a jelentését. Lalit sokat látjuk otthoni közegben, feleségével, de az a róla kapott legjelentőségteljesebb kép, amikor Egyiptomban egy szikla szélére kiállva néz le a tájra – azaz a világ tetején áll. A szavak szintjén mindezt a „bahrtalo” pozitív üzenete fejezi ki: hősünk minden nehézség ellenére végül győztesként kerül ki az eseményekből, vagy legalábbis mindenképpen győztesnek érezheti magát.

Figyelemre méltó a film narratív szerkezete is: a néző a két hős életéből fejezetcímekkel elválasztott, kiemelt jeleneteket, epizódokat ismer meg, melyekből végül összeilleszthető egy lineáris sztori. A cselekményt pedig mindig az lendíti előre, hogy valamelyiküknek támad egy jó ötlete. Az apró kalandok esetleges, véletlenszerű dramaturgiával tárulnak elénk (egy esetben például csak két év múlva térünk vissza hozzájuk – mert két év múlva történt velük valami érdemleges, vászonra kívánkozó dolog). A Bahrtalo! forgatókönyvét tehát csakugyan az élet írta. A producer, Muhi András nyilatkozata alapján pedig emiatt akár több folytatásra is van kilátás – ahogy majd az élet hozza...


A film címének jelentése Lali, a film egyik főszereplőjének  anyanyelvén: „Jó szerencsét!”, ami tulajdonképpen a Gábor cigányok
bevett köszönési formája. A filmbeli történet elején Lali (erdélyi Gábor
cigány) és Lóri (erdélyi magyar), anyagi gondokkal küzdenek, ezért elhatározzák, hogy a magyarországi lomtalanítóktól okulva átmennek Ausztriába üzletelni. Ez a neorealista komédiának nevezhető dokumentum-játékfilmes road movie a két főszereplő kalandjait követi nyomon, akiket egy adott ponton Egyiptomba is elsodor sorsuk


Címkék

premier , kritika





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |